Érzelmi örökség

 Könyvajánló - Galit Atlas: Érzelmi örökség

Akiket ​szeretünk, és akik felneveltek minket, bennünk élnek. Megtapasztaljuk a lelki sérelmeiket, látjuk az emlékeiket álmainkban. Családi traumáik tudattalanul is összeköthetnek minket a múlttal. Bár többnyire nem vagyunk ennek tudatában, a titkok, a múltban elszenvedett traumák befolyásolják az életünket és meghatározzák a cselekedeteinket a jelenben.

A neves pszichoanalitikus, Galit Atlas átütő erejű könyve saját életútján és páciensei történetein keresztül mutatja be, hogyan következnek a hibás döntéseink és megakadásaink az érzelmi örökségünkből. Ugyanakkor abban is segít, hogy tudatosítsuk és feloldjuk ezeket, és elinduljunk végre a gyógyulás útján a kiteljesedett élet felé.

Már a Bibliában is szerepel a "hetedíziglen" kifejezés, ami azt jelenti, hogy valami jó, de inkább valami rossz dolog a család hét generációjára is hatással van. Csak nemrégiben fedezték fel, hogy elődeink emlékei, élményei és legfőképp a traumái bennünk élnek tovább, ahogy ezeket mi is továbbadjuk a következő generációnak, megspékelve a sajátunkkal. Ha nem is 7 generációig, de 3-4-ig biztosan. Mégis hogyan lehet feloldani ezeket az örökül kapott traumákat? Erről szól Galit Atlas könyve, a saját és páciensei példáján keresztül.

Galit Atlas édesanyja és édesapja még kisgyerek volt, amikor szüleikkel megérkeztek Izraelbe az 1950-es években. Édesanyja családja Szíriából, édesapjáé Iránból érkezett egy fiatal, háborús bűntettek traumájából született országba, mindkettejüknek hat-hat testvérük volt, és szegénységben éltek, olyan körülmények között, amelyben mindketten kívülállónak, lenézettnek számítottak, mivel bevándorlók. Elmondása szerint a legnagyobb, legerősebb kapocs a szülei között éppen a hasonló sors volt: szegénység, betegség, kitaszítottság, mindez egy súlyos háborús, emberellenes traumával terhelt egészen fiatal országban. Rengeteget dolgoztak azért, hogy a gyerekeik már jobban élhessenek.

Ám Galit Atlas és testvérei gyerekkora sem volt egyszerű: Izrael politikai szempontból mindig is egy aknamező volt, és sokszor háborúból háborúba sodródtak, hol szánt szándékkal, hol mint vétlen fél. Galit is úgy nőtt fel, hogy teljesen normálisnak tekintette, hogy az iskolában a gyerekeknek megtanítják, mi a teendő, ha megszólal a légi sziréna és bombázni kezdenek. Persze ő maga is bevonult a seregbe és kitöltötte a kötelező szolgálatot, de társaival inkább a béke harcosai voltak. Zenekart alapítottak és énekeltek, zenéltek, amikor bombáztak, békét akartak, zenével búcsúztak az elesettektől, akik között egyre több kor- és bajtársuk akadt. Élni akartak, szerelmesek akartak lenni, szórakozni, a jövőt tervezni, nem pedig égből hullott bombáktól rettegni, hogy aztán ilyeneket szórjanak vissza.

Galit Atlas néhány évvel később New Yorkba költözött, és elkezdte tanulmányozni a kimondhatatlant, az érzelmeket, az elmét, a tudattalant, és pszichoanalitikus lett. 

Mindenkinek vannak szellemei. De ahogy Török Mária és Ábrahám Miklós írta, "nem a holtak kísértenek minket, hanem a mások titkai által bennünk hagyott hézagok". A két pszichoanalitikus a nemzedékek közötti titkokra és a feldolgozatlan élményekre utalt, amelyekhez nagyon gyakran nem társul sem hang, sem kép, mégis ólálkodnak a fejünkben. Olyan érzelmi anyagot hordozunk magunkban, amely a szüleinkhez és a nagyszüleinkhez tartozik, megőrizzük azokat a veszteségeiket is, amelyeket részleteiben sosem osztottak meg velünk. Akkor is érezzük ezek a traumákat, ha nincs róluk tudatos ismeretünk. A régi családi titkok bennünk élnek.

