Könyvajánló - Jessica Bruder: A nomádok földje
Észak-Dakota cukorrépaföldjeitől Kalifornia kempingein át az Amazon texasi CamperForce programjáig a munkaadók új, alacsony költséggel járó munkaerőforrásra bukkantak: a folyton úton lévő, huszonegyedik századi nomádokra. A nagy gazdasági válságnak ők a láthatatlan áldozatai. Ők, akik tízezrével indultak útnak lakókocsivá alakított kisbuszaikban, az egyre növekvő nomádtársadalom tagjaiként. Ők, akik nem adják fel a reményt.
„Akik azt hitték, a 2008-as anyagi összeomlás rég véget ért, meg kell hogy ismerjék azokat az embereket, akiket Jessica Bruder bemutat perzselő, gyönyörűen megírt, életteli, felkavaró (és időnként igen humoros) könyvében” – mondták a könyv méltatói. Hasonlóképpen fogalmaztak a kritikusok az Oscar-díj-átadón is, miután a könyv alapján készült azonos című film három díjat nyert, főszerepben a csodálatos Frances McDormanddal.
A szezonális munkák közti útvonalakat követve Jessica Bruder találkozott volt egyetemi oktatóval, a McDonald’s vezetőhelyettesével, elnökkel, lelkésszel, főiskolai adminisztrátorral, motoros rendőrrel, és megállíthatatlan főszereplőjével, Linda May egykori koktélpincérnővel, lakberendezési áruházi eladóval és generálkivitelezővel.
„Van Halen” névre keresztelt használt autójával Bruder útnak indul, hogy közelebbről is megismerje könyve szereplőit. Miközben Linda Mayt és társait kíséri a kempingtakarítói állástól a raktári termékrendszerezői munkán át a sivatagi találkozókig, majd a cukorrépaszedés veszélyesnek minősülő munkaköréig, Bruder lenyűgöző tényfeltáró történetet mesél el az amerikai gazdaság sötét mélységeiről – és előrevetíti a bizonytalan jövőt, amely sokunkra várhat. Ugyanakkor magasztalja ezeknek az ízig-vérig amerikai embereknek azt a kivételes rugalmasságát és kreativitását, amellyel lemondtak a helyhezkötöttségről a túlélés érdekében. Nem adták fel a reményt.
A 2008-as gazdasági válság során és annak utóhatásaként Amerikában szélesedni kezdett a lakóautókban élő "nomádok" száma - életkorukat tekintve vegyes, de leginkább az 50 feletti korosztály egy része kényszerült erre az éltmódra a magas ingatlanárak miatt. Több ilyen ember életét követi nyomon Jessica Bruder, aki maga is a nomádok életvitelét folytatta az anyaggyűjtés során, így megismerte ezt az összetartó, egymást segítő közösséget.
A nomádok minden létező témában tudtak tippeket adni egymásnak: attól kezdve, hogyan érjék utol az embert a postai küldeményei, egészen addig, hogyan küzdjenek a magány vagy a rendőrök zaklatása ellen. Ebben a támogató közegben még a „hol tudok zuhanyozni?” kérdésre is ügyes megoldások tömege érkezett. Egyes kommentelők azt írták, érdemes csatlakozni egy nem túl flancos edzőteremhez – a Planet Fitness hálózata népszerűnek bizonyult –, és úgy kezelni a tagságot mint belépőt számos zuhanyzóba szerte az országban. Mások a szivacsra és rengeteg babatörlőre esküdtek. Megint mások a nap fűtötte zuhanyra, ami hatalmas infúziós tasakokra emlékeztető zsákokból állt, melyek egyik oldalát feketére festették, hogy magába zárja a meleget. Voltak, akik kerti locsolóval zuhanyoztak, mások ismertek olyan mosodákat, ahol hátul fizetős zuhanyzók is voltak.
A könyv egyszerre társadalomkritika és dokumentarista regény, olvasmányos, és a lapja között ott van a keserűség. Ezek az emberek nem választották ezt az életmódot, hanem fokozatosan belekényszerültek, és kiszolgáltatott helyzetüket az Amazon is rendesen kihasználja, ahogy a legtöbb nagy cég. Az utakat járva keresnek alkalmi munkákat, hogy fenn tudják tartani a lakóautójukat, legyen pénzük ételre, benzinre.
Ugyanakkor erősen megjelenik a remény is. Az a fajta remény, ami a szinte már reményvesztett és lecsúszott, jövő nélküli embereket járja át, a hit, hogy majd a következő városban ott lesz az álommunka, majd a következő megállónál... kicsit a szerencsejátékfüggőkre emlékeztetett: a következő osztás vagy a következő futam vagy a következő dobás, na az lesz a szerencsés, és annak hatására milliárdos leszek. Közben meg csak a kaszinó vagy a lovi lesz egyre vastagabb, az ember meg csúszik lefelé, le, a kiszolgáltatottságba, a pénztelenségbe, a függőségbe.
Ezeknek az embereknek a többsége egyszerű, nagy részük tanulatlan, akiknek már idősödve a kétkezi munkájukat nem fizetik meg rendesen, miközben a megélhetés és a saját ingatlan fenntartása szinte luxussá válik. Az egyszerűség a gondolkodásukban is visszaköszön, de éppúgy az életükben - és épp ez az egyszerűség az, ami miatt mégis egymást segítő, összetartó közösséggé tudnak válni. Persze nem mindenáron.
Jessica Bruder amerikai újságíró, aki elsősorban különféle szubkultúrák bemutatásán keresztül a társadalom felépítéséből és működéséből adódó problémákról ír. A nomádok földje megírásához ő maga is beköltözött egy lakóautóba, és együtt élt és utazott ezekkel az emberekkel, akik rég elvesztették és feladták mindenüket. 3 évbe és 15 ezer mérföldre volt szükség, hogy bejárja Amerikát keresztül-kasul - a nyugati parttól a keleti partig, a mexikói határtól Kanadáig -, és megírja a történetet, amely számtalan díjat zsebelt be, és egy Oscar-díjas film is készült belőle ugyanezen a címen.
Embernek lenni azt jelenti, többre vágyunk a puszta fennmaradásnál. Amekkora szükségünk van élelemre és hajlékra, éppakkora szükségünk van reményre.
Az úton pedig ott vár bennünket a remény is – része a lendületnek, ami hajt előre. A lehetőségek előérzete széles, akár maga az ország. Csontig hatoló meggyőződés, hogy jönni fog valami jobb. Ott van, előttünk, a következő városban, a következő munkahelyen, a következő idegennel való találkozásban.
A kötet magyarul az Európa Könyvkiadó jóvoltából, Dranka Anita fordításában jelent meg. Köszönöm a lehetőséget a kiadónak! A könyv a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Kövess minket Facebookon!
Megjegyzés küldése