A háromfa keresztgerendáján két holttest lógott, pont eggyel több, mint kellett volna - első mondatnak erős, nem? Az Úr 1464. esztendejében meggyűlik a baja a budai hóhérnak ezzel a fölösleges holttesttel - amiből Gráczer L. Tamás kitűnő történelmi krimit kanyarított, rengeteg előzetes történelmi kutatásról árulkodó hitelességgel, sok fordulattal, és letehetetlennek bizonyuló dramaturgiával. A mű a Prae Kiadó gondozásában jelent meg a közelmúltban, A budai hóhér címet viselő sorozat első darabja.
Könyvajánló - Gráczer L. Tamás: A háromfa hölgye
A háromfa keresztgerendáján két holttest lógott, pont eggyel több, mint kellett volna - első mondatnak erős, nem? Meghökkent, hirtelen nem is tudom, hogy kínosan kezdjek el heherészni, vagy jobb híján kortyoljak egyet a negyven fok miatt kikészített, jégkockáktól csilingelő vízből? (Mondjuk, ehhez elkel egy kicsit erősebb pia is, dobjunk be inkább egy pofa jobbfajta sört.) Mert könyörgöm, mi az, hogy pont eggyel több a hulla, mint kéne? Aztán rádöbbenek, hogy a hóhér sokallja a tetemek számát, és azonnal visszakozok: hja, az egészen más! A szakma az szakma, a hivatástudat az hivatástudat, a matematika meg nem hazudik. Végül is, ki mivel dolgozik, ugyebár, abban kell pontosnak lenni. (A sör marad.)
(Tessék, még csak az első bekezdést olvastam el, és máris mennyi mondanivalóm akadt! Mi lesz itt később?)
A háromfa az akasztófa elnevezése - amit mellesleg éppen pár hónapja ácsoltak a régi, korhadt helyett - és tessék, máris ilyen csúfság esett meg vele! Eggyel több a hulla, mint kéne! És akasztva - pont akasztva, dohog tovább a hivatásában megcsúfolt hóhér -, amikor az ilyen csinos fehérnépeket (mert az az áldozat, nő és remek alakja van halálában is) inkább zsákba varrják vagy lefejezik, felakasztani barbárság, a szakmaiatlanság teteje. Ahogy egyre tovább vizsgálódik Marcus, a hóhérunk, aki anatómiából egészen kiművelte magát (egy boldogabb időben orvosnak készült, tanulmányait Itáliában végezte), egyre több gyanús jelre lesz figyelmes a holttesten: nemrégen szült, nyakán a sötét foltok fojtogatásra utalnak, több, mint biztos, hogy ágyban végezték ki és onnan vitték a helyszínre a testet, nem stimmelnek a lábnyomok sem a hóban az öngyilkossághoz - tehát megölte valaki és holtan idehozta, fellógatta, hogy öngyilkosságnak tűnjön az eset. De ki és miért?
Egy teljesen közönséges piaci nap és az igazságszolgáltatás működése Budán, 1464-ben:
– Jó reggelt, Mester! – üdvözölte Menyhért Marcust. Kalapács, korbács, csomókba kötött vesszők, botok, ollók, kések sorakoztak előtte az asztalon. – Kell még valami? – mutatott végig széles ívben elhúzva karját a kínzóeszközök felett, mint egy áruját kínáló kereskedő. – Lesz egy csaló kockásunk, két nőt megvesszőzünk, és ha a kofák megint hajba kapnak, körberugdossuk őket a piac körül. – Karlevágás? Vagy ujjak? – Tudtommal nem lesz. De készíts oda egy bárdot. Biztos, ami biztos. – Serpenyő és szén kell, hogy kiégethessük a szerencsejátékosunk sebét – tűnődött hangosan Menyhért, rövid szakállát simogatva. – Neki itt van a kocka, a nőknek még odakészítem a szalmakoszorúkat, a maszkokat, a szégyentáblákat, és akkor megvagyunk. Casparral beszéltem, összeszedi a köteleket és láncokat. Gyolcsot szokás szerint kapunk a városházától, a sebek bekötéséhez.