Érdekes volt megismerkedni a ma már aktívan praktizáló Atlas néhány páciensének történetével, akiket - a segítségükkel - felismerhetetlenné maszkírozott. Leginkább talán Jon története érintett meg, aki egy ötgyerekes család legkisebb fiaként látta meg a napvilágot, de az élete már születése előtt terhelt volt. Édesanyja nem akarta őt, el akarta vetetni, az apját hibáztatta, de végül a gyerek mégis megszületett, és egész életében az elhagyatottság érzésével küzdött. Sosem ismerte a nővérét, nincs róla tudatos emléke: a család egyetlen lánygyermeke, a legidősebb gyerek 12 éves volt, amikor egy tragikus balesetben, Jon néhány hónapos korában elhunyt, egy autó ütötte el, és a lány azonnal meghalt. A legkisebb fiú hamar megtanulta, hogy érzelmi támogatásra nem talál otthon, és hogy jobb, ha magába temeti érzéseit. Ez tökéletesen működött egészen harmincöt éves koráig, amikor megszületett a saját lánya, akivel történt egy apró baleset, olyan, ami vele is megtörtént csecsemőkorában. Jon élete ekkor fenekestül felfordult, és előtört minden, amit addig gondosan magába zárt. Végül sikerült talpra állnia, és elkezdett komolyan foglalkozni a traumáival. Ekkor számtalan dolog kiderült számára a saját családjáról és benne saját magáról, a bátyjairól és a bátyjaitól egyaránt. 

Jon története csak egy a sok közül, rengeteg sorssal megismerkedhetünk, és ezeknek a tükrében Galit Atlas nagyon jól bemutatja, hogy a felmenőink és a szeretteink, barátaink élményei, sorsa milyen mélyen meghatároz minket is. Rengeteg tudattalan traumát kapunk "kölcsön" másoktól, sokszor ezek a traumák nem is konkrét személyhez, hanem nemzethez, néphez, községhez kötődnek. Meg kell tanulnunk felismerni és feloldani ezeket, hogy minél kevesebb felesleges teherrel éljük a saját életünket, és minél kevesebbet adjunk át ezekből a gyerekeinknek. Lesz nekik elég bajuk a mieink nélkül is. 

Amikor megtanulunk azonosulni a bennünk élő érzelmi örökséggel, kezdenek értelmet nyerni a dolgok, és beindul egyfajta változás az életünkben. Lassacskán kinyílik egy ajtó: az átjáró a mostani életünk és a múltbéli trauma között. A gyógyulás felé vezető úton elérhetővé válik, ami korábban lehetetlennek tűnt, a fájdalom alábbhagy, és felbukkan egy új ösvény a szeretet irányába.

A New Yorkban magánpraxist folytató Galit Atlas PhD pszichoanalitikus és klinikai szupervizor. Tanít a New York-i Egyetem Pszichoterápiás és Pszichoanalitikus Posztdoktori Programjában, a Nemzeti Képzési Programban és a New York-i Nemzeti Pszichoterápiás Intézet négyéves felnőttképzési programjában. Dr. Atlas három könyvet jelentetett meg klinikusoknak, emellett számos cikket és könyvfejezetet írt elsősorban a nem és a szexualitás témájában. A The New York Timesban megjelent „A Tale of Two Twins” (Két iker meséje) című írása 2016-ban elnyerte a Gradiva-díjat. Dr. Atlas a kapcsolati pszichoanalízis témakörének vezető szakértője, korábban elnyerte az André François kutatási díjat és a NADTA kutatási díjat is. Az Egyesült Államok és a világ minden területén tanít és tart előadásokat.

A könyvét Ballai Mária fordításában a HVG Könyvek adta ki.

Köszönöm a lehetőséget a HVG Könyvek csapatának! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!