A The New York Times január elejei cikke szerint Volodimir Zelenszkij, ukrán elnök, szombat este lelkesítő szilveszteri beszédet tartott, felidézve egy olyan évet, amely szerinte valójában „február 24-én kezdődött” Oroszország inváziója miatti félelemmel, de hazája győzelmi reményeivel ért véget. "Legyőztük a pánikot" - mondta. "Nem menekültünk el, hanem összefogtunk. Legyőztük a kételyeket, a kétségbeesést és a félelmet. ” The New York Times
Könyvajánló
Gallagher Fenwick: Zelenszkij és a vérző Ukrajna
Volodimir Zelenszkij mára komikusból (Charlie Chaplinből) kénytelen átvedleni Churchillé, mert az orosz-ukrán háború ezt követeli. Az államférfi az ostromlott nemzet arcává vált, és kétségtelenné tette sőt teszi beszédeiben, hogy mindhalálig kitart. Annak ellenére hogy ma ő az orvlövészek egyik legkeresettebb célpontja, mindenütt megjelenik, ahonnan támogatást remél hadianyagban, humanitárius segélyekben, és fennen hirdeti, hogy Oroszországot meg kell büntetni, hogy kevés és nem érik el céljukat azok a szankciók, amelyeket eddig alkalmaztak az agresszorral szemben, sőt, ki kell zárni az ENSZ Biztonsági Tanácsából, ha pedig erre nem hajlandó a testület, akkor legalább oszlassa fel magát - krakéler beszólás, nem?
Volodimir Zelenszkij ma olyan, mint Dávid Góliáttal szemben, vagy az amerikai Marvel-képregények után szabadon, ő Ukrajna kapitány. Maximum azt lehet sajnálni, hogy nem áll rendelkezésére az a csapat, amely az amerikai filmekben igen, és az a mágikus erő, amit magukénak mondhatnak a fenti hősök. Az ő szuper ereje nem más, minthogy zseniális kommunikátor, aki hangjával képes országokat és népeket meghódítani: nagyon egyszerű szavakkal végtelenül kemény dolgokat tud elmondani, olyannyira, hogy például az Európai Parlamenthez intézett szavai hatására az ukránból angolra fordító szinkrontolmács maga is sírva fakadt megrendülésében.
Idézet a könyvből:
Nem akarom, hogy a fényképen ki legyen akasztva az irodátok falára. Az elnök nem ikon, nem bálvány, és nem is afféle portré. Inkább a gyerekeitek fotóját rakjátok oda, és nézzetek rájuk, valahányszor döntést hoztok.
Ért a kommunikációhoz és a testbeszédhez, és tudatosan használja is. Van érzéke a közösségi gondolkodás és erőfeszítés iránt, hiszen egész életében e két jellegzetesség határozta meg sikereit. Végtelenül ambiciózus, és ugyanilyen végtelenül hűséges baráti kapcsolataiban, akár művészemberként az akkori életében, akár ma a politikában. Egyszerre színházi ember, művész, üzletember, politikus és államférfi, ugyanakkor finoman hatásvadász (beszédeiben, öltözködésben), gyakorlatias, a kompromisszumok és a kompromittálások embere is.
Nos, ki ő valójában? Hogyan került Ukrajna élére, milyen élete volt azelőtt, mi volt annak a vígjátéknak a lényege, amely segítségével Ukrajna első embere lett? Milyen beszédek hangzottak el a háború kitörése előtt? Hogyan kommunikál Putyin, és mi erre Zelenszkij válasza? Életrajz, történelmi kitekintés, nemzetközi helyzetek értékelése, beszédek részletei és azok magyarázatai, az orosz-ukrán párbeszédek lényegi különbségei mind szerepelnek a műben. Értő olvasó a könyv bizonyos elfogultságaitól is képes eltekinteni, és kíváncsian várja, mennyit ér a Zelenszkij-féle módszer, amit sokszor elmondott a választások előtt: "leülni, egymásra nézni, és szemtől szemben vitát folytatni".
Fülszöveg
Ha valaki arra vállalkozik, hogy elmondja Volodimir Zelenszkij történetét, akkor azt csak úgy teheti meg, hogy egyúttal Ukrajna történetét is elmeséli. Csak így lehet ugyanis leírni annak az embernek a lelkesítő történetét, aki – kommunikációs tehetsége révén – a bohócgúnyát levetve hirtelen az elnöki székben találta magát, hogy hamarosan hadvezérként is megállja a helyét. 2022. február 24-én, az orosz megszállás első napján Volodimir Zelenszkij belépett a nagybetűs Történelembe, hogy eljátssza élete legnagyobb szerepét: Charlie Chaplin egycsapásra átváltozott, Churchill lett belőle. Ha ezt meg akarjuk érteni, akkor el kell mennünk Krivij Rihbe, ebbe a délnyugat-ukrajnai iparvárosba, ahol felcseperedett, és meg kell kérdeznünk annak az iskolának az egykori igazgatónőjét, ahová járt, régi barátait és munkatársait, akikkel együtt dolgozott a Kvartal 95 nevű produkciós irodájában, akárcsak parlamenti pártjának képviselőit, persze az ellenzékieket is, aztán politológusokat, történészeket, kutatókat és újságírókat. Színházi és tévés színész, üzletember, politikus, államférfi. Ha felmérjük a távolságot aközött, ami volt, és aközött, amivé vált, akkor tudjuk csak érzékelni, milyen hatalmas utat tett meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése