Könyvajánló - Haász János: Apám óriás lesz
Haász János egybefüggő történetté összeálló novellákkal jelentkezik. Megindító kötete időutazás a folyton velünk lévő múltba, keserédes időkapszula a kopottas, más szempontból életteli, mobilok és internet nélküli ’80-as évek rakétamászókás, télifagyi ízű világából. Rozsdás hidak és futballpályák, matchboxok és gombfocik, balatoni vágyálmok, ismerkedés Edda-koncerten, kisvárosi és budapesti kalandok – és mindennek középpontjában egy apa, akit hőssé nagyít a gyermeki emlékezet. Felnövéstörténet, amelynek fő tétje nem az, milyen felnőtté válunk, hanem hogy miként maradhatunk meg közben gyereknek. A Telex.hu-ról jól ismert tárcaszerző szövegei különleges gyűjteményt alkotnak: mint egy régóta vágyott gombfoci-válogatott tagjai.„…megőrzöm magamban a város látványát, a körutat, ahonnan eltűntek a sarki kifőzdék, a Blahát, a Deákot, a földalattit, a városligetet, viszem magammal azt a megöregedett, összetöpörödött várost, mint régi fotókat, amiket elhalványítanak az évek, és mindegyik fotón, ahogy a város mindegyik pontján, csak egyetlen kis részlet marad éles, mintha az a kis részlet abban a pillanatban készült volna, mintha az élet minden pillanata az a pillanat lenne a város minden pontján, egy ballonkabátos férfi, aki egy kisfiú kezét fogja.”„Remek gyulai próza ez, a viharsarok pazar ízeivel! Pontos, mint Krasznahorkai, nosztalgikus, akár Kiss László, és finom, mint Kiss Ottó. Haász János megvárta, hogy érett prózaíróként debütálhasson, és elég távol legyen tőle a gyerekkora, hogy nagyon tudja szeretni.” – Grecsó Krisztián
Nagyon sok szerző nyúl vissza a gyerekkorához, egyrészt a nosztalgia, másrészt a jó és a rossz dolgok, emlékek felelevenítése és talán lezárása miatt. Sokszor azért nyúlnak ehhez az írók, hogy feldolgozzanak és másoknak is segítséget nyújtsanak ebben. Haász János egyszerűen csak nosztalgiázik.
Beken mindent a széppé és kopottá vált, immár 30-40 éves emlékeivel, és mi is ott rohangálunk gyermeki fejjel a viharsarokban, ahol ő felnőtt, ahol a 80-as években gondtalan gyermek- és fiatalkorát töltötte. Tele gombfocival, focival, matchboxgyűjteménnyel. És mindeközben az apja alakja egyre nagyobb és meghatározóbb lesz.
Nagyon szeretem Haász János írásait, munkásságát, ez a kötet azonban kevésbé került hozzám közel. Egyrészt én nem szeretem a nosztalgiát. A nosztalgia egy utólag kreált dolog, amikor az emlékek már kopnak, vagy amikor gyerekként, fiatalként sokkal gondtalanabbul, esetleges fájdalmak nélkül, jóformán felelősség nélkül éltük az életünket, egy átverés, a saját magunk átverése. Ebből a tévképzetből fakad a #régenmindenjobbvolt és a #bezzegazénidőmben is, aminél visszatetszőbb és hamisabb nem sok van. Távol maradtak tőlem ezek az írások, mert én nem szeretem a nyolcvanas éveket, nem ültem fel a mostanában futó trendre, és nem nézek olyan filmeket, sorozatokat és nem hallgatok olyan zenéket, amelyek ezt idézik vissza. Magyar viszonylatban a hetvenes-nyolcvanas évek társadalmi és politikai berendezkedése nagyon sokat tett azért, hogy ma társadalmilag és politikailag ebben a helyzetben éljünk.
Szerintem a szemünkben a szülők nem egyre nagyobbá válnak, hanem inkább a gyermeki szinte isteni státuszból apránként válnak valódi emberré. Egy jó apa és egy jó anya nem óriás, nem félisten, nem tévedhetetlen és nem rendelkezik mindent kibíró lelki és fizikai erővel. Hanem ember. 100%-ban. Hibákkal, jó és rossz tulajdonságokkal, egyéni döntésekkel és sorsokkal.
A kötet autofikció, valós emlékekkel átitatott mese, de mint ilyen, számomra egy kicsit kevés. Valahogy életszerűtlen, valahogy túl szép, valahogy túl gondtalan. Távol maradt tőlem, de mégsem bántam meg az olvasását, mert egyfajta biztonságot is sugárzott. A múlt, az emlékek, a szép gyerekkor biztonságát, egy kicsike, vidéki városban, egy olyan korban, ahol nemigen létezett még jövő, vagy ha igen, az csak és kizárólag szép és jó lehet, egy utópia, ahol mindenki boldog.
Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Kövess minket Facebookon!
Megjegyzés küldése