Könyvajánló - Rachel Cusk: Babérok (Körvonal-trilógia 3.)
Faye, a Körvonal-trilógia írónője elutazik, hogy nemrég megjelent könyvét népszerűsítse egy irodalmi fesztiválon. Figyelme ezúttal is beszélgetőtársai legszemélyesebb vágyaira és válságaira irányul. Finom humorral, de kérlelhetetlen pontossággal rajzolja fel a válás, a szülői feladatok, a megállapodott élet kompromisszumai között szabadságot kereső középkort. Írók, kiadói szerkesztők, újságírók, repülőutakon megismert idegenek életét tükrözi egymásba, hogy segítségükkel végigjárja a válságok utórezgéseit, a nehezen megnyert, keserédes szabadság feltételeit. A Babérok az önazonosság és az elengedés regénye, a Körvonal-trilógia méltó, derűs zárása.
Ahogy az első kötet, ez is egy repülőúttal és egy ott történő beszélgetéssel kezdődik. Illetve persze nem igazi beszélgetés az: inkább monológ az utastárs részéről. Faye, akinek neve, ahogy az előző kötetekben is, itt is csak egyszer hangzik el, még a megszokottnál is távolabb marad mindentől. Alig tudunk meg valamit az életéről, arról, hogy mi történt vele a legutóbbi kötet óta, még azt is, hogy most hová is utazik, csak később, apró-cseprő utalásokból tudjuk összerakni.
Egy író csak akkor tehet szert hatalomra, ha valaki elolvassa a könyveit: talán azért vágyik annyira sok író a könyvei megfilmesítésére, mert az fölöslegessé teszi ezt a fárasztó műveletet.
Úticélja ezúttal egy irodalmi fesztivál, ahol az új könyvét szeretné promotálni. Beszélgetőtársai többsége ennek megfelelően kiadói munkatársak és irodalom területén jártas emberek, akik valamiért mindig neki öntik ki a szívűket, és beszélnek az életükről, a házasságról, a családról, a válásról, a szülőkről, és aktuálpolitikai témákról egyaránt, elmondják a gondolataikat és a véleményüket mindenről. Még azok is nekiállnak monologizálni, akik elvileg őt, az írónőt interjúvolnák meg. Faye pedig, mint mindig, most is szuper hallgatóság, igazi lelki szemetesláda.
A főszereplő és az író, Rachel Cusk életében sok hasonlóság van, a magánéletüket tekintve is, meg a helyzetüket. Faye egy ismert, de azért mégsem világhírű író, aki irodalmi kurzusokat tart és irodalmi fesztiválokra jár, jártában-keltében pedig mindenféle emberrel találkozik. A legjobban ezt a kötetet vártam egyébként, ismerve stílusát, nagyon érdekesnek tartottam az ötletet, hogy egy irodalmi fesztivált nézhetek meg kvázi egy író szemszögéből, aki részt vesz rajta, és nagyon vártam a beszélgetéseit is ebben a szférában szabadabban mozgó emberekkel. Nem is csalódtam: bár a kontúrok még a megszokottnál is jobban eltűntek, hideg, mégsem érzéketlen távolságtartás jellemezte minden eddiginél jobban a történeteket, mégis rendkívül érdekes és intellektuálisan sokszínű, gazdag monológokat ismertem meg az írókról, nőkről és férfiakról, a művészetről és mindarról, amit adni tud, és arról, hogy hol helyezkedik el ezek között az irodalom, mennyire van hatással ránk, milyen szabadságot tud adni, és hogy ezt a szabadságot hogyan tudja gúzsba kötni a nacionalizmus és az aktuálpolitika.
Az újságokban most feleannyi hely jut a könyvkritikának, mint tíz éve, és egymás után zárnak be a könyvesboltok, az e-könyvek megjelenése óta pedig még az a rémhír is szárnyra kapott, hogy a könyv mint fizikai entitás megszűnhet létezni. Olyan, mint a szibériai tigris, folytatta, örökösen a kihalásával fenyegetőznek, mintha a regények, amelyek valaha vadak voltak, most törékenyek, védtelenek lennének.
Igazából csak most gondolkodtam el az első kötet és egyben az egész trilógia címén: Körvonal. Én pont úgy érzem, hogy ezeknek a történeteknek nincs körvonala, az egész trilgóia körvonal nélküli, de mégis szépen összeálló, itt-ott kicsit össze- és elmosódó képet alkot. A szövegek a végtelenbe folynak, úgy, hogy közben valamit mégis elmesélnek. Hogyan lehet lezárni egy ilyen trilógiát? Egyszerűen csak abbahagyjuk, és kész? Rachel Cusknak sikerült megoldania a lezárást is, egyre észrevehetőbben távolodott a szereplője által a meséltektől és a történtektől, ezzel is azt az érzést keltve, hogy tényleg a végtelenbe folyhatnának. Olyan, amikor egy film végén madártávlatból látjuk a hősünket, és megyünk egyre távolabb és távolabb, látjuk a várost, a hömpölygő emberáradatot, aztán a környező vidéket, aztán a kontinenst, végül a bolygót, ami a végére csak egy apró ponttá válik. Érzékelteti, hogy egyrészt milyen apró és jelentéktelen az egész életünk, minden, amiről gondolkodunk, másrészt, hogy mégis ez minden, ami számít, és hogy sosem áll meg az élet, történjék bármi.
Rachel Cusk 1967-ben született Kanadában, hazájában többféle díjat nyert már. Kada Júlia értő fordításában a Park Kiadó hozta el nekünk ezt a kötetet, elsőként magyarul. Cusk több hagyományos értelemben vett regényt is írt, aztán önéletrajzi írásokba fogott, mert úgy érezte, a regény kötött narratívái megakadályozzák abban, hogy teljes valójukban írja le a gondolatokat, érzéseket. Megírta a gyermeke születésének körülményeit, elsősorban a saját, anyai szemszögéből, aztán a házasságát és válását dolgozta fel, majd ezt követően évekig nem írt. Ezalatt egyre jobban elfordult a hagyományos regényes formától és narratívától. Végül megszületett a Körvonal-trilógia, amely megkockáztatnám, hogy új írói narratívát teremtett, ami mégsem lett mesterkélt. Kifejezetten természetesnek hatott, elbeszélésmódját sok elemében a kortárs skandináv szépírókhoz, Fosse-hoz, Jacobsenhez, Pettersonhoz, Boström Knausgardhoz tudnám hasonlítani, valami a stílusában visszaköszönt, amit ezektől a szerzőktől olvasott művekben is éreztem. Valami megfoghatatlanság.
Én a szenvedést mindig esélynek láttam, jegyeztem meg, nem tudom, rájövök-e valaha, hogy igazam van-e, és ha igen, miért, mert azt még nem sikerült kiderítenem, mire kínál esélyt. Csak azt tudom, hogy rejlik benne valami tiszteletre méltó, ha túléled, és a révén olyan kapcsolatba kerülsz az igazsággal, amely látszólag csak megközelíti az egy helyben maradás őszinteségét, de valójában talán azonos is vele.
Köszönöm a lehetőséget a Park Kiadónak! A könyv a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Kövess minket Facebookon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése