Égett cukor

"Hazudnék, ha azt állítanám, hogy anyám nyomorúságos állapotában soha nem leltem örömet."

A ​múlt emlékét Tárá is őrzi valamiképp, Antárá is, de máshogyan. Mindketten állhatatosan nyalogatják az egymástól kapott sebeiket.

Tárá zűrös lány volt annak idején. Szerelem nélküli házasságából előbb egy ásramba menekült, aztán egy ideig koldusként tengődött, hogy jómódú szüleit bosszantsa, majd éveken át futott egy toprongyos, hajléktalan művész után – és közben végig ott volt vele a kislánya. Most azonban utolérte a demencia, kétszer ad fizetést a bejárónőnek, és egész éjszakára nyitva felejti a csapot. Antárára vár a feladat, hogy gondoskodjon az anyjáról, aki soha nem gondoskodott róla.

És én meg könnyű helyzetben voltam. Csak két gyerekem volt. Mit mondjanak, akik hat gyereket nevelnek? El tudod képzelni?

És csak mondja, milyen nehéz volt régen. Ezek a történetek anyáról lányra szállnak, mióta az ember szája történetet tud mondani. Van bennük erkölcsiüzenet, rítus. De azt is továbbadják, amit minden anya tud már jó előre. A bűntudatot.

Az Égett cukor emlékekről és mítoszokról szól, arról, hogy a saját magunknak mesélt történetek miképp válnak valóságosabbá a tükörképünknél is. Féltékenység, megszállottság, árulás témáit járja körül. Éleslátó szarkazmus szövi át, és arra keresi a választ, hogy vajon mennyire ismerjük a hozzánk legközelebb állókat és végső soron saját magunkat.

Az Égett cukor egy nagyon erős debütáló regény az indiai származású, de Amerikában született Avni Doshitól. A történet középpontjában két nő - egy anya és a lánya áll. Az ő életüket meséli el, teljesen szubjektív, a saját, torzult nézőpontjukon át.

Egy nagyon szuggesztív hangvételű, különös atmoszférájú, megragadó és megrázó történet egy nagyon bonyolult és mérgező anya-lánya kapcsolatról, a vélt és valós sérelmekről, egy erős kötelékről, amely nem a vérről szól - annál sokkal több. Erős, de mégis fájdalmas viszony a két nő - az idősödő, demens Tárá és lánya, Antárá között, akik nem tudnak szabadulni sem egymástól, sem a múlttól. 

Igazságtalannak érzem, hogy ő egyszerűen félresöpri a múltat, nekem viszont a múlttal telnek a napjaim. Papírokat, fiókokat, egész szobákat töltök meg feljegyzésekkel, jegyzetekkel, gondolatokkal, ő meg napról napra egyre nagyobb homályban él.

Antárá gondoskodni kényszerül idősödő anyjáról, és elsőre a töredezett képekből úgy tűnik, hogy odaadó lányaként teszi ezt, ám szép lassan ráébredünk, hogy a szándéka az, hogy bosszút álljon a múltbéli sérelmeiért, anyja elhanyagolásáért, a szeretetért, amit sosem kapott meg. Anyja nélkül és főként a közös múltjuk nélkül úgy érzi, hogy neki sincs helye a világban. Ez a kapcsolat az, ami meghatározza őt magát is, és így, hogy anyja kezdi elveszíteni az emlékeit, úgy érzi, ő is vele veszik el. A múlt darabjai a színes Pune városában játszódnak, keveredve a mai, egyre inkább újjáépülő kapcsolatukkal. 

Nagyon fontos tanulságokról és a múltba, emberi kapcsolatainkba, mérgező környezetünkbe való beleragadásról szóló regény, nyers, őszinte stílusban. Letehetetlen, és sokáig velünk marad - legalábbis velem biztosan. A továbblépés lehetősége mindig bennünk van. A megbocsátásé is. De jogunk van nem megbocsátani is, a lényeg, hogy ne ragadjunk bele túl sokáig egy mocsárba. 

[…] nem kell mindig azzal törődnöd, hogy mások mit mondanak. Nem mindent a világ kedvéért csinálunk. Olykor azért csinálunk valamit, mert mi azt akarjuk csinálni.

Avni Doshi (1982, New Jersey) amerikai regényíró, indiai szülők gyermeke, művészettörténetből szerzett diplomát. Gyerekkora teleit Pune térségében, édesanyja családjánál töltötte, és húszas éveiben Indiában élt. Az Égett cukor az első könyve, amely felkerült a Booker- és a Pen Hemingway-díj rövid listájára. Indiában White Cotton címen jelent meg. A szerző jelenleg Dubajban él.

Köszönöm a lehetőséget a Park Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron. 

Kövess minket Facebookon!