A történelem vége és az utolsó ember

 Könyvajánló - Francis Fukuyama: A történelem vége és az utolsó ember

1989-ben, ​az amerikai külügyminisztérium ifjú munkatársaként adta közre Francis Fukuyama A történelem vége? című, mindössze néhány oldalas tanulmányát, és ezzel egy csapásra világhírű lett.

Cikkek ezreiben vitatkoztak vele, a világ minden valamirevaló történésze és politikatudósa kifejtette véleményét az „endizmus”-vitában.

Majd Fukuyama könyvben is megírta az elméletét, s kiderült, hogy filozófiailag alaposan végiggondolt, mély elemzés alapján jutott el a következtetéshez, miszerint a liberális demokrácia „az emberiség ideológiai fejlődésének a végpontja”, „a kormányzás végső formája, s mint ilyen az egyetemes történelem vége lehet”.

Azóta bármi történik a világban – terroristák rombolják le a Világkereskedelmi Központot, újabb háború tör ki valahol, valamilyen forradalom megdönt egy rendszert –, az újságírók szinte reflexből emlegetik Fukuyama óriási tévedését, aki naivan azt gondolta 1989-ben, hogy véget ért a történelem.

Fukuyama legkomolyabb bírálója persze Samuel P. Huntington volt, aki szerint a jövő nem a liberális demokrácia diadalát hozza, hanem a civilizációk összecsapásait.

A világeseményeket elnézve és átélve mintha Huntington állna nyerésre…

Sőt a „liberalizmus” mára a világ sok helyén, sokak számára szitokszóvá változott.

Alaposan megváltozott a korszellem a kilencvenes évek óta – de talán éppen ezért érdemes újraolvasni (vagy végre rendesen elolvasni) Fukuyama könyvét.

Hogy jobban megértsük, mit veszíthet az ember, ha nem tudja megőrizni a liberális demokrácia értékeit.

Francis Fukuyama - bár a cím nem ezt sugallja - egy szóval sem állítja, hogy véget érne a történelem, hogy nem lennének történelmi események. Még csak azt sem mondja, hogy minden elképzelhető társadalmi berendezkedés közül a non plus ultra és a tökéletes a liberális demokrácia. Csupán azt mondja, hogy minden eddig kipróbált közül ez a legjobb, mert ez veszi figyelembe leginkább az ember két legalapvetőbb igényét (nyilván a biztonságon és az élelmen túl): a jólét és az elismerés iránti vágyat. 

A modern liberális demokrácia a szabadság és egyenlőség kettős elvén alapszik. A két elv állandó feszültségben van egymással: az egyenlőség csakis az erős, az egyéni szabadságot korlátozó állam beavatkozásával maximalizálható; a szabadságot pedig csak veszélyes fokú társadalmi egyenlőtlenséget gerjesztve lehetne meghatározatlan mértékben kiterjeszteni. Minden liberális demokráciának kompromisszumot kell kötnie a kettő között. A mai európaiak általában a nagyobb egyenlőséget részesítik előnyben a szabadsághoz képest, az amerikaiak pedig, éspedig a történelmükben gyökerező okok miatt, a nagyobb szabadságot az egyenlőséghez képest.

Ez minden emberben közös, alapvető létjellemző: élni akarunk, jól élni, és vágyjuk az elismerést. Kell az individuális berendezkedés, amikor figyelmet fordíthatunk saját magunkra, a saját igényeinkre, mert értelmes, egészséges társadalom csak egészséges, magára is figyelő egyénekből állhat össze. Persze kérdés, hogy mit jelent a jólét, és mihez viszonyítjuk. Egy közép-ázsiai vagy közép-afrikai családhoz képest az emberek többsége itt, Magyarországon egész jól él. Ha csak a környező térséget nézzük, ez már nem mondható el, ahogyan ha nyugatabbra tekintünk, még annál kevésbé. Igaz, nincs is liberális demokrácia nálunk. 

A Brezsnyev-éra siralmas poszttotalitárius államai igyekeztek mindenkit morálisan bűnrészessé tenni, de most már nem a terror eszközeivel, hanem – a történelem iróniája – a modern fogyasztói kultúra gyümölcseit lógatva előttük, mint a szamár orra előtt a répát. Ezek persze nem azok a „csodás micsodák” voltak, amelyekre a nyolcvanas évek amerikai befektetési bankárai sóvárogtak, hanem kis juttatások, amelyeket azonban a szűkös körülmények közt élő emberek nagyra tartottak: hűtőszekrény, tágasabb lakás, bulgáriai nyaralás. A kommunizmus tehát – sokkal inkább, mint a burzsoá liberalizmus – a lélek vágyakozó részét táplálta, erősítette a thümotikus résszel szemben.

