Nemzeti Parkok a világ minden tájáról - Los Glaciares Nemzeti Park, Argentína, Patagónia
Argentína egyik legjelentősebb nemzeti parkja, amely Patagóniában, Dél-Amerikai legdélebbi csücskénél, a chilei határhoz közel helyezkedik el. Nevét arról a hatalmas jégtakaróról kapta, amely a környező területen 47 gleccsert táplál.
A jégkorszak idején egész Patagóniát jégtakaró borította, mára ebből két nagyobb jégtakaró maradt, egy Chile területén, egy pedig Argentína és Chile területén. Utóbbi hosszúsága mintegy 350 km, szélessége 50-60 km között változik. A nemzeti parkot 1937-ben alapították, területe 4459 négyzetkilométer, és 1981 óta a Világrökség része.
A világ más részein a gleccserek legalább 2500 méter tengerszint feletti magasságban erednek, de itt ez a szint a jégtakaró nagyságának köszönhetően csak 1500 m magasságban található, s ahogyan leérnek a 200 m magasságig, útközben koptatják, mállasztják a hegység felszínét. A Los Glaciares olvadékvíze két tavat táplál, az egyik Argentína legnagyobb tava, az 1466 négyzetkilométeres Argentino-tó, a másik a kicsit kisebb, 1100 négyzetkilométeres Viedma-tó. A nemzeti park területén emelkedő két legjelentősebb csúcs a Cerro Torre (3128 m) és a Mount Fitz Roy (3375 m), mindkettő nagyon népszerű a hegymászók között. A Cerro Torre nevének jelentése füstölő hegy, a csúcsot általában körülvevő felhők miatt, és régebb szent hegyként tisztelték. A hegy Santa Cruz tartomány jelképe, amely a jelvényben jelenik meg. A Mount Fitz Royt Francisco Moreno, a neves argentin felfedező és akadémikus nevezte el 1877-ben, a Beagle kapitánya, Robert Fitzroy után. Először Lionel Terray és Guido Magnone francia alpinisták mászták meg 1952-ben. Megmászása nehéz. Különleges alakja miatt sok fényképészt vonz.
A déli részen vannak több kisebb gleccser között a fontosabb gleccserek, a Perito Moreno-gleccser, az Upsala-gleccser és a Spegazzini-gleccser, amelyek az Argentino-tóba ömlenek. A Spegazzini és az Upsala csak vízi úton érhető el, a Perito Moreno szárazföldön is.
Az Argentino-tó két fő részből áll: keleti fele 14–20 km széles, kevésbé tagolt partvidékű, míg nyugati része agancsszerűen elágazó, keskeny nyúlványokból áll az Andok völgyei között. A tó hossza ezeknek a nyúlványoknak köszönhetően összesen 125 km, parthossza pedig a 640 km-t is eléri. A tavat Valentín Filberg már 1873-ban megpillantotta, de azt hitte, hogy az 1782-ben Antonio de Viedma által már felfedezett Viedma-tavat látja, ezért nem is könyvelte el felfedezésként, és nevet sem adott a tónak. Négy évvel később Francisco Moreno és Carlos Moyano mutatott rá, hogy ez egy másik tó; az Argentino-tó nevet Moreno adta neki 1877. február 15-én. A tó fő halfajai a Percichthys trucha nevű sügéralakú, az amerikai tavipisztráng, a szivárványos pisztráng, a Galaxias maculatus nevű bűzöslazac-alakú és a királylazac
A nemzeti parkban az erdőhatár 800 m magasságban van. Az erdők jellegzetes fái az örökzöld déli bükkfélék, a lenga és a guindo, amelyeknek magassága elérheti a 35–40 m-t. A Csendes-óceán felől érkező légáramlatokból a hegyek oldalán kicsapódik a pára, ezért a nemzeti park nagy részére a sztyeppei növényzet a jellemző. Az állatvilág képviselői a nandu, a guanakó, a szürke róka és a puma, akiknek létét a szarvasmarha-tenyésztés veszélybe sodorta, de a park területén biztonságban élnek. Több mint 1000 madárfaj él a területen, közöttük kondorkeselyűk, sasok, magellán-harkályok, patagóniai rigók, de csak 100-at regisztráltak közülük. Az enyhébb éghajlatú területeken él a ritka huemul, más néven a chilei villásszarvas és a zuhatagi réce.
A gyönyörű vidék sokáig volt nehezen megközelíthető, ma már a közeli reptereknek és a széleskörű hajóutaknak köszönhetően könnyebb felfedezni ezt a vidéket is, de a terület egyes részeihez még mindig komoly túra- és hegymászófelszerelés illetve gyakorlat kell.
Kövess minket Facebookon!
Megjegyzés küldése