Az örökség, amit senki sem akar

 Az Örökség című regény a szerző eddigi legmerészebb vállalkozása: egy örökségi vita hátterében a családon belüli erőszakról ír, olyan sodró lendülettel, hogy könyve szinte letehetetlenné válik. Rendkívül keményen ábrázolja egy diszfunkcionális család romboló hatását, azt, hogy a tabuk, az elhallgatások hogyan tehetik tönkre sokszor még a leszármazottak életét is. Témája alapján lehetne súlyos, nyomasztó olvasmány, de mégsem az, mert Kierkegaardon, Brechten és Thomas Bernhardon edzett látásmódja révén az írónő mindennek a fonákját is megjeleníti.

 

Bergljot évek óta nem beszélt a családjával. Négyen vannak testvérek, a legidősebb lány Bergljot, akinek két húga és egy öccse van: Astrid, Åsa és Bård. Bergljot önszántából szakította meg a kapcsolatot szüleivel és testvéreivel, és évtizedek teltek el úgy, hogy épphogy csak tudtak egymásról. Aztán egy napon, 85 éves korában meghalt az édesapjuk. Történetünk néhány nappal a haláleset előtt kezdődik - de valójában már évtizedekkel korábban elkezdődött.

A négy testvér közül a két középső lány a szülők kedvence, és még életükben - a nővér és az öcs tudta nélkül - rájuk íratják két szép nyaralójukat. Bergljot nem kíván belefolyni az egészbe, miután maga mögött hagyta a családját, elkönyvelte magában, hogy földi javaikból sem kér semmit, nem lenne szép dolog sem, meg amúgy is, semmi kedve részt venni a család ügyes-bajos dolgaiban. Azonban neki is van két gyermeke, és ezzel tőlük is elvesz - ezt sem szeretné. De az igazságérzete csak felhorgad, és végül szépen lassan belefolyik a örökösödési háborúba a testvérek között, méghozza az öccse, Bård oldalán.

Döntő az önismeret, mondta, és az, hogy ne tagadjuk meg az irracionális késztetéseinket, ne is értékeljük túl, hanem realista fényben lássuk magunkat, ne tagadjuk le a belső, destruktív késztetéseinket; hanem törekedjünk okosan együtt élni az ösztöneinkkel, konfliktusainkkal és irracionális késztetéseinkkel.

Ez pedig előhozza saját, évtizedekkel korábban mélyre temetett sérelmeit és fájdalmát. Az ő öröksége ugyanis egészen más természetű, olyan, amilyet senki sem szeretne. Az abúzus és az ebből eredő lelki fájdalmak, a család elhallgatása, a nyilvánvaló tagadása, amikor nem akarjuk észrevenni, amit pontosan tudunk. 

Elgondolkodtató, vajon melyik bűn okozza a legsúlyosabb, legtartósabb lelki nyomorokat? Az, amit tettlegesen elkövet ellenünk egy olyan ember, akinek szeretnie kéne és mégvédenie, akiben bíznunk kéne? Vagy az, amit aztán a család, és akár tetszik, akár nem, az egész társadalom csinál? A bagatellizálás. A gaslighting. Az elhallgatás. A tabusítás. Sőt, az áldozathibáztatás. Utóbbi minden szexuális jellegű bűncselekménynél valamilyen formában felüti a fejét. A hatóságok pedig elképesztő közönnyel reagálnak, egy eleve traumatizált személyt még tovább traumatizálnak az eljárásmóddal. A szexuális jellegű bűncselekményekhez mindig a szégyen társult. Az áldozat részéről. Már az egészen fiatal gyerekek esetén is. 

Az az elképzelés azonban, miszerint az ember, az értelme és némi jó nevelés segítségével ki tudná radírozni magából és a társadalomból a gonoszt, hamis, írta Freud, mondta Bo. A pszichoanalízis megtanította Freudot arra, hogy az ember legmélyebb lényét ösztönös impulzusok irányítják, hogy az ember önmagában se nem jó, se nem rossz, lehet egy vonatkozásban jó és egy másikban gonosz, bizonyos körülmények között lehet jó, más körülmények között gonosz, az ember elsősorban emberi, és ha tagadja ezt az elemi felismerést, az veszélyes lehet.

