Ki a valódi családunk? A vért szerinti vagy amit idegenekből teremtettünk meg magunknak és sikerrel működtetjük? Ezt a kérdéskört járja körbe kalandos és szívszorító módon Julian Sandrel A nap felé című regényben, fiktív szereplőit a 2018-as genovai autópályahíd megtörtént katasztrófájába helyezve. 

Könyvajánló

Julian Sandrel: A nap felé

A regény fiktív szereplői valós eseményekbe ágyazva tárják az olvasók elé egy asszony magánéleti kálváriáját, menekülését a mérgező kapcsolatai elől. Tess három évvel az események előtt különleges ajánlatot tesz egy férfinek, aki elbűvölőnek találja őt és szeretne közelebbi kapcsolatot teremteni vele. Az ajánlat lényege: legyen az apja, de legalább nagybácsija gyermekemnek! Sacha megdöbben a kérésen, hogyan is lehetne az egy teljesen idegen kislánynak, de Tess nem tágít: állítása szerint senkijük sincs, és Siennának, a hat éves kislányának kell egy apakép. Havi 500 eurót kínál neki, ha hetente egyszer, pár órára eljátssza a gyermeknek, hogy ő az apja - végül is, hivatására nézve színész, kisujjából kirázza a feladatot. Sacha ilyen összeget csak úgy nem engedhet el, szüksége van a pénzre - pláne, havi rendszerességgel. Végül is, könnyű kereset, csak mesemondónak kell lennie és el kell töltenie pár délutánt  havonta ezzel a bámulatos nővel és gyermekével. Semmi kockázatot sem lát a tevékenységben.

A kapcsolat jól halad, 2018-ban már olyan bizalmas viszonyban vannak, hogy Tess simán rá meri bízni Siennát, miközben ő éppen máshol van. Az anya azonban részese lesz a 2018. augusztus 14-én bekövetkező katasztrófának, amikor a genovai autópályahíd leszakad. Tesst eltűntként kezelik, és miután  nincs pontos listájuk arról, ki hol tartózkodott a baleset időpontjában, így óriási erőkkel keresik a kislányát. Sacha rádöbben, hogy jogilag semmi köze a a gyermekhez, de valaki felvilágosítja, hogy a helyzet egyáltalán nem egyszerű, és ha nem akar neki rosszat, valamint teljesíteni akarja Tess valószínűsíthető akaratát, akkor kislánynak csak úgy lehet jót tenni jövőbeli sorsa irányítása érdekében, ha elszökik vele. Sacha addigi könnyű élete egy csapásra összeomlik, semmi kilátása arra, hogy valaha is elismerjék a hatóságok: Sienna nála van a legjobb helyen.

Milyen tragédiákat rejt Tess élete? Mit tehet Sacha, hogy jogilag hatályos kapcsolatok nélkül megtartsa Siennát? Érdekes, szívszorító események veszik kezdetét a festői Toszkana tájain, amíg a férfi menekül a kislánnyal. A regény szinte valamennyi karaktere valamilyen módon mentálisan sérült ember, akiket így vagy úgy megtaposott az élet. Remek párbeszédek, leírások váltogatják egymást, és a Félszeműre hallgató macska... nem semmi. A szerző az irodalom eszközeivel mutatja be, hogy az emberek kétféle családba tartozhatnak, az egyik a vérségi, amibe beleszülettünk, a másik pedig az a fajta család, amelyet az egyének választanak maguknak, és a kettő között szeretet és a kapcsolat, valamint a kötődés ereje szempontjából a világon semmi különbség sincs. A történet íve, a karakterek jellemfejlődése mind abba az irányba viszi el az olvasót, hogy megtudja, miből adódik a feszültség forrása, és milyen lezárást hoz a szereplők életébe.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Egyetlen fénysugár is eloszlatja a sötétséget

2018-ban Tess Toscanába indul, hogy a lányához, Siennához és annak színész nagybátyjához, Sachához csatlakozva pár feledhetetlen napot töltsenek el együtt. Útközben meglátogatja a legjobb barátnőjét Genovában, a viszontlátásnak azonban nem sokáig örülhetnek. A genovai autópályahíd leszakad, Tesst a tragédia után eltűntnek nyilvánítják.

Amikor Sacha tudomást szerez a katasztrófáról, a Tess-szel közösen felépített világuk is a darabjaira hullik. Mindössze pár órája van arra, hogy meghozza élete legfontosabb döntését, amely nemcsak a saját, hanem a kislány életét is meghatározza majd. A helyzetét nehezíti, hogy Tessről kiderül, talán még Sachánál is jobb színész, mindenesetre közel sem az a nő, akinek mutatta magát.

Julian Sandrel nem mindennapi története nagyon is mindennapi üzenetet hordoz. Pontosabban olyat, ami átsegít a mindennapokon – toszkán utazás lélektől lélekig.

Julien Sandrel 1980-ban született Dél-Franciaországban, Párizsban él. Első regénye, a La Chambre des merveilles káprázatos sikert aratott, és számos irodalmi díjat nyert. Huszonhat nyelvre fordították le, valamint színházi előadásra is adaptálták, sőt, filmtervek is születtek. Későbbi regényei, a La vie qui m'attendait, a Les étincelles, a Vers le soleil és a Merci, Grazie, Thank you szintén nagy sikert arattak a könyvesboltokban. Regényírói tevékenységével párhuzamosan Julien Sandrel forgatókönyvíróként dolgozik, mind regényeinek adaptációin, mind más projekteken.