Szegények háborúja

 Könyvajánló - Éric Vuillard: Szegények háborúja

Történeteket akarunk: azt szokás mondani, hogy megvilágítják a dolgokat. És minél igazabb egy történet, annál jobban szeretjük. Ám valójában senki nem tud elmesélni egy igaz történetet. Pedig belőlük épültünk fel, gyerekkorunk óta történeteken tartottak minket: „Hallgassátok! Olvassátok! Nézzétek!”, így építik fel számunkra az igazságot történetekből, hogy a lehető legmélyebben érintsenek minket, és a lehető lemgesszebbre lökjenek a képeikkel és a szavaikkal.

 

A ​tizenhatodik században a reformáció, a protestantizmus támadást indított a kivételezettek, a katolikus egyház ellen, de maguk is gyorsan beérkezett, jómódú hatalmi tényezővé váltak. A vidéki napszámosok és a városi szegények, akik számára a mennyországban egyenlőséget ígértek, egyre kevésbé értették, miért ne valósulhatna meg az egyenlőség már itt, az e világi életben.

A kényelemben élő protestánsok és a többiek, a nyomorgók közötti küzdelem elmérgesedett. Több teológus is a nincstelenek oldalára állt, így például Münzer Tamás is, aki eltökéltségével és fáradhatatlanságával tűnt ki, és aki ténykedésével maradandó nyomot hagyott maga után. Ő volt az, aki lángra lobbantotta Németországot. A Szegények háborúja az ő története: egy lázadásé, amely az igét akarta terjeszteni. Az 1525-26-ban lezajlott parasztháborúé.

Éric Vuillard jellegzetes stílusban, filmszerű jelenetekkel idézi meg a majd’ ötszáz éve játszódott eseménysort, amely nem tudja nem eszünkbe juttatni azt az egyenlőtlenséget, amelyet napjainkban látunk magunk körül.

A gondolatok cikáznak, egyik húzza a másikat, és azok amelyek nem hagynak maguk után szónyomot, örökre lehullanak. Belezuhannak a semmibe. Nem halljuk többé őket, nem látjuk többé őket. És bűntudatosan szeretjük őket; az jó, jót tesz a bűntudat.

Az üresség nagy egyenlősége.

A rövidke kötet onnan indul, hogy Thomas Müntzer életéről és koráról ismerünk meg szemelvényeket. A magyarosan csak Münzer Tamásnak nevezett teológus és Ágoston-rendi szerzetes valamikor az 1400-as évek végén született, vitatott, hogy melyik évben, és a reformáció nagy támogatója volt. Nagyjából 1520-tól kezdve a katolicizmus számára radikális eszméket vallott és így is prédikált, kiállt a törvénykezés reformjáért, a földesurak hatalma ellen, és a szabad lelkészválasztásért. Ettől az évtől kezdve folyamatosan elmozdították és áthelyezték más-más városokba, de híveinek száma, akik a bányászokból, munkásokból és parasztokból álltak főképp, egyre nőtt. 1525-ben a kitört parasztlázadás mellé állt, ám a szedett-vedett sereget szétverték. Müntzer elmenekült, de hamarosan elfogták, megkínozták és kivégezték. 

John Wycliff azt eszelte ki, hogy közvetlen kapcsolat létezik Isten és ember között. Ebből a gondolatból logikusan következik, hogy az Írás elegendő iránymutatásul szolgál mindenki számára. És ebből a második gondolatból fakad egy harmadik: ezentúl nincs szükség a főpapokra sem. A végső konklúzió: fordítsuk le angolra a Bibliát! Wycliffnek – aki, mint látjuk, nem volt szűkében a príma ötleteknek – akadt még két-három borzalmas gondolata: például azt ajánlotta, hogy sorshúzással válasszák ki a pápát. És ha már lendületben volt, előhozakodott még egy őrültséggel: közölte, hogy a szolgaság bűn. Majd azt is kijelentette, hogy ezentúl a papságnak evangéliumi szegénységben kell élnie. De amivel igazán feldühített mindenkit: mentális eltévelyedésnek minősítette és tagadta az átlényegülés. És végezetül következett John Wycliff legiszonyatosabb állítása, tudniillik, hogy az emberi lények egyenlők.

Éric Vuillard Müntzer szemén át ismerteti a kezdődő reformációt, annak is az anabaptista, népi ágát. Vajon mi volt az, ami erre vitte őt, mi volt az, ami miatt meghallotta az egyszerű embert is az egyház pompás és hazug gazdagságán át? Mi volt az, amiért hajlandó volt az életét is adni? Különös képet kapunk erről az 500 éves társadalomról, a szerző pedig ügyesen helyezkedik bele választott szerepébe. Képei filmszerűek, akárcsak a Napirend esetén, és magával ragadó az egész vékonyka kis kötet, amelyben hathatósan adja át nem csupán az eseményeket, hanem a hangulatokat, eszméket is. Ez a finom, igényes, művészi, mégis pontos stílus az, amivel érdekessé tud tenni szinte bármilyen eseményt. Képes megragadni az adott helyzetek velejét és ezzel az olvasó figyelmét is. Nem úgy mesél a régvolt dolgokról, mint aki már ismeri, miből mi a fontos, minek mi lesz a következménye, aki már tudja, mi történt aztán. Hanem abszolút módon belehelyezkedik az adott korba, és az adott kor szellemét, eseményeit és gondolatait, hangulatát adja át anélkül, hogy erre rátelepedne annak következménye. Hiszen a kor embere még nem tudhatta, mi lesz később. De közben mégis végig tudatosan hozzánk, olvasókhoz szól.

Az ifjúság végtelen, az egyenlőségünk titka halhatatlan, és csodálatos a magány.

A kötetet Tótfalusi Ágnes fordította, hasonló bravúrral, mint a szerző előző könyvét. 

Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!