Mit esztek ti otthon, mannát?

Az őszi Margó Fesztiválra jelenik meg Rubin Eszter 500 oldalas, nagyformátumú könyve, amely a szerző 10 évnyi szépirodalmi és gasztronómiai munkáinak összegzése, 75 novellával + recepttel, és 300 fotóval. A Kalligram Könyvkiadó gondozásában boltok polcaira kerülő kötet a Mit esztek ti otthon, mannát? címet kapta. Az igényes kivitelezésben, kiváló belbeccsel megjelent mű irodalmi szakácskönyv, Rubin Eszter rajongóknak kötelező, mindenki másnak pedig javasolt, aki irodalomszerető és szeretne nagyobb rálátást a zsidó konyha örömeire.

Könyvbemutató október 16-án (vasárnap), a Margó Fesztiválon, 16.45-kor. Helyszíne a Millenáris.
Aki teheti, nézzen ki az eseményre!

Könyvajánló - Mit esztek ti otthon, mannát?

Rubin Eszter olvasói a Barhesz című kötet óta vártak erre a színes, szagos, igényes kivitelezésű, nagyszerű belbeccsel bíró irodalmi szakácskönyvre, amely a Mit esztek ti otthon, mannát? címet kapta. Valóban nagyformátumú mű, és ezt tessék szó szerint érteni, a maga 500 oldalával, 275 mm x 210 mm-es méretével akár verekedni is lehetne vele, ha muszáj, de inkább ne legyen muszáj.

Én nem vagyok ilyen főzős pasi, pedig tudom, hogy ezzel könnyen le lehet venni a nőket lábukról – magyarázta Péter a mellette levő ülésen bóbiskoló utastársának a repülőn. Nekem ez nem megy, más titkos fegyverem van a csajozásra. Viszont komoly stressz, hogy sosem tudom, mit egyek. De pusztán csak emiatt nem fogok összeköltözni senkivel. A nő olyan, mint a kutya, nem lehet tőle elutazni, nagy kötöttség. Szeretek egyedül utazni, csak szorongok a szállodában, ha nincs étel a szobában, és akkor nem alszom jól.

Weiner Péter a repülőn is szorongott, ezért biztos, ami biztos, már az út elején bedobott két vodkát, ami megoldotta a nyelvét, és egyáltalán nem törődve azzal, hogy a C-ülés utasa már álomba merült, tovább folytatta. – Minden eshetőségre felkészülök, ezért mindig viszek magammal egy zsák élelmet. Száraz tápot csomagoltam három napra előre a bőröndömbe. Bármi történhet, mégiscsak külföldön leszek, hétvége van, ki tudja, be lehet-e szerezni, amire éppen szükségem lesz.

Van nálam egy doboz sós kesudió, két csomag nápolyi, vaníliás és csokis. Müzliszeletek, az laktató a gabonapelyhek miatt. Két tábla piros mogyorós, hogy ha hirtelen kell, fölessen a vércukrom. Anélkül el sem indulok sehova. Ugyan, már az sem a régi, nem olyan, mint gyerekkoromban, de azért még elmegy. Igazából nincs szükségem ennyi mindenre, csak a biztonság kedvéért hozom magammal. Ha mondjuk, légitámadás lenne. Egyébként már jól vagyok. Megoldottuk a poszttraumás, másodgenerációs szorongást a pszichiáteremmel. Úgy értem, még mindig rám tör néha a nyugtalanság, de már nem zavar. Bármilyen lidércet legyőz a felettes énem. Ha jobban belegondolok, be kell ismernem magamnak, tulajdonképpen szeretek szorongani. Ismerős, jól bevált érzés. Nem cserélném semmire.

Részlet a Sakshuka c. novellából

Kép: Sakshuka nevű étel

A recept élő kollektív tudat - fejti ki a mű egyik méltatója, Uri Asaf, mert az ételek receptjeit az emberek egy életen át megőrzik és továbbadják a következő generációnak. Mindegy, hogy milyen egyszerű vagy bonyolult az az ételleírás, valamelyik mindig fontos valakinek, amiben benne foglaltatnak generációkon keresztül érzett gyermekkori ízek, rítusok és hagyományok, ezektől lesz az, aki a személy, aki fogyasztja, akinek főzik, aki tudja, hogyan kell bánni adott alapanyagokkal, hogy olyan kinézetű, olyan aromájú, olyan ízű legyen, mint száz vagy akár sokkal több évvel ezelőtt.

Ez a szerző most tényleg kimondhatatlanul boldog, mert kezében tartja (alig bírja el:) a nyomdából frissen kikerült vadonatúj kötetét, amely olyan színes, szagos, szélesvásznú, ízekkel teli, nagyméretű, vastag és súlyos, ami előzmény nélküli a Kalligram Kiadónál.

Amikor tavaly először ültünk le beszélgetni Mészáros Sándorral a készülő irodalmi szakácskönyvemről - illetve receptekkel és fotókkal komplettírozott novelláskötetről -,  elmondtam az elképzeléseimet, és vártam, mikor mondja, hogy azt nem lehet.

- Egy nagyalakú könyvet szeretnék, 75 novellával, regényrészletekkel, gasztrofilozófiai gondolatokkal, receptekkel és mindegyikhez több fotóval, hogy a képek is történetet meséljenek.

- Érdekel, szívesen kiadjuk.

- De azt szeretném, hogy 300 fotó legyen benne.

- Jó.

- De teljes oldalas fotók.

- Rendben.

- És gyönyörű papíron..

- Persze, megdumáltuk - felelte erre is Sándor. Majdhogynem kicsit csalódott voltam, hogy nem kellett meggyőzni, és  továbbra is csak vártam, mikor derül majd ki, hogy mégsem lehet, vagy lehet, de nem olyan, nem akkora, nem úgy. Ez a pillanat azonban a könyv születésének hosszas folyamata alatt sosem következett el, és talán még annál is szebb lett, ahogyan megálmodtam, amiért óriási köszönet  a kiadómnak és egyben szerkesztőmnek!

A szöveg Rubin Eszter író Facebook oldaláról származik.

Képen Rubin Eszter, a Mit esztek ti, mannát c. könyvéből.

Barhesz

A padlizsánkrém (hummusz) Magdája elbűvölt, kislánykoromtól kezdve szerettem volna ennyire vagány és laza lenni, de így közel a hatvanhoz (hálistennek) valamennyire már nekem is megy, hummuszt pedig szívesen fogyasztok mellé. Tomi nagybácsi krokodilja, uram segíts, fémkefével pucoválták a fogait, itt őrülök meg, és az az antikvárium a Pozsonyi úton...! Meg a tulajdonosa és a sakshuka! Így haladtam lépésről lépésre a novellák között, hol megrökönyödtem, hol bólogattam, hol egyszerűen csak mosolyogtam. Az írások újdonság erejével hatottak rám akkor is, ha sokat olvastam már korábban belőlük. Igen, a hat az olvasóra a történet a legkifejezőbb szó a novellákkal kapcsolatban. Van, amikor kényelmetlenül, de megítélésem szerint pontosan ez Rubin Eszter szándéka.

Csicseriborsós kuszkusz gránátalmával – avagy Izrael-kritika, a közkedvelt újbeszél kifejezés címet kapott novellában Rubin Eszter (és talán minden zsidó ember?) keservét írja le a régi és a mai közállapotok viszonyait illetően, ami a zsidó származással kapcsolatos. Keserű, ironikus szavak fűződnek össze mondatokká, lassan már értelmet sem keresve a valóság kontra bűnbakképzés folyamatában. Ezzel kapcsolatban (is) írhatta a könyv méltatásában Uri Asaf, hogy "A hullámok megható és néha gyötrő érzéseket ébresztenek, abban a reményben, hogy bárcsak valami eltérítené az írót attól a veszélyes életúttól, amelyben mi már annyian és oly sokszor odavesztünk." Céltalan ködösíteni, hogy az utóbbi mondat értelme az - ahogy a szerző fogalmazott a fent idézett mondattal kapcsolatos rákérdezésemre -, hogy a mű "vállaltan zsidó könyv, a novellákban erőteljesen megfogalmazott véleményekkel".

ESZEDBE JUTOTT MÁR, MIÉRT HÍVJÁK A ZSIDÓKAT ZSIDÓNAK? Elgondolkodtál már ezen a szón? Hogy miért hangzik minden nyelven ilyen rosszul? Ahogy kiejted. Ízlelgesd! Jude, jew, észrevetted már, milyen rémes? A legtöbb nyelven milyen durva. Eврей nem annyira borzasztó, de nyilván csak a mi fülünknek, hiszen teljes mértékben alkalmas tömegeket pogromra uszítani. Nem lehet véletlen, hogy nem esthajnalcsillagnak hívnak minket. Vagy pillangónak, mézillatnak, hópehelynek. Szándékosan úgy van kitalálva, hogy félelmet keltsen. Színtiszta névabúzus! Emiatt van, hogy egy csomó zsidó imád félni. Meg naponta felháborodni. Életvitelszerűen. De én nem fogok bedőlni az eleve elrendelt szemantikai terrornak. Úgy döntöttem, figyelmen kívül hagyom az elnevezés általi agressziót.

Rugelach korongok

Nagy örömmel kezdtem bele a mű olvasásába, ízlelgettem a receptek összetevőit, elképzeltem aromákat, összhatásokat, élveztem a novellákban megbújó finom humort, szatírát, beleéltem magam a különféle helyszínekbe, szinte szagok is bujkáltak már az orromban, amikor először mellbe vágott Rubin Eszter állásfoglalása a zsidó emberek történelmi múltjával és mai helyzetet ecsetelő, sötéten látott, keserű, szatirikus felhangú politikai eszmefuttatásával. Mintha azt mondta volna nekem, az olvasójának, akit általános alanyként messzemenőkig tisztel ugyan, de unja a származásával kapcsolatos finomkodásokat, a "szeretem én a zsidó embereket, de azért na" mindennapos ki vagy éppen beszólásokat, a világpolitika álságait, az utca emberének keresetlen antiszemitaságát, szóval, mintha rám bökött volna nem túl kecsesen, de annál indulatosabban, hogy nyisd már ki a szemed! Rajtad is múlik, mi lesz velem, velünk, ha megint bűnbak kell egy világégésben! Hát.. igaza van.

Innentől egy harciasabb Rubin Eszter látható és hallható, a finom, decens, csendes hangú úrinő nyugdíjazásra került - vagy mindig ilyen volt, csak elfelejtettem? Személy szerint AHA élményként hatott számomra, csak most figyeltem fel erre, pedig korábban is olvastam ezeket a novellákat, könyvrészleteket, így valamennyi ismerősnek tetszett, de ebben a sorrendben és kontextusban mégis sokkal markánsabbak számomra, mint az eredeti művekben sorba menve a lapokon, elejétől a végéig. Jobban eléri célját. A receptek azért sokat lágyítanak a helyenként keserű vagy radikális sorokon, ugyanakkor leképezik azt az életérzést, ami a zsidó nép sajátja lehet: egyszerre figyelni mindenfelé és vigyázni, legyőzni a transzgenerációs frusztrációkat, és hát közben élni IS kell, amibe bele kell hogy férjen a jókat beszélgetni, jókat enni, jól érezni magunkat. Ha más nem is kerül az asztalra, mint manna... helyett az a sok remek étel, amiket a kötetben a szerző nyálcsordítóan fotózott. Muszáj nekiesnem valamelyik receptnek! (Bevásárló lista élesítése következik.)

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Rubin Eszter tíz éve megjelent első regénye, a gasztrokulturális örökség irodalmi értelmezésével gazdagon átszőtt Barhesz megjelenése óta várták az olvasók ezt a nagyformátumú könyvet, amelyben úgy fonódik össze a szépirodalom és a gasztrozófia, akár a zsidó ünnepi kalács fonatai. Mákkal bőven megszórva.
A főzés soha nem csupán az ételről szól. Az ízek emlékeket hordoznak, egy ruganyos kelt tésztába bele lehet gyúrni megannyi örömöt és bánatot, egy tál étel gyógyíthat és békét teremthet. A receptek között megtaláljuk a szerző védjegyévé vált barheszt, a zsidótojást, a közel-keleti sabichot, és az otthon ízét idéző, klasszikus húslevest. Valamint olyan mágikus fogásokat, mint a sáfrányos diókrémmel töltött padlizsántekercs, vagy az áfonyalikőr bonbonos csokoládétorta. Igazi utazás ez, amely a családi tűzhelytől indulva, távoli világok konyháiba vezeti az olvasót.
A 75 hosszabb-rövidebb novellát és regényrészletet, 300 magával ragadó fotó és egzakt receptek kísérik, ily módon az ízlelés élménye találkozik a szemet gyönyörködtető, ellenállhatatlan látvánnyal, és az étkezés bölcselete magától értetődően kapcsolódik össze más fontos témákkal. Nagyon hamar eljön a pillanat, amikor az olvasó hóna alá csapja a könyvet, hogy sürgősen valami harapnivaló után nézzen, majd újra elmerülhessen a meglepő egyedi humorral fűszerezett, szatirikus, elgondolkodtató, vagy éppen felkavaró történetekben, hogy később ismét a konyhában találja magát a pompás recepteket követve.

Zsidótojással töltött pirog

"Az irodalmi szakácskönyv műfaját a híres francia regényíró, Alexandre Dumas találta fel a XIX. század második felében. A hozzávalók: fele rész irodalom (novella, tárca, esszé, útirajz, családregény stb.), fele rész recept. Magyarországon is akadtak (akadnak) e prózai ágazatnak kiváló szerzői: Ignotus (Emma asszony), Magyar Elek (Ínyesmester), Lénárd Sándor, Bächer Iván, Saly Noémi vagy Váncsa István. Rubin Eszter új könyve ennek a dumas-i hagyománynak modern, friss, személyes változata - egyszerre izgalmas és ízletes."
- Cserna-Szabó András

"Rubin Eszter könyve a kulinária kincses háza. A szerző úgy ír, mintha a Misnából idézne: "száz százalék zsidó kéz gyúrja, mind az összes felmenők kollektív tudattalanja benne van a barheszemben" De nemcsak a tudattalan, hanem a tudatos is, mert a recepteket, az ételek kémiai pontossággal jegyzett listáit egy egész nép, legyen az zsidó vagy magyar, egy életen át gondosan őrzi. A recept, akár az élő kollektív tudat.
Rubin Eszter pazar irodalmi-történeti kulináriája nem feledteti el velünk, kik vagyunk, honnan jöttünk. Írásmódja engem irodalmi szédületbe csal, és forró hullámokkal simogat. A hullámok megható és néha gyötrő érzéseket ébresztenek, abban a reményben, hogy bárcsak valami eltérítené az írót attól a veszélyes életúttól, amelyben mi már annyian és oly sokszor odavesztünk."
- Uri Asaf

„Mesék barheszről, babkáról, marokkói zsidó halról, sáfrányos dióval töltött grúz padlizsántekercsről, zsidótojással töltött pirogról, na meg Rejtő Jenő általam odaképzelt orosz hússalátájáról, aki magát utazókoffernek álcázva fülel vigyorogva az asztal sarkánál.
Majd a reneszánsz idején, amikor sokadszor kiadják, Rubin Eszter könyvének címe ez lesz: A gasztronómia dicsérete. Alcíme pedig: Együttlét és gasztroerotikus utazás. (ezt a javaslatot máris megfogadtuk)
Ahogy a barhesz tésztáját gyúrják, dagasztják, simogatják, ugyanúgy főnek, párolódnak és alakulnak ebben a könyvben érzékenyen és érzékien a mondatok, a történetek. A prózai, de otthonos Hollán utcában járunk, meg Tel Aviv illatos piacán, és persze a bageltől és a mindig friss rugelachtól teli New York-i Deli-kben. Ínyencségekkel teli írás, de főként kincsestár, és szavak színes-egzotikus sziporkája, újfajta Ezeregyéjszaka meséje a világ gazdagságáról és az otthonról, ami ott van, ahová elvetődünk, feltéve, hogy magunkkal visszük a receptjeinket.”
– Petőcz György

„Ezzel a könyvvel a receptek mellett bepillanthatunk egy zsidó család életébe és múltjába, melyen keresztül azt érezhetjük, az étel nem csak testünket, lelkünket is jóllakatja. Családi receptek családi történetekkel fűszerezve.”
– Rosenstein Tímea

Rubin Eszter az ELTE Társadalomtudományi karán diplomázott, majd művészeti iskolát végzett és enteriőrtervezőként dolgozott.
Később cukrász képesítést szerzett, ez is közrejátszik abban, hogy Barhesz és Bagel című regénye tele van egyedi ízekkel és színekkel.
A Barheszből monodráma is készült, amelyet 2015-ben mutattak be Csákányi Eszter főszereplésével.

Köszönöm a lehetőséget a Kalligram Kiadónak!

A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a Bookline honlapjáról a lenti borítóképre kattintva.

Kövess minket Facebookon is!

A képek a Mit esztek ti otthon, mannát? című kötetből és a szerző oldalairól származnak, Rubin Eszter tulajdonát képezik.