Kardok kora

Az ​istenekről kiderült, hogy ők is csak halandók, az elnyomott rhunák pedig fegyvert ragadtak uraik ellen. Ám a küzdelem még csak most kezdődik…

Raithe, az Istenölő végzett egy fhreyjel, és ezzel kirobbantotta a lázadást, csakhogy a szolgaként tartott embereket ősidők óta megosztó viszályok meggátolják, hogy összefogjanak közös ellenségük ellen. De még ha a klánok egyesítenék is hadaikat, hogyan remélhetnék legyőzni az isteni varázserővel bíró fhreyjeket?

A válasz a tengerentúlon rejlik egy messzi-messzi vidéken, amelyet egy magának való, konok faj népesít be, akik megvetik a fhreyeket és az embereket egyaránt. Mielőtt kifutnának az időből, Perszephoné kétségbeesett utazásra indul, hogy segítséget szerezzen kis csapatával, melynek tagja Suri, az ifjú látó, és Arion is. Útjuk egyenesen Elan sötét szívébe vezet, ahol egy ősi és félelmetes ellenfél várja őket…

A Mítoszok korában a fantasy mestere, Michael J. Sullivan egy eposzba illő történettel kezdte kibővíteni a Riyria világát. A lehengerlő saga a Kardok korával folytatódik, amellyel a hazánkban is kiemelkedően népszerű író tovább építi univerzumát.

Igen! Sullivan eddig is nagy kedvenc volt, főleg a karakterei miatt, akiknek mindig erős hátteret képes adni, és jellemfejlődés is akad. Nem is kevés. A cselekmény mellettük egyszerű. Izgalmas, de egyszerű, és ez a kettő együtt nagyon jól működik. És végre egy valódi univerzumot kezdett építeni. A Mítoszok korával párezer évvel a Riyria története elé repültünk, de az a kötet nagyon sok szempontból csupán egy bevezető történet volt, ez eléggé érződött is rajta. Most azonban végre révbe értek az ott megkezdett szálak, és egy olyan univerzum épül fel a szemünk előtt, hátteret és léptéket adva a bennük rohangáló lényeknek, amely becsületére válna bármely fantasy-szerzőnek.

Nagyon széles skálából merít Sullivan most is, ami az inspirációkat illeti, de ezeket a régi, jól megszokott és jól ismert történeteket és kliséket mégis a saját hangjára tudja átfordítani, és egyedi módon elmesélni. Ebben a kötetben sokkal jobban megmutatkozott az egyedi, fanyar humora is, amivel nem szűkölködött. 

– Mit tegyünk? – kérdezte Perszephoné.

Fagy hátranézett rá, és az arca sápadt volt.

– Ne haljatok meg. Azzal mindent elrontanátok.

Különösen tetszett az egésznek az alapja: amikor épp csak formálódik a társadalom, néhány nő fogja magát, és elhagyja a törzsét, hogy majd saját maguk megoldják a gondjaikat, máshogyan, ahogy a törzsön belül tennék. A társadalom talán észre sem veszi őket, mindenesetre nem foglalkozik velük. Aztán mégis ez a néhány nő fordít egy nagyot a történelem menetén és az utókor életén.

Különösen érdekes úgy olvasni ezt a könyvet, hogy a később - sokkal később - történteket már ismerjük, legalábbis egy részét. Látjuk visszaköszönni egy-egy szokás magvát 3000 évvel korábbról, látjuk visszaköszönni az egész rendszer alakulását és változását is, ahogy az egyes karakterek jellemvonásait is. 

– Mi a baja az elfnek? – érdeklődött Ár.

– Ne állj szóba velük! – dörrent rá Fagy.

– Miért nevezed elfnek? – tudakolta Perszephoné.

– Számunkra az – felelte az apró ember. – Rémálom.

Perszephoné nem értette.

– De hát az elf fhrey szó!

– Nem sok értelme van a mi nyelvünkön gúnyolni őket. Mi okunk lenne sértegetni valakit, ha nem tudja, hogy sértegetjük?

Könnyed és humoros nyelvezete és történetvezetése könnyen fogyaszthatóvá teszi bárki számára - részemről épp ezt a könnyedséget hiányolom nagyon sok fantasyból, akiknek szerzői rendkívül dagályosan fogalmaznak, a szöveg befogadhatatlan, sokszor unalmas. Ha fantasyt olvasnék, könnyedségre vágyom - erősebb, másabb, mélyebb szövegekre ott van a kortárs szépirodalom. (Most épp Gemmell egyik könyvével próbálkozom, már nem először, de nem csak hogy nem tetszik a stílusa, még a sztori is érdektelen így túl a felén is.) Sullivan könyveivel sosem járok így. 

A képeket Marc Simonetti készítette.

Köszönöm a lehetőséget a Fumax Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!