Tény, hogy a nyugati államok ezt a jólétet nem liberális, demokratikus eszközökkel érték el, és ez az a rés, ami mentén Huntington is fogást talált Fukuyama elméletén. Hogy most, a 21. századra mégis miért veszítjük el a bizalmunkat a liberális demokráciában? Azért, mert nem tökéletes. Minden rendszer tökéletes, betegségek (főleg pszichikai elváltozásokat értek ez alatt most) nélküli emberre van tervezve. Van ilyen ember? Nincs. Sosem volt. Az ember kapzsi, önző, a saját céljai érdekében képes és hajlandó bárkin és bármin átgázolni, és sosem elég, ami van, nem képes a boldogságra a nagy többség, mert mindig hiányérzetünk van. Ráadásul. túlszaporodtunk. Nem kicsit: nagyon. Ez a bolygó tizedennyi embert tudna maximum jólétben tartani, mint amennyi most él rajta. A legtöbb vallás mégis megmaradt a szaporodjatok és sokasodjatok küldetésnél, egyik sem közli: küldetés teljesítve, most már kicsit lassítsatok, mert így irtjátok ki magatokat. Másrészt mostanra nagyon látható, érezhető és erős hatásai vannak a klímaváltozásnak (amit egyrészt a sok ember, másrészt az életmódunk generál), több tízmillió embernek kellett elhagynia az addigi élőhelyét egyszerűen azért, mert az élhetetlenné vált. És ez nem lesz jobb a jövőben, sőt.

Ilyen helyzetekkel megbirkózva a jólét is egészen más, mint amit a 80-as, 90-es években gondoltak, és ilyen kihívások elé sem voltak még állítva az emberek: akkor még dübörgött az, ami a két, szinte egész Európát elpusztító és az egész világot újraíró háború után kezdődött, a fellendülés, a krízis utáni talpraállás, a remény. A mai problémák bár léteztek több évtizede is, sőt, éppen ők ágyaztak meg nekik, nem látták a veszélyét, nem foglalkoztak vele. Ezek között azok, akik beleszülettek egyféle jólétbe, amit aztán az emberi nosztalgia veszélyes vonata alaposan el is homályosít és torzít, szebbé tesz, mint amilyen valójában volt, fogékonyabbá válnak a szélsőségekre és az egyszerű szólamokra. A világ bonyolult, az emberek sokszínűek, de ezeket megérteni és átlátni: idő és energia. Sokkal vonzóbbak a populista szólamok és a szélsőségek, akik egyértelműen kijelölik az aktuális ellenséget, és egyértelműen elmondják, mi, pontosabban ki okozza a problémákat. És kész, más nem kell. 

Az a demokrácia, amely egy kétbalkezes renyhe birtokos osztály érdekeit védi és társadalmi polgárháborút szít, gazdasági szempontból nem mondható „jól működőnek”.

 

Nos, Fukuyama mára szinte utópiává váló eszméje épp ezért lett utópisztikus, bár nem annak szánta. Az alaptézisével maradéktalanul egyetértek, azzal együtt, hogy Huntingtonnak is igaza volt sok tekintetben. Szerintem is a liberális demokrácia lenne a legjobb társadalmi berendezkedési forma - minden hibájával együtt. Ugyanakkor úgy látom, sosem fogjuk elérni. Mi, itt Magyarországon soha - mivel soha nem is volt, a természetes igény sem született meg rá, hogy legyen. Éppen ezért tudta a jelenlegi kormány az elmúlt 13 évben ennyire sikeresen leépíteni az elég kezdetleges demokratikus intézményeket Magyarországon, mert az emberek nagy része nem is érti, nincs is rá igénye. Közben viszont épp a fenti problémák miatt a jóléti társadalmak is szétesőben, a klímaválság néhány évtizeden belül csúcsra ér, és ha az embereknek nem lesz mit enni, inni, ha hatalmas viharok, aszályok és szárazságok váltakozva törnek rájuk, akkor a liberális demokrácia értékei eltűnnek - hacsak nem találnak fel addig valami észszerűen használható eljárást vagy eszközt, amivel a rengeteg plusz szén-dioxid és egyéb mérgező gázok és méreganyagok kivonhatóak a levegőből, vizekből, talajból. 

Nagyon érdekes, hosszan fejtegetett, nem minden tézisében helytálló, de alapjaiban szerintem és számomra mégis érdekes, alapos és pontos fejtegetés ez, ami egyszerre elemzi az ember pszichológiai jellemzőit, de közben mégis figyelmen kívül hagyja ezeket, illetve leginkább csak egy tézisre koncentrál. Nem csak gazdasági vagy politikai értelemben vett filozófiai alkotás, amely mára sok helyen meghaladottá vált, éppen ezért egy kicsit fájdalmas is: látni, hogy lehetett volna talán máshogy is. Hogy elég könnyen lehetne egy picikét élhetőbb hely ez a bolygó, és ehhez csak annyi kéne, ha egy kicsit tudatosabb mniden ember, és kevésbé ösztönlény. Elvégre nagyra tartjuk a saját civilizációnkat, a tudatunkat, a jövőtervezési képességünket, amely megkülönböztet a többi álattól. Mi lenne, ha használnánk is? 

A fogyasztói társadalom igényei és a kielégítésükről gondoskodó marketing tudománya olyan vágyakkal kapcsolatosak, amelyeket az ember saját maga ébresztett, s amelyek a jövőben másoknak adják majd át a helyüket. Jelenlegi vágyainkat társadalmi környezetünk szabja meg, ez utóbbi pedig teljes egészében történelmi múltunk terméke. És az „emberi természet” nemcsak a vágy konkrét tárgyai szempontjából változott az idők folyamán; a vágynak az emberi személyiség más elemeihez viszonyított jelentősége szintén módosult. Hegel egyetemes története ezért a tudás gyarapodásán és az intézmények fejlődésén kívül magának az emberi természetnek a változásáról is számot ad. Mert az ember természetének az a lényege, hogy nincs szilárd természete, hogy nem valami, hanem lesz valamivé.

Köszönöm a lehetőséget az Európa Könyvkiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!