A rejtély kibogozása során, amikor még sehol nem tart a nyomozás, máris baljósan érdeklődik Münzer, a budai bíró, hogy ugyan, mire fel ez a nagy érdeklődés a plusz egy hullával kapcsolatban (Hunyadi Mátyás a városban, koronázási időszak, rohadtul nem hiányzik neki a bonyodalom), a holttestet bejelentő is hazudik (aki nem mellesleg Mistgraf und Kotkönig volt, azaz a Szemét grófja és a Szar királya), mert mint kiderül, ONNAN, ahonnan állította, hogy megpillantotta a testet, EGYSZERŰEN NEM LÁTHATTA, de mire kikérdezhetné felőle a hóhér, már alulról szagolja az ibolyát, aztán pedig - előtte, közben és utána - sorban hullani kezdenek a rejtélyhez kapcsolható emberek, mint ősszel a legyek. Mire Marcus pedzegetni kezdi az igazságot, igen fő a feje, hogyan maradjon kobakja a helyén, mert az emberölésért (feltehetően) felelős személy nem akárki, ekkora úrral kikezdeni csak bolondok és halálraítéltek szoktak, normális ember inkább fejvesztve elrohan, és azt is elfelejti, hogy arra járt. Marcus azonban nem az a félős fajta, ráadásul képzett, tanult ember, pár ütőkártya neki is akad a tarsolyban - ha már megragadta a koncot, el nem ereszti, miközben erősvést vigyáz a bőrére. Meg aztán a budai hóhér számkivetett, társadalomból kirekesztett életét elveszíteni azért nem olyan egyszerű...
Főhősünknek igencsak értenie kell a munkájához, hogy még Mátyás király (I. Mátyás) bizonytalan biccentését kiérdemelje, tapsot kapjon a kivégzésre összegyűlt nézelődőktől, és - főleg! - ne kerüljön rosszul felakasztott áldozata mellé a bitóra fejjel lefelé, hogy legyen módja elgondolkozni arról, hol rontotta el az életét... Hóhérunk különös egyvelege az ítéletvégrehajtónak, orvosnak és művésznek - nyomozni inkább csak az igazságérzete hajtja. Hol öl, hol életet ment. És rajzol, amikor csak lehet, rajzai nem csupán arcképek, hanem személyiségjeggyel gazdagított portrék. Ez képessége, mondjuk, igen nagy zűrbe keveri őt már a történet elején, hamar kiderül, hogy sajnálatos módon, nem minden képesség kerül elismerésre érdeme szerint, pláne, ha érdekek ütközésének előterébe tolakszik.
Kiből lehetett akkoriban hóhér? Azért valljuk be, egyetlen felnőtt ember sem szívesen - és főleg önként nem - vállalja (vállalta) el a városi bakó feladatkörét. Egyrészt a pénz sem túl vonzó (ahogy korokon keresztül sosem fizették túl a rendvédelem végrehajtóit - igen, MA SEM), másrészt a szolgálattal járó társadalmi kirekesztés akkor is visszarettentő erőt jelentett volna, ha érzéketlen is valamicskét az emberölésre, testi sértésre a városi ember. Persze, minden pallosjoggal rendelkező város "megoldotta", hogy legyen hóhéra. Hogyan? Hát például úgy, ahogy Marcusból ítéletvégrehajtót csináltak egy elkövetett bűncselekménye után - kegyelemből. Vagy ez, vagy kivégzik.
A szerző írja a kötet végén:
Ezt a regényt a Prae Kiadó krimipályázatára írtam, amit – némi meglepetésemre – meg is nyertem. Ennek köszönhető, hogy a kedves Olvasó kézbe veheti Marcus és Regina történetét. A háromfa hölgye hátteréül szolgáló történelmi eseményeket és a ténylegesen élt szereplők pályafutását (1464-gyel bezárólag) a valóságnak megfelelően igyekeztem felvázolni. Ugyanígy törekedtem a korabeli Budát, az életkörülményeket és szokásokat leírni, fenntartva magamnak a tévedés jogát. Remélem, nem estem sokszor ebbe a hibába. A történetet, miszerint a három csapást túlélő Hunyadi László fejét a budai hóhér a király parancsára negyedjére választotta el a nyakától, szinte mindenki ismeri. Hogy ki volt ez a hóhér, mi lett vele – nem tudjuk, ennél a híres-hírhedt esetnél több nem maradt fenn róla. Elődeiről, közvetlen utódairól még anynyi sem. Bőségesebb információk csupán a török kiűzését követően állnak róluk rendelkezésre; minél közelebb jutunk saját korunkhoz, annál több. Marcus munkájának és mindennapjainak bemutatásához részben az e századok hóhérainak életét meghatározó, hosszú idő alatt kialakult merev szabályrendszert, részben késő középkori, kora újkori (leginkább német, illetve a Magyar Királyság szerencsésebb sorsú városaiból származó) analógiákat használtam. A Mohács előtti korszak emlékei ugyanis jórészt odavesztek 1526-ban, amikor a győztes Szulejmán felgyújttatta Buda városát. A szeme láttára hamvadt el egy egész világ, melynek megidézéséhez csupán a régészeti emlékekre és a pusztítást túlélt forrásokra támaszkodhatunk. Így tettem én is, a magam szerény eszközeivel. Minden egyéb az írói fantázia terméke, fikció. De akár így is történhetett volna.
