Mi az a KGB? Hiteles történelmi tényekkel és izgalmas sztorikkal megtűzdelt könyvet írt róla Bernard Lecomte a KGB - A szovjet titkosszolgálatok története címmel. A világ egyik legpusztítóbb erőszakszervezetéről nem érdemes kispályás értekezéseket olvasni, bele kell menni a részletekbe is - ahogy a fenti szerző teszi.
Könyvajánló - Bernard Lecomte: KGB - A szovjet titkosszolgálatok története
Amikor a KGB-ről beszélünk - ami alatt a mindenkori szovjet hírszerzést, majd annak utódszervezeteit értjük napjainkig -, végtelenül szerteágazó tényirodalomba mélyeszti karmait a kutató, ehhez pedig Bernard Lecomte újságíró-történész, igen ért, kisujjában van a hiteles, de mégis olvasmányos történetmesélés adománya. Kellő mennyiségű adattal, tárgyilagos stílusban képes írni a témában, ugyanakkor pontosan érzékeli azt is, hol érdemes izgalmas sztorikkal feldobni a száraz tényirodalmat.
A szerző vezérfonalává az időrendet tette, és annak megfelelően, 20-30 oldalas fejezetekre bontva kínálja az olvasónak a különböző eseményeket. A kötet végén függelék található a rendszerben gondolkodók számára.
A KGB - A szovjet titkosszolgálatok története című könyv bemutatójáról egy videó, amelyben Ungváry Krisztián és Király Levente beszélgetett a Magvető Caféban.
A KGB 1917. december 7-én, rögvest az októberi forradalom után került életre hívásra. A Szovjetunió fennállása alatt mindvégig központi helyet foglalt el a szovjet történelemben, sőt, annak legfontosabb tényezője volt. Kezdetben a CSEKA, majd a GPU, OGPU, NKVD, MGB, MVD, majd végül egészen 1991-ig, amikor a Szovjetunió felbomlott, a KGB elnevezést viselte. Ez a sok elnevezés mind egy ugyanazon intézményt takarták, a nagyon széles hatáskörrel felruházott politikai rendőrséget, amelyet a bolsevik párt kizárólagos szolgálatába állítottak. Még a szervezet hatásköri leírása is államtitoknak minősült!
Miért lehetett olyannyira hírhedt ez a testület, amikor a titkosszolgálat, a titkosrendőrség minden újkori állam alkotórésze? Talán azért, mert nem mindegy a célok irányvonala, és azok végrehajtásának törvényes módja. Persze, az Internacionálé szavait idézve, "A múltat végképp eltörölni" humánusan sehol sem ment, egyetlen diktatúrában sem.
Az orosz titkosszolgálatok egyik, kezdetektől fogva alkalmazott módszere, a dezinformáció a GPU legfőbb szakterületévé válik. A kifejezés az eredeti orosz dezinformácija szóból származik, amelyet ma valószínűleg “fake news-nak”, vagyis hamis, félrevezető információnak fordítanánk. A hamisítás és az álhírgyártás bajnokainak számító orosz kémek nagy szerepet játszottak abban, hogy valamely bonyolult ügyben végül már senki se tudja megkülönböztetni az igazságot a hazugságtól.
A szerzőnek nem volt egyszerű dolga a hitelesség témájában, ugyanis egy olyan területen, ahol a dolgok elhallgatása, a dezinformáció, a titkolózás és a hazugság a rendszer szerves részét képezi, ott fenntartással kell kezelni bármilyen levéltári dokumentumot, újságkivágást, személyes beszámolót, vagy volt ügynökök emlékiratait. Például Lenin valójában megkeseredett és bosszúálló személyiség volt, aki kész volt arra, hogy minden ellenfelét fizikailag kiirtsa, az ideológia által sulykolt tanító és bölcs tulajdonságokkal szemben, a fellelt dokumentumok alapján legalábbis. De vajon tényleg? A ma embere lassan már egyikre sem merne mérget venni. Arról nem beszélve, hogy az a titkosszolga, aki szakmájának kiváló művelője, tisztában van azzal, hogy a fecsegés mindig bajjal jár. Aki pedig mégis beszél? Nos, az ő szavait minimum el kell osztani kettővel ahhoz, hogy a valóság tizedének közelébe kerüljünk. Így van ez, nem másképp, ami pedig olyan biztos, mint ahogy itt ülök.
Egyébként az egykori Szovjetunió számos politikai vezetője által támogatott orosz tudósok és mérnökök következetesen igyekeznek lényegtelennek feltüntetni a kémkedés szerepét a szovjet bomba kifejlesztésében: mind szovjet, mind amerikai oldalon mindig is megalázó beismerni, hogy ilyen vagy olyan találmány vagy műszaki újítás közönséges iratlopás, és nem a nemzet tudományos elitjének a teljesítménye.
Miről lehet olvasni a könyvben azontúl, hogy a szovjet titkosszolgálatok történetéről szól? Ahol fát vágnak ott hullik a forgács (orosz közmondás) - hát ezekről a forgácsokról lesz szó ebben a műben. A nép ellenségeivel le kell számolni, és a hatalmat meg kell őrizni, ehhez pedig minden szükséges eszközt igénybe kell venni. A bolsevikok a cár politikai rendőrségének, az Ohranának működési elveit vették alapul új rendszerük megteremtéséhez. Miért is ne? Ha egyszer valami jól működik, fölösleges kitalálni új szervezeti-működési rendszert, nem? Persze, azzal a különbséggel alkották meg az intézményt, hogy a törvényességnek maximum a látszata lehet meg a tényleges munka elvégzése közben, csak semmi fölösleges szemérmeskedés meg jogállami aggályok. Feliksz Dzerzsinszkij alapította meg az első bolsevik titkosrendőrséget, aki szakterületén olyannyira híres volt, hogy még a nyolcvanas évekbeli magyar állambiztonsági szakemberek képzésének csúcsa is Moszkvában, a köznyelven csak Dzerzsinszkij Akadémiának hívott szervezet volt.
Malenkovot, Kaganovicsot és Molotovot, akik balga mód kirobbantották ezt a palotaforradalmat, eltávolították a hatalomból. A változó idők jele, hogy nem a Lubjanka pincéjében, tarkójukba eresztett golyóval végezték ki őket. Az elsőt egy kazahsztáni erőmű élére állítják; a második egy Moszkvától jó messze fekvő cementgyár igazgatója, végül a harmadik a Szovjetunió mongóliai nagykövetségének a vezetője lett! Ez újdonságnak számított.
CSEKA, a fegyveres ököl szépen átment társadalom-megsemmisítő népbiztosságba, mert pontosan erre találták ki. Végtelenül egyszerű szabály mellett dolgoztak: céljaik elérése érdekében az intézmény és dolgozói bármit megengedhetnek maguknak. A régi ezer éves rendet szétverni nem lehet kesztyűs kézzel, mindazok, akik szembe szállnak ezzel, legyen szó bárkiről is, azt kockáztatják, hogy ők is a rendszer áldozataivá válnak. Pont. A politikai erőszak hamarosan az ország tényleges kormányzati rendszerévé vált. A kegyetlenkedések, mészárlások mindennaposok, az is retteg a politikai rendőrségtől, akinek amúgy, egy normális rendszerben sosem kellene tartania az államhatalomtól.
1917: Cseka néven megalakul a KGB elődje, azaz a szovjet titkosrendőrség, minden idők egyik legpusztítóbb erőszakszervezete. A bosszúálló Lenintől kezdve tömeggyilkosok hosszú sora vonul fel ezen történet véres lapjain: Sztálin, Berija, Jagoda, Dzerzsinszkij, Szerov; de felsorakoznak a kettős ügynökök és a mesterkémek is. Sokak számára bizonyára újdonság lesz a Münzenberg-hálózat, a „cambridge-i ötök”, a Vörös zenekar vagy a „Farewell”-ügy krimibe illően izgalmas története. Átfogó képet kapunk a Vatikánról mint kémek tanyájáról, megismerjük a II. János Pál pápa elleni merénylet hátterét, és még sok száz elképesztően izgalmas eset leírását: vagyis a 20. század történelmét.
Bernard Lecomte (a képen) francia újságíró, történész 1949-ben született, édesanyja lengyel származású. Egyetemi tanulmányait Párizsban, a Keleti Nyelvek Főiskoláján orosz és lengyel szakon, továbbá a párizsi Politikai Tudományok Intézetében végezte. Már kezdő újságíróként külpolitikával foglalkozik, a La Croix című országos napilap külpolitikai rovatát vezeti, majd a nagy olvasottságú hetilap, a L’Express vezető riportereként alaposan megismeri a Szovjetuniót és a szocialista országokat. Kiküldött tudósítóként jelen van II. János Pál pápa 1979-es történelmi jelentőségű lengyelországi látogatásán. Ez olyan nagy hatással van rá, hogy attól kezdve a kommunizmus mellett a katolicizmus is szenvedélyes kutatómunkájának tárgya: egymást váltva születnek a Kreml, illetve a Vatikán titkait feltáró könyvei.
Köszönöm a lehetőséget a Corvina Kiadónak!
A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a borítóképre kattintva.
Megjegyzés küldése