 

Rendkívül erős, megrázó és egyben felrázó regény született a norvég szerző, Vigdis Hjorth tollából. Érdekessége, hogy bár Hjorth sosem állította, hogy valós alapokkal rendelkezik (vagy hogy mennyivel), de tény, hogy sok könyvbeli helyzet leképezhető a saját életére. A családja azonnal támadni kezdte a megjelenés után, hogy micsoda rágalmakat szór az apjára, a húga pedig el is végzett egy kreatív írás tanfolyamot, és megírta az ő szemszögéből valósnak gondolt történetet. Hjorth azt mondta, hogy "aki azt állítja, az igazat írja, általában hazudik." Soha nem ment bele a családi sárdobálásba, noha 2016-tól - a könyv eredeti megjelenésétől kezdve - Karl Ove Knausgård hatkötetes önéletrajzi monstruma, a Harcom mellett ez az a könyv, ami a leginkább izgalomban tartja a norvég népet. Mi igaz belőle, mi nem, mennyiben merített a saját életéből? Talán sosem tudjuk meg.

Mindenesetre ez a könyv a feldolgozás egy fázisának tűnik nekem. Nem mondhatom el neked, mert nem hallgatsz meg: elmondom hát mindenkinek. Nem szeretnék olyan helyzetben lenni, mint a könyv narrátora és főszereplője. Elképesztően sok elfojtás van benne, bár megszakította a kapcsolatot a családjával, mégis ott van rajta a terhe, és ott volt mindig is. A feloldozás terhe, amit sosem kapott meg, az együttérzés, a megértés terhe, aminek szintén híján volt. Néha pedig nem is kell sok ahhoz, hogy jobban legyen az ember. Nem kellenek mindig a szavak. Elég, ha ott vagy. Neki soha senki nem volt ott. 

Azoknak, akik szembesítették a családjukat az erőszakkal, a kilencvenkilenc százaléka elveszítette a családját.

Egy dolgot kérek csak: ha a gyereked vagy a környezetedben élő gyerek esetén felmerül a legkisebb gyanú, hogy valaki bántja, legyél ott neki. A legtöbb esetben a viselkedés egészen megváltozik, ha valaki bántalmazni kezd egy gyereket, és a jelek egyértelműek. Vegyük észre ezeket, és ne dugjuk homokba a fejünket, hogy nem az én dolgom. Elég ember nőtt már fel komoly traumákkal, tegyünk azért, hogy minél kevesebbnek kelljen. Mert ezek egy életre megnyomorítanak. Nem is feltétlen maga a cselekmény, hanem inkább az erre adott reakciók. 

Vigdis ​Hjorth 1952-ben született, Oslóban. Filozófiai, irodalomtudományi és politikatudományi tanulmányai után 1983-ban sikeres gyerekkönyvekkel kezdte pályáját, 1987 óta pedig mintegy húsz, felnőttek számára írt műve jelent meg. A norvég közönség hozzászokott ahhoz, hogy Vigdis Hjorth a legkínosabb, szőnyeg alá söpört témákat sokszor természetes, közvetlen, akár humoros hangon tárgyalja. Az Örökség elhozta számára a kirobbanó nemzetközi sikert is. A könyv eddig 150 000 példányban kelt el és 18 nyelvre fordították le. Magyar nyelvre Kertész Judit fordította, a Polar Könyvek gondozásában kerülhetett elénk.

...mert amiatt van minden, hogy az emberek nem mondják meg őszintén a véleményüket, nem állnak a sarkukra, nem követik a meggyőződésüket, csak úsznak az árral minden ellenállás nélkül, ezért fog elpusztulni a világ, mert az emberek lenyelik a békát, azért, hogy a többiek kedvére tegyenek, hogy elkerüljék a kellemetlenséget, ami azzal jár, ha nemet mondanak valamire...

Köszönöm a lehetőséget a Polar Könyvek csapatának! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!