Forrás: Prae Kiadó
A mű nagy erőssége, hogy együtt lélegzünk a szereplőkkel. A leírások testközelbe hoznak és megvilágítanak sok középkori magyar szokást, hiedelemvilágot: virágzik az ereklyekultusz, a kivégzett ember kis és hüvelykujja, kötele jó árucikk, az aprólékos korabeli leírások életmódról, szerszámokról, használati tárgyakról, ruházatról, étkezésről, korabeli mértékegységekről (rőf, font, hüvelyk, mérföld, köböl, stb.) tovább erősítik a szerző alapos kutatásba vetett hitét és a történet hitelességét. A szűk egy hónap alatt (1464. február 28 - 1464. március 24.), amíg a krimi cselekménye játszódik, a kor hatalmi viszonyairól, az objektív igazság kiderítéséhez fűződő - szinte minden korra jellemző - torzulásokról és a mindennapi emberek életéről remek tablót kapunk olvasóként.
Ahogy utána vakartam a szerzőnek, kiderült, hogy az ő műve álnév alatt a Germánia (G. L. Thompson), amit rongyosra olvastam, de Habsburg Mária és II. Lajos életéről szóló történelmi trilógia is (Gál Dorina: Aranyszív, Bíborszív, Márványszív).
Kifejezett örömmel olvastam a sorokat, hamar ki is végeztem a művet (hogy stílusos legyek). A szerző munkásságát innentől árgus szemekkel fogom lesni (rettegjetek!). Pláne, hogy a fülszöveg szerint a mű A budai hóhér című sorozat első darabja, tehát remélhetőleg jön újabb kötet is Gráczer L. Tamástól. Vegyétek, hogy a kiadó megszavazza neki a jól fogyó könyvek szerzője címet!
Szóval: olvassátok!
Fülszöveg
1464, Buda. Fiatal nő holtteste függ a vesztőhelyen emelkedő háromfán. Külseje előkelő származást sejtet, kilétét és halálának körülményeit azonban homály fedi. Öngyilkos lett? Megölték? Ha az utóbbi, akkor miért tették közszemlére az ismeretlen szépséget, felakasztva a háromfára? Miért nem ásták el, vagy hagyták vadak prédájának? Marcus, a kíváncsi hóhér minden kérdésre tudni szeretné a választ, ezért napi teendői közepette, saját szakállára nyomozni kezd. Minél mélyebbre ássa magát az ügyben, annál több lesz a halott, annál jobban összekuszálódnak a szálak. Ám a hóhért sem Isten, sem ember nem tántoríthatja el céljától: eltökélt szándéka, hogy megtalálja a bűnöst, és vérpadra juttatja, igazságot szolgáltatva ezzel a háromfa hölgyének.
Az izgalmas történelmi krimiben kín és gyönyör, bűn és bűnhődés kéz a kézben jár. Gráczer L. Tamás regényében a Mátyás koronázására készülő, középkor végi Buda elevenedik meg zsibongó piacaival és utcáival, ragyogásával és nyomorával, bűnre csábító nőivel, ügyeskedő politikusaival, a társadalom megannyi kitaszítottjával és a korszak számos, közismert alakjával.
A háromfa hölgye a Prae Kiadó krimipályázatának első díját nyerte el 2021-ben. A regény A budai hóhér sorozat első kötete.
Gráczer L. Tamás (a képen) történelemtanári és könyvtárosdiplomával rendelkezik. Korábban G. L. Thompson (Kossuth Kiadó) és Gál Dorina (Ventus Libro) álnéven jelentek meg a könyvei.
Kép forrása: Prae Kiadó
Köszönöm a lehetőséget a Prae Kiadónak!
A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a borítóképre kattintva.
Kövess minket Facebookon is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése