Így kellett lennie

Aki az amerikai elit arisztokratájaként születik a Kingsley-klánba, kösse fel a gatyáját az elváráscunami teljesítésére. Ugyanez a helyzet Cate-nél is, csak ellenkező előjellel, aki viszont halmozottan hátrányos, bántalmazó környezetből tör a csúcsra. Kettejük találkozása rengeteg kérdést vet fel, küzdelmet egymásért és boldogságukért. A művet kimondottan ifjabb John F. Kennedy és felesége, Carolyn sorsa ihlette, egy "mi lenne, ha" alternatív fikcióval megspékelve. 

Könyvajánló
Emily Giffin: Így kellett lennie

Harmadik Joseph Kingsley-trónörökös, Amerika hercege, csomó elvárással: legyen olyan, mint az apja, bár nagyanyja inkább azt szeretné, ha a legjobbat hozná ki magából. Joe kettős érzésekkel küzd: egyfelől boldoggá akarja tenni anyját, másfelől ő maga is boldog szeretne lenni, de csüggedten tapasztalja, hogy nem megy egyszerre a kettő. Éli a fiatal férfiak gazdag elitben szokásos aranyifjú életét, vakmerő, sportos, mutatványaival folyamatosan kockáztat, falja a nőket, bulvárlapok kedvence.

Cate jóval lejjebbről indul. Apja meghalt, anyja számára csak a pénz a fontos, amiről azt gondolja, csak férfiakon keresztül és házasságon belül tud elérni. Számosan kerülgetik, ő viszont beleválaszt egy erőszakos fráterbe, aki letöri önbecsülését, tettleg is bántalmazza. Cate verést ugyan nem kap mostohaapjától, de önbizalmát így is folyamatosan aláássa, ráadásul iskolájában ő a legmagasabb és legrosszabbul öltözött lány. Kamaszként nem állhatja maguk valóságában a fiúkat, csak plátói szerelmet tanúsít néhány híresség iránt, abszolút kedvence Joe Kingsley: mindent tud a Kingsleykről, folyamatosan követi a sajtó útján megjelenő híreket róla és családjáról. Rajong érte, nehéz napok után szobája magányában arról képzeleg, hogy Joe a fiúja. Úgy érzi, jó a taktikája: amíg csak álmodozik számára fiktív, elérhetetlen fiúkról, ki tudja kerülni a környezetében lévő hús-vér hímneműek esetleges bántalmazását. Hiszen azt látja az anyja példáján, hogy férfiak kegyetlenek, és tét nélkül űzhetik garázdaságaikat a családon belül.

Kettejük találkozása Joe számára szerelemnek bizonyul első látásra, vegytiszta kémiának, ami robban a mellkasában. Cate-nek (aki akkor már keresett modell) is pír szökik az arcára, de anyja rossz természetű férjére gondolva, sokkal óvatosabb: végtére is Joe bármit megkap, amit akar, legyen az egy szoba egy telt házas szállodában, vagy egy lány. Bármelyik lány. Hinni is szeretne, meg éber is lenni, nem akar újabb trófeaként díszelegni a Kingsley-férfiak falán. Joe-nak teljesen furcsa az eset: egy nő, aki nem omlik a lába elé sokadik találkozás után sem, kerüli a feltűnést, utál a bulvársajtóban szerepelni, pláne egy Kingsley miatt és inkább rejtőzik a nyilvánosság elől, mint kérkedne Joe-val: a férfi nem is érti. Persze, Kingsley anyja és Joe egyes barátai egyáltalán nem rajonganak szinten aluli választásáért, de Cate is húzódozik családjától, barátaitól. Joe-nak szó szerint meg kell győznie arról a lányt, hogy nem farag rá, ha vele mutatkozik - Cate azonban nem hisz a tündérmesékben. Végül is nincs egyetemi végzettsége, a középiskolát sem fejezte be, anyja társfüggő és naivitásában ostobaságokat mesél lányáról a sajtónak. Kingsley-ék körében az ilyen személy és ilyen háttér elítélendő, nem kívánatos. Csak egy kis cafkának tekintik, aki magasra szeretne felkapaszkodni.

Vajon minek kell történnie, hogy mind Cate-nek, mind a Kingsley-klánnak megváltozzon a véleménye?

Idézetek a könyvből: 

– Ez az igazság. Apád önző ember volt, Joe. – Hős volt – mondtam remegő hangon. – Az volt, Joe. Háborús hős. De nem hősként halt meg. – Dehogyisnem! – Nem. Azért halt meg, mert előbbre helyezte a kalandvágyát, a sikeréhségét és a becsvágyát a saját családjánál. Ez így volt. Nézzünk szembe vele.

Nicole dühödten nézett rám, Berry meg kibámult az ablakon, és hangosan megjegyezte: – Istenem, anyukádnak igaza van. – Miben? – bukott ki belőlem a kérdés. Mire megvetően felém fordult, és közölte: – Önmagad legrosszabb ellensége vagy. Az egyetlen ellensége.

Szándékosan ráharaptam a nyelvemre, és azt válaszoltam: – Nem értem a kérdést, anya. Egyikükre se hasonlít. Szuverén egyéniség. – Kis szünet után hozzátettem: – Mint mindannyian. – Ebben igazad van. Nos, mikor ismerhetem meg? – Hamarosan. – De mikor? – Amint meg tudtam győzni, hogy nem farag rá, ha velem van – feleltem.

A mű tartalma ifjabb John F. Kennedy és Carolyn Jeanne Bessette-Kennedy fiktív története, amely egy darabig valós adatokon alapul, ha azt vesszük, micsoda elvárások nehezedtek az utód Kennedyre, milyen történelmi előzmények után vártak el tőle mindenféle nagyszerűséget és fedhetetlenséget, teljesítményt. Szóba kerül a Kennedy-átok is, hiszen tudjuk, hogy a valóságban a házaspár tagjai repülőszerencsétlenség következtében meghaltak 1999-ben. 

A szerző eljátszik a gondolattal, mi lenne, ha? Mi lenne, ha nem halnak meg? Emellett megalkotta mindkettejük viszonylag kitalált múltját, neveltetésük, ifjú koruk, találkozásuk és egymásra találásuk történetét, és a valóban fiktív jövőjüket. Szerethető karakterek jelenítik meg az olvasó számára a fiatal férfit, akinek elege van az elvárásokból, és a gyereklányt, aki elhatározza, hogy 18. születésnapján elhagyja a szülői házat. Barátok, árulók, gyarlóságok, látszatfenntartás, paparazzik, bulvársajtó és egy szép szerelem története ez a mű. Kicsit meseszerű, dehát istenem... kell néha egy olyan könyvélmény is, ahol úgy merül bele az ember a cselekménybe, hogy végre (VÉGRE!) a jók győznek. Kedves-bájos szerelmi történet a "mi lett volna, ha" jegyében, pikánssá téve azáltal, hogy az amerikai mítosz - a Kennedyk - állnak középpontban. 

Természetesen sosem fogja megtudni senki sem, hogy John és Carolyn ennyire fejlődőképes karakterek voltak-e a valóságban, és nem is kell megtudni - ez egy regény, amely a nagyérdemű szórakoztatására született meg. Dramaturgiája szabadon szárnyal, alapja a sajtóban megjelentek cikkek szabad felhasználása, némi kutatómunkával megspékelve. Én mondom, igazán élvezetesre sikeredett, kb. 24 órámba került elolvasni, miközben azért nyilván más teendőim is akadtak. Csendes szombatról kies vasárnapra alkonyultan, madárcsicsergéssel és májuszöld fákkal a háttérben igazán megérte a tevékenység.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Joe ​és Cate találkoznak, egymásba szeretnek. Túlélheti a kapcsolatuk a reflektorfényt és a Kingsley-kre tapadó állítólagos átkot?

A Kingsley-család Amerika egyik legismertebb dinasztiája – katonai hőstetteik, politikai szerepvállalásuk és páratlan eleganciájuk miatt országszerte közkedveltek. 1967-ben ifjabb Joseph S. Kingsley tragikus balesetben életét veszti, és egészében karizmatikus fiára nehezedik a teher, hogy tovább öregbítse a család renoméját. A szabad szellemű Joe III azonban kissé nemtörődöm: legjobb szándéka ellenére sem képes valóra váltani az egész ország, de leginkább édesanyja, Dottie várakozásait.

Cate Coopertől ellenben soha senki nem várt semmit. Ő is apa nélkül nőtt fel – anyja újra férjhez ment egy durva, erőszakos figurához, ezért Cate-nek meg kell tanulnia, hogyan álljon ki magáért. Felfedezte egy modellügynökség, arca hamarosan magazinokból és óriásplakátokról mosolyog, de önbizalma nincs összhangban a sikereivel.

Emily Giffin regénye két ember útkeresését meséli el, akik tartozni akarnak valahová, és választ szeretnének kapni a kérdésre: ennek a szerelemnek tényleg így kellett lennie?

Emily Giffin

Kislánykorom óta lenyűgözött a Kennedy család – és amikor a 90-es években New Yorkba költöztem ügyvédi munkám miatt, különösen elvarázsolt ifjabb JFK és gyönyörű menyasszonya, Carolyn. Azt hiszem, sokan, köztük én is, sok reményt fűztek kettejükhöz. Természetesen, mint tudjuk, az ő történetük is ugyanolyan tragikusan végződött, mint az apjáé. És ez volt az a beváltatlan ígéret és a "Mi lenne, ha?" ami igazán ihlette ezt a könyvet.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!

Köszönjük, 21. Század Kiadó!

Kövess bennünket Facebookon!

A képek a kiadó oldalairól származnak.

Termékadatok

Cím: Így kellett lennie

Eredeti cím: Meant To Be

Szerző: Emily Giffin

Fordító: Borbély Judit Bernadett

Kiadó: 21. Század Kiadó

Megjelenés: 2023. május 08.

Kötés: Kartonált

ISBN: 9789635683291

A múlt bűneit az idő teszi igazán halálossá - Wagner

 Könyvajánló - Gustaf Skördeman: Wagner (Sara Nowak 3.)

Az ​egykori külügyminiszter lefejezése csak a kezdet. A svéd elitet brutális gyilkosságsorozat tartja rettegésben, a tetteseket és az indítékot mindenki csak találgatja. Az ügy az elmúlt évek során alaposan megedződött Sara Nowak nyomozónál landol. A nyomok a kétezres évek elejéig vezetnek vissza, de Sarának rá kell döbbennie, hogy a szörnyű atrocitásokban saját családja sem vétlen, és a szülők bűneiért most a gyermekek bűnhődhetnek.

Eközben Londonban egy orosz oligarchát robbantanak fel. Az elkövető a halottnak hitt Agneta Broman, aki bosszúhadjáratot folytat, ám eközben az orosz katonai hírszerzés ügynökei rá vadásznak. A szövevényes ügyek mögött egy egész Európát behálózó összeesküvés húzódik, amelynek sikere ártatlanok tízmillióinak halálát okozhatja. A bűnbak szerepét Sarára osztották; van esélye a menekvésre a több évtizedes bűnök, olthatatlan bosszúvágy és az egymásnak feszülő nagyhatalmak könyörtelen csapdájából?

Gustaf Skördeman a skandináv krimik és a klasszikus kémtörténetek legjobb hagyományait ötvöző regénytrilógiájának zárókötete felkavaró, letehetetlen olvasmány.

Egy igazán pörgős és furcsán könnyed regénnyel zárul a Sara Nowak-trilógia, amelyben megismerjük a nyomozónőt, és három furcsa, összekuszálódott ügy kiderítését izgulhatjuk végig vele. Alapvetően egy politikai krimitrilógia, és mint ilyen, az egyik legfontosabb, hogy a politika kusza világát és a benne szereplő embereket a lehető legérthetőbben, kissé leegyszerűsítve, de a valóságnak nagyjából megfelelően tálalja, és olyan pörgős, izgalmas történetet kreáljon, ami letehetetlenné teszi a könyvet.

Innen fentről minden olyan nyugalmasnak látszott. Az előtte elterülő város, amelynek most a látványát élvezte, messze volt a zavaros valóságtól, amivel a munkájában találkozik. Stockholm most színes képeslapként tárult fel előtte, megnyugtató biztosítékaként annak, hogy a világ ilyen szép is tud lenni.

Nos, ez Gustaf Skördemannak alapvetően sikerült. A sorozat harmadik regénye sem lóg ki a sorból, ami az izgalmakat illeti, bár egy kicsit repetitív, egyszerűbb, kevésbé fordulatos a története. A politikai krimi mellett vérbeli kémregény is, de szakított a nagy elődökkel, egész másképp mutatja be ennek az érdekes és izgalmas mesterségnek az árnyoldalait - mert csak az van neki. Sosem szerettem a kémregényeket valamiért, nem a történet, inkább a stílus taszított, nem szerettem John le Carré írói stílusát, márpedig nála ismertebb és sikeresebb kémregényíró talán nincs is. Épp ezért kicsit félve is nyúltam Gustaf Skördeman regényéhez, de sokkal pörgősebb és sokkal több krimielemet vonultat fel, ezáltal - számomra - sokkal élvezetesebb is volt.

Sok szempontból emlékeztett Lars Kepler Nyúlvadász c. kötetére, abban is csak úgy hullanak a fejek, és mindez a legfelsőbb körökben, miniszterek és gazdag, befolyásos politikai és egyéb vezetők körében - és abban is a múltra vezethető vissza a mostani gyilkosságsorozat oka és forrása. Csak épp itt egész Európára hatással vannak az események. Kemény, véres politikai thriller, de csavaros és élvezhető, könnyed formában. 

Gustaf Skördeman 1965-ben született a svédországi Kalixban, a Botteni-öböl északi részén, a finn határ közelében. Magyarul ez a harmadik regénye, a Sara Nowak-trilógia zárókötete, két első része a Geiger és a Faust.

Köszönöm a lehetőséget az Alexandra Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

A három nővér, akik együtt túlélték Auschwitz poklát

Könyvajánló - Heather Morris: A három nővér

Három nővér, egy ígéret, hogy kitartanak egymás mellett, egy megtörhetetlen kötelék és mérhetetlen kitartás a túlélésért.

Heather Morris írásai csontig hatolnak. A három nővér egy trilógia harmadik kötete, melyben túlélők igaz történetein keresztül mutatja meg a bátorság és remény erejét az emberiség legsötétebb korszakában, a vészkorszakban. Az előző két kötetben már tapasztaltam mennyire jó író, aki ráadásul nem sajnálja az időt és az energiát, hogy komoly kutatómunkát tegyen az alkotásaiba. A Meller nővérek történet is igaz történet alapján íródott és érintik a már megismert két történetet, Lale, Gita és Cilka útját is. A korábbi két kötetről írt ajánlóimat a címekre kattintva olvashatjátok, ha lemaradtatok róla.

Az auschwitzi tetováló

Cilka ​utazása

A trilógia zárásában, A három nővér című kötetben megismerünk három fiatal lányt, Cibit, Magdát és Livit, akik még kislányok voltak, mikor apjuk egy súlyos műtét előtt állva megígértette velük, hogy történjen bármi ők mindig ott lesznek egymásnak. Akkor még nem is sejtették mi vár rájuk pár éven belül.

1942-ben az ő városukat is elérik a begyűjtések. A legfiatalabb, tizenöt éves lányt, Livit deportálják, de legidősebb nővére, Cibi nem képes elengedni egyedül. Hihetetlen bátorságról és összetartásról tesz tanubizonyságot, amikor a menekülés helyett azt választja, hogy kiharcolja, őt is hurcolják el húgával együtt. Cibi is szinte gyerek volt még, csak tizenkilenc éves. Közben középső testvérük anyjukkal és nagyapjukkal bújkálva igyekszik elkerülni a náci begyűjtést.

Láthatjuk a küzdelmüket, az éhezést, a rettegést és az is hamar világossá válik, hogy Cibinek igaza volt. Livi sokkal előbb feladta volna, ha nincsenek ott egymásnak. Magda az első kört megúszta, mert éppen kórházban lábadozott. Aztán két évvel később elérkezett a rettegett pilanat, elhurcolták őt is és három lány egymásra talált.

Kapunk képeket a bántalmazásokból, a szinte végkimerülésig tartó munkáról, az éhezésről, a fagyhaláltól és a náci tisztektől való rettegésről és a rengeteg kegyetlenkedésről, amit át kellett élniük. Közben azonban reményt ad és megmelengeti a szívünket, ahogy egymásban tartják a lelket, egymásnak adják az erőt és minden nap bizakodnak, hogy van kiút. Auschwitz-Birkenauban a poklok poklát járják meg és mégis kitartanak. Három szinte gyereklány és a világ legsötétebb helyszíne.

Megindító volt látni, hogy voltak képesek egymást visszarántani a szakadék széléről. Ebben a pokolban sokan választották a gyors halált azzal, hogy nekifutottak mondjuk az elektromos kerítésnek. De túlélték és a kötetben abba is betekintést nyerünk, hogy mi várt rájuk a felszabadítás után. Reményekkel telve tértek haza Csehszlovákiába, de sajnos a nácik veresége nem tűntette el az antiszemitizmus, undorodtak attól, amit ott találtak.

Emlékeznünk, beszélnünk kell a borzalmakról, az áldozatokról, közben pedig fontos, hogy a túlélők megtanulják értékelni az életet egy a családi szeretetet. Éveken át tartó kínoztatást után az élet talán még nehezebb, mint bármikor. Ők mégis megtették. Útnak indultak Izraelbe és ott újra otthonra találtak.

Persze nem volt könnyű az út. A rémálmok, a szörnyűségek, ezeket nem képes senki pillanatok alatt elfeledni. Hosszú volt az út a békés életig, de oda is az egymás iránt érzett elköteleződésük, szeretetük, összetartásuk, kitartásuk juttatta el őket.

Az auschwitzi tetováló elolvasása után vette fel a kapcsolatot Cibi fia a szerzővel, hogy elmesélné-e az édesanyja és nagynénjei történetét. A kötetet olvasva sodornak minket előre a cselekmények. Regényszerű, de mégsem engedi elfeledtetni velünk, hogy ezek a borzalmak mind megtörténtek, hogy ez a kötet nemcsak ennek a három túlélőnek az öröksége, hanem minden túlélőre emlékezik.

A kötetet a képre kattintva kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapján!

Tetszett, amit olvastál? Akkor kövess minket a Facebook-on is!

Főkép: Livi, Cibi és Magda Pozsonyban 1947-ben

Érdekel egy fiatal magyar lány története, aki szintén megjárta az auschwitzi poklot? Kattints!

A háború fordulópontja: 1942. November

400 oldal a II. világháború sorsdöntő hónapjáról az egyének szemszögéből, 1942. novemberéről. A visszaemlékezések szempontjából a történtekről változatos személyek tesznek tanúvallomást: gyalogsági őrmester, teherautó-sofőr, doktorandusz, író, menekült, haláltábor foglya, újságíró, háziasszony, katonaorvos, és sokan mások. Vallanak arról, amit túléltek - beszámolóikat pedig történész szemmel foglalja össze Peter Englund, a témában legelismertebb svéd akadémikus. 

Könyvajánló

Peter Englund: 1942 November

Az 1942 November című kötet író általi előszava 2022-es dátumozású, így azonnal felmerül a kérdés: honnan származnak a vallomások, ami alapján Peter Englund megalkotta a könyvét. A fenti részben a szerző nem is tagadja, hogy nem volt egyszerű a forrásmunkát elvégezni, hiszen ezek a személyes élményeket tartalmazó jegyzetek, naplók, leírások helyének felkutatása is számos időt vesz igénybe az ember részéről, hát még az áttanulmányozásuk! Aztán nem árt óvatosan bánni a megosztott emlékekkel sem, pszichológiai alaptétel az észlelés, érzékelés témakörében agyunk átverőképessége, de ezentúl is olyan mély titkokat rejthet a psziché, amin csak elfojtással, elhallgatással tud úrrá lenni az egyén. Ahogy Primo Lévi fogalmaz: "akik látták a Gorgó arcát, vagy ottmaradtak, vagy megnémulva tértek vissza". Feltételezhető tehát, hogy sok titok sírba szállt az átélőjével együtt. 

Mindenesetre azok is éppen elég borzalmasak, amikre hajlandók voltak emlékezni a túlélők: 

- lövészárok gyalogsági szempontból (kicsi kályha, állandó sár, étkezés esetleges, mosdás lehetetlen, halál mindennapos

- Berlin, ahol megjelennek az utcákon a háború sérültjei, fél lábbal, fél karral, a bulikra pedig a háziasszony már csak a poharakat tudja adni, belevalót a résztvevők biztosítják

- csata utáni "szuvenírvadászat", ahol magas rangú tisztel cserkelnek, fényképezőgépekkel felszerelve

- katonai kupleráj közömbössé vált férfiakat kiszolgálója

- senkiföldje kegyetlenségei

- irodalomtudós a körülzárt Leningrád újabb fagyos telére készülve, elismerve, hogy egy-két gránátnak már oda sem néznek, a túlélésen kívül semmire sem összpontosítva

- a munkatáborban túl kevés a fogorvos a zsidók aranyfogait kiemelni a szájüregből

- tengerészgyalogos-zászlóalj éjszakai előre nyomulásra parancsot kap, de negligálja, vaksötétben elindulni "agyatlanságnak" bélyegzi az utasítás tartalmát. Egy másik zászlóalj elindul, és kudarcot vall, 18 emberüket találja el amerikai lövedék: a sötétségben ellenségeknek hitték egymást

- német fogságba esett szovjet hadifogoly mantrája: túlélni, megszökni, embernek maradni (ez utóbbi volt a legnehezebb)

- Duancsangban (Kína) tervszerűen tőrbe csalják a menekülteket, megölik őket, darabolják, megfőzik és megeszik az emberhúst

- az ír háziasszony, aki addig suvickolta házát és csak annak élt, egy bombatalálatnak köszönhetően végre egyensúlyt talált a házban uralkodó rend és a túlzásba vitt takarítás között (az élettér lakható maradt a bombázás után is)

- a gépkocsik rekvirálása sosem tapasztalt jó levegőt hozott Brüsszelbe, a különböző gyárak leállása miatt megszűnt a folyó szennyezése, ami magával vonta a halak visszatelepedési folyamatát

- halál a csatatéren egy zabrált varrógép miatt (megbotlott és a varrógép halálos ütést mért a tarkójára)

- Casablanca című film világpremierjének üzenete: győzünk

Idézetek a könyvből: 

A halált éppen azért lehet sikeresen elfojtani, mert megélni nem lehet. A halál vagy a nem-lét absztrakciója, vagy a félelem érzete. Az előbbi esetben a valóság elképzelhetetlen kategóriáihoz tartozik.

Mi dönti el, hogy ki marad életben, és ki hal meg? Ismét csak: a véletlen szent számtana - semmi sem menthet meg az esetleges játékától, ami más- más emberekben más - más reakciókat szül: tagadás, alkudozás, depresszió, fatalizmus. És azon túl? A fizikai állapot természetesen számít, bár nem feltétlenül a fizikai erő, az a nyers erő, amit a nácizmus vulgárdarwinista mesevilágában istenként magasztalta. Pun Lim az Atlanti-óceán déli részén lévő tutaján cingár és viszonylag alacsony, mindössze 1,65 méter, de kitartó. Talán ez a legfontosabb apai öröksége: a szegények képessége, hogy kiutat találjanak, állják a sarat.

Mit jelentenek ezek a szavak? Manszur Abdulin körbesétál társai között, megkérdezi őket. »Gott mit uns?« Minden német katona övcsatján ez áll. Azok az övek nagyon tartósnak tűnnek, igazi bőrből készültek. Sokszor megállt már egy-egy elesett német előtt, és arra gondolt, hogy leveszi róla az övet, saját használatra. De előbb tudni akarja, mit jelentenek ezek a szavak. Balszerencsét is hozhat.
Sejlik neki egy szabályszerűség: az a katona, aki például elveszi egy halott német óráját, általában hamarosan maga is meghal, néha órákon belül. Egyik barátja felkapott egy német pisztolyt, és véletlenül azonnal kézen lőtte magát vele – ami szigorú értelemben öncsonkításnak minősül, és helyben ki is végezhetik érte az embert. Azonkívül úgy véli, van egy hatodik érzéke, amivel megérzi, ki fog legközelebb elesni: általában túlzottan félni kezdenek, elveszítik az önuralmukat, vagy visszahúzódnak, illetve nyakatekert, de átlátszó módon igyekeznek megemberelni magukat. Vannak jelei.

Fenti gondolatjelekkel csak belekapkodtam a kötet tartalmába, ahol a reménytelenség és embertelenség mellett apró győzelmek is adódnak a mindennapokban, sejtések és hangulatok változnak: 1942. november elején még úgy látszott, akár a tengelyhatalmak IS győzhetnek, de mire vége lett a hónapnak, már körvonalazódtak és sokasodtak a jelek, hogy csak idő kérdése, de a másik oldal nyeri meg a háborút (szövetséges erők észak-afrikai partraszállása, Egyiptom helyzete, németek vesztésre állnak a Volgánál és a Kaukázusban). Mindezek személyes szinten is megmutatkoztak, ahogy a visszaemlékezésekből, naplórészletekből látjuk. Peter Englund könyve 1942. novemberének történéseit hozza az olvasók elé, mégpedig percről percre, óráról órára.

A visszaemlékezések szempontjából a történtekről változatos személyek tesznek tanúvallomást: gyalogsági őrmester, teherautó-sofőr, doktorandusz, író, menekült, haláltábor foglya, újságíró, háziasszony, katonaorvos, és sokan mások. Vallanak arról, amit túléltek - beszámolóikat pedig történész szemmel foglalja össze Peter Englund, a mai Svédország témában legelismertebb akadémikusa. A művet számos fénykép illusztrálja, amelyeknek nagy többsége  - valószínűleg - itt láthatók először. A megértést lábjegyzetek, név és helymutató valamint források és irodalom fejezetek segítik.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Könyvünk ​a második világháború egyetlen hónapjának – túlzás nélkül állíthatóan nemcsak a háború, hanem a 20. századi világtörténelem legfontosabb, sorsdöntő hónapjának – mikrotörténete napról napra, óráról órára, percről percre.

Az eseményeket a történelem legkisebb alkotóeleme, a részt vevő egyén szemszögéből rekonstruálja. Vannak köztük katonák: Sztálingrádnál harcoló szovjet gyalogos, Guadalcanalnál szolgáló amerikai pilóta, olasz teherautó-sofőr az észak-afrikai sivatagból, partizán a belarusz erdőségekből; de vannak civilek is: tizenkét éves menekült kislány Sanghajból, háziasszony Long Islandről, egyetemi hallgató Párizsból, hajótörött kínai matróz, sonderkommandós Treblinkából, koreai szexrabszolga a Mandalajban felállított tábori bordélyházból. Többnyire ismeretlen emberek a ranglétrák alsó fokairól, bár akad köztük néhány olyan ismerős név is, mint Sophie Scholl, Ernst Jünger, Albert Camus, Vaszilij Grosszman. Nem történelmi távolságból, nem mai tudásunk magaslatairól, hanem az ő szemszögükből élhetjük át azokat a napokat, amikor az egész világ jövője forgott kockán.

Peter Englund (1957, Boden) a mai Svédország talán legismertebb történésze, akinek újkori svéd és egyetemes történelmi munkáiról olyan nemzetközi szaktekintélyek, mint Antony Beevor vagy Simon Sebag Montefiore is a legnagyobb elismeréssel szoktak nyilatkozni. Peter Englundot 2002-ben a Svéd Akadémia tagjává választották. 2008 és 2015 között ő volt a Nobel-díj-osztó intézmény titkára, vagyis legfontosabb tisztségviselője.

Ez az első könyve magyarul.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!

Köszönjük, Corvina Kiadó!

Kövess bennünket Facebookon!

A képek a kiadó oldalairól származnak.

Termékadatok

Cím: 1942 November - A háború fordulópontja

Szerző: Peter Englund

Fordító: Papolczy Péter

Kiadó: Corvina Kiadó

Oldalak száma: 400

Megjelenés: 2023. május 15.

Kötés: Kartonált

ISBN: 9789631369199

Méret: 238 mm x 165 mm x 20 mm

Maria Oliverio, Olaszország női brigantija - Italiana

 Könyvajánló - Guiseppe Catozzella: Italiana

Giuseppe ​Catozzella egy kevésbé ismert epizódot tár fel az olasz történelemből.

Maria Oliverio, vagyis Ciccilla a korszak legismertebb női brigantija volt, akinek történetével Alexandre Dumas is foglalkozott egy cikksorozatban, sőt azt tervezte, hogy regényt is ír a „vérszomjas fenevadról”, hiszen akkoriban alig volt hírhedtebb nő a huszonéves útonállónál.

Ha ez a regény nem is készült el, de a Robin Hood klasszikussá vált történetét az olasz brigantik ihlették.

Garibaldi sikeres hadjárata és az egységes Olasz Királyság megteremtése Itália legfényesebb időszakai közé tartozik. Az viszont már kevésbé köztudott, hogy a szabadságért milyen árat kellett fizetniük azoknak a szicíliai nincsteleneknek, akik a nagy hazafi oldalán harcoltak. Akiknek sokszor egyebük sem volt a reménynél, hogy nem csupán megszabadulnak a Bourbon-ház uralmától, de kitörhetnek a szegénységből is. A hazaszeretet és Garibaldi ígéretei tartják bennük a lelket, ám a régi urakból csakhamar újak lesznek, az ígéretek pedig szertefoszlanak. Az elkeseredetteknek pedig nem marad más lehetőségük, mint bevenni magukat a délolasz erdőségekbe, és brigantiként küzdeni a saját igazságukért. Így lesznek ők az Olasz Királyság első számú ellenségei és célpontjai.

Maria igen szegény családban látta meg a napvilágot Calabria szívében. A nélkülözést enyhítendő a legidősebb nővért, Teresát egy ismerős városi arisztokrata család gondjaira bízták, s már készülnek arra, hogy Mariát is odaadják nekik, amikor tragédia történik. Így a legidősebb nővér visszakerül a szűkös családi házba a sok éhes száj mellé, akiket mélyen megvet. Mivel Teresa a húgát, Mariát okolja a szülei haláláért, bosszút fogad és mindent elkövet, hogy megkeserítse a fiatal lány életét…

Giuseppe Catozzella számos dokumentumra, korabeli levelekre, naplókra, vallomásokra és a Monaco banda elleni per irataira támaszkodva rekonstruálta Ciccilla megrázó és megindító sorsát. Az új és független Olaszország történetéhez az ő elfeledett históriájuk is hozzátartozik. Azoké, akik az utolsó pillanatig bíztak a valódi szabadság ígéretében.

A mű megjelenésekor azonnal az olasz sikerlisták élére került, és hamar meghódította a nemzetközi könyvpiacot is. Már készül a regény ihlette filmsorozat is.

Guiseppe Catozzella az olasz történelem egy kevéssé ismert szeletét dolgozza fel ebben a könyvben: a tragikus előéletű Maria Oliverio, vagyis Ciccilla történetét, aki az egységes Olasz Királyság létrejöttének idején Garibaldi oldalán harcolt egy jobb jövőért, egy olyan Olaszországért, amelyért és amelyben megéri élni. Esélyei és tervei persze kútba ugrottak, Garibaldi ígéretei semmivé lesznek, és hamar ugyanabban a helyzetben találják magukat, mint korábban: egy olyan országban, amelyben nem szeretnének élni, ahol csak az urak jutnak előrébb.

Van egy telefonos játék, amivel egy ideje játszom: Európa földrajzával foglalkozik, országok, fővárosok, nagyobb városok, régiók, folyók, tavak, zászlók, címerek, hegycsúcsok és hegyvonulatok, tengerek, sőt, városok és régiók zászlói és címerei is előfordulnak. Egy-egy érdekes zászló vagy címer, ha felbukkan, sokszor utánanézek, mi a története, miért ez az adott sziget vagy város vagy régió címere, zászlaja. Mindig nagyon érdekes történetek jönnek szembe, legyen szó akár Korzikáról, akár Aarhusról, vagy éppen Szicíliáról. 

Mivel életem nagyobb részében az európai országok és határaik többé-kevésbé konstansak voltak (persze ott van Csehszlovákia és Jugoszlávia felbomlása, de ezek idején még gyerek voltam, mire tanlutunk földrajzot, addigra már Szerbia, stb.-ként tanultuk. Bár utóbbi valójában még most is zajlik, lásd Montenegró és Koszovó), valahogy hajlamos vagyok úgy tekinteni erre, mintha ez mindig így lenne a későbbiekben is. Persze aztán visszatekintve a történelemben kiderül, hogy számtalanszor és számtalan módon változott egy ország az évszázadok, évezredek során. Most csupán egy viszonylagos nyugalmi időszak van ilyen szempontból (Ukrajna sorsa még kérdéses ugye...). De mennyire lehetett más az élet akkor, amikor bizonyos államok és szervezetek még épp csak alakulóban voltak? Akkor, amikor a korábban elfogadott rend szétbomlott, és még minden kérdéses volt. Mennyi remény, mennyi izgalom kapcsolódhatott hozzá, hogy most végre létrejöhet valami új, valami jobb, és én részt vehetek a létrehozásában! Aztán rendszerint ott a csalódás utána: nem, semmi nem lett jobb, mert az emberek ugyanazok maradtak, akik évezredekkel ezelőtt is voltak: önző, gyarló, másokon áttaposó, bűnös emberek. És a hatalom közelébe csak ezek kerülhetnek.

Éppen egy ilyen átmeneti korban élt Maria Oliverio, vagyis Ciccilla is, aki Garibaldi oldalán harcolt az egységes Olaszországért. Aztán csalódnia kellett, és néhány társával bevették magukat a sűrű délolasz erdőségekbe. Élete izgalmas, érdekes, sok szempontból tragikus és viszontagságos volt, minden szempontból tökéletes az elmesélésre.

Guiseppe Catozzella történelmi források, levelek, naplóbejegyzések és korabeli cikkek nyomán tárta fel ennek a rendkívüli nőnek a történetét. Könyve telis-tele van adatokkal, de mindezt simán, olvasmányosan tárja az olvasók elé. Mindig öröm megismerni a történelem egy ismert részének ismeretlen szeletét egy-egy akkor élő életrajzán keresztül, és az egész korszak lenyomatának átadására az egyik legjobb Ciccilla története, akinek viszontagságos és kalandos életéről a hírek szerint a Netflixre érkezik egy film vagy sorozat.

Köszönöm a lehetőséget az Európa Kiadónak! A könyv a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

Ezer hajó

 Könyvajánló - Natalie Haynes: Ezer hajó

Az ​Akhilleusz dala rajongóinak

Ez nem egy vagy két nő története. Ez mindannyiuk története.

Az éjszaka közepén Aineiasz felesége, Kreúsza arra ébred, hogy szeretett városa, Trója lángokban áll. A tíz éve tartó háborúnak vége, a görögök győztek. Az asszony kétségbeesetten próbál menekülni a tűz elől, hogy elérje a városkaput, és reményei szerint találkozzon kedves férjével és kicsi fiával. Az utcákat azonban már ellepték a görög katonák. Vajon sikerül Kreúszának elkerülnie őket… és a végzetét?

Mindenki hallott már a trójai háborúról. Azt azonban jóval kevesebben tudják, mi lett a sorsuk azoknak a lányoknak, nőknek és asszonyoknak, akikre általában az események mellékszereplőiként gondolunk. Mi várt rájuk a háború után? Miért küzdött meg az amazon hercegnő Akhilleusszal? Hogyan cselezte ki Pénelopeia a férje trónjára áhítozó kérőit?

Az Ezer hajó az ő szemszögükből meséli el a nyugati világ egyik legnagyszerűbb és legmeghatóbb történetét.

Mostanában az szépirodalmi alkotások is egyre többszöt nyúlnak az ókori görög mondavilághoz, a régi, több ezer éves történetekhez. Bevallom, egyik kedvenc témám az ókori Hellász, legalábbis ami a mitológiát, a mondáikat és az irodalmiságukat illeti, ezért minden ilyen vállalkozásnak nagyon örülök.

Kevésbé hős-e Oinóné, mint Menelanosz? Utóbbi elveszíti a feleségét, ezért mozgósít egy hadsereget, hogy visszahozza, számtalan élet árán, számtalan embert téve özveggyé, árvává és rabszolgává. Oinóné a férjét veszíti el, és felneveli a fiukat. Melyik ezek közül a hősiesebb tett?

Egy ilyen az Ezer hajó is, amely gyakorlatilag az egész Trójai mondakört elmeséli az Erisz aranyalmáján vitatkozó istennőktől Helénáig, Pariszig és Akhilleuszig, nem kifelejtve Pénelopét, Odüsszeusz feleségét sem, aki 10 éven át várta haza a férjét, közben ügyesen elhárítva a kérők hadát. De ezt a történetet egy új nézőpontból: a nők nézőpontjából meséli el, nem a véres hősiesség, hanem a hihetetlen lekierő, az aggodalom a szeretteikért, az a fajta ügyesség és bátorság, amely leginkább a nőket jellemzi.

Ezeknek az embereknek az önteltsége rendkívüli. Azt hiszi, nincsen semmi egyéb dolgom, mint itt üldögélni, hogy a múzsája legyek? Az övé.

Főszereplővé emeli ezeket a nőket, akik eddig a nagy és hősies férfiak árnyékában csupán mellékszereplőnek tűntek. Nem véletlen, hogy mostanában felfedezik az ókori történetek nőalakjait: bár többnyire tényleg a férfiak árnyékában voltak, mégsem annyira, mint az utána következő középkori és kora újkori világban, a kereszténység árnyékában megszokhattuk. A görög mitológia és mondák tele vannak erős, sokféle nőalakkal, akik érdekesek, történetük sokszínű és tanulságos - érdemes (újra)felfedezni őket.

Az egyik első ezen regények sorában talán a Pénelopeia Margaret Atwoodtól, egy rövid kis regény, ami Pénelopé történetére koncentrál, és meg is idézi ezt a történetet a lapjain.

Először megkérdezted anyádtól, hogyan halt meg. Utána apád egészsége iránt érdeklődtél. Majd a fiadé iránt. Aztán a becsületed iránt. A trónodról kérdezted. És aztán, amikor már mindenről megkérdezted a kutya kivételével, eszedbe jutott a feleséged is.

Amikor befejezted a beszélgetést anyáddal, egy kicsit még maradtál a holtak között. Mikor máskor lenne rá lehetőséged, hogy láthass ilyen sok nagy alakot a múltból? Láttad Alkménét, Iokasztét, Lédát, Phaidrát, Ariadnét. Láthatóan a halott nők sem hagynak magadra. De akkor már nem bírtam tovább hallgatni, és ágyba bújtam. Az ágyunkba. Talán emlékszel rá.

A kutya mellesleg jól van. Öregszik, de nem így vagyunk ezzel

valamennyien?

Natalie Haynes véresen és plasztikusan ábrázolja a trójai háborút és annak következményeit: a férfiak harcolnak, majd rendszerint gyorsan meghalnak, de a nők azok, akik szenvednek. Elszenvedik a fogvatartást, az erőszakot, és persze a szeretteik elvesztését, az otthonmaradt nők pedig ezerféle gonddal néznek szembe. Nagyon tetszett ez a regény, és csak ajánlani tudom mindenkinek, aki szereti az ókori görög történeteket - most megismerheti egy másik szempontból ezeket.

Natalie Haynes 1974-ben született Birminghamben, író és rádiós műsorvezető. Íróként több műfajban is kipróbálta már magát: krimi és ismeretterjesztő könyvek is fűződnek a nevéhez. Regényeiben, valamint saját rádióműsorában előszeretettel foglalkozik az antik szerzőkkel és műveikkel. 2015-ben a klasszikus irodalom szélesebb körben való megismertetéséért a Classical Association Prize díjjal jutalmazták. Az Ezer hajó a harmadik regénye, amely szerepelt a Women's Prize for Fiction 2020-as rövid listáján.

Köszönöm a lehetőséget a General Press Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

 

A léhaság szentélyei

Dickens nyomora és Fitzgerald csillogása - e kettősség jellemzi Kate Atkinson A léhaság szentélyei című könyvét. Igazi Keresztapa- vagy A nagy Gatsby-hangulatú kötet, amely ugyanúgy filmvászon után sóhajt, mint annak idején azok. 

Könyvajánló

Kate Atkinson

A léhaság szentélyei

A Nagy Háború utáni London, 1920-as évek, dohányfüst, alkohol, drogok, éjszakai lebujok, nyomor, prostitúció, bűnözés, és emberek, akik mindebből több mint kiválóan megélnek. Ilyen ember Nellie Coker is, aki sajátos morállal húz hasznot az élvezetekre vágyó nők és férfiak kiszolgálásából. Övé a Soho legnépszerűbb hat szórakozóhelye, és nem finnyás, amikor a legalsóbb rétegektől a legmagasabb körökbe tartozó vendégei igényeit kell kielégítenie. Coker mama hatalma óriási, de ahogy szokott lenni, előbb-utóbb ellenségekre is szert tesz: így fordulhat elő, hogy félévre bevarrják egy női fegyházba.  A nő filozófiája: az üzlethez érteni kell, de gyomor is szükséges hozzá - a város, ha az ember nem vigyáz, bárkit elveszejt. Az Írországból gyerekeivel együtt menekült asszony  Londonba érkezésekor csóró volt, mint a templom egere, de a szerencse rámosolygott némi gyémánt és egyéb drágakövek társaságában. Az már csak személyes pech, hogy tolvajtól lopott, amit akkor ő még nem tudott.  Nellie mértékletesen költött belőle, csak egy darab ékszert adott el, az volt a kezdőtőkéje. A többire vigyázott, mint a szeme fényére: az volt a meggyőződése, hogy az egyik üzletnek hoznia kell a másikat, fölöslegesen tartalékhoz nem szabad nyúlni.

Jövedelme borsos belépti díjakból, felszolgált italokból és egyéb járulékos költségekből származik, a vendégek szinte megtiszteltetésnek érzik, ha beengedik őket ide, legyen az Rudolf Valentinó vagy a walesi herceg. Nellie a problémamentes működés érdekében egyaránt entente cordiale-t kötött rendvédelmi szervek bizonyos alkalmazottjaival és bűnbandákkal is. De ha megfizette a sértetlenségét, vajon mi történt, hogy fél évre egy női fegyház lakója lett? Börtönviselt módja egyértelművé teszik ellenfelei számára, hogy meggyengült és szabad a pálya. De vajon tényleg? Nellie sejti, mi folyik a háttérben, de akkor nyer csak valódi képet a probléma kiterjedéséről, amikor egy kórházi folyosón leskelődve megpillant valakit: a baj nagyobb, mint gondolta.

Idézetek a könyvből: 

„Gwendolen anyja együgyű asszony volt, minden múló ostobaságot elhitt. Gwendolen szerint épp az ilyen emberekből lesznek a patrióták. Sajnos.”

„Freda a múlt héten arra ért haza a délután közepén, hogy egy zsebkendővel betömött szájú férfi van a székhez kötözve a mosogató mellett. Nem tudta, hogy kivegye-e a zsebkendőt, de amikor megindult a férfi felé, annak kimeredt a szeme a rémülettől, és hevesen rázta a fejét. Ebben a pillanatban jelent meg Vanda:

‒ Feltennéd a vizet a teához, kicsikém? ‒ mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy egy megkötözött, betömött szájú ember mellett lavírozva lehet csak odaférni a teásdobozhoz. Freda nem tudta, hogy ne töltsön-e a férfinak is, de Vanda kijelentette, hogy nem, nem érdemel az semmit, legfeljebb egy jókora taslit. Joanhoz tartozik, mondta Vanda, az egyik speciálisa.”

„‒ Hát van örömtelibb hang a pezsgősdugó pukkanásánál? – tette fel Nellie a kérdést.

‒ Amíg nem a haszonból jön le az ára ‒ válaszolta Edith, akinek fékezhetetlen Coker-vér keringett az ereiben.”

„Sokakkal, pontosabban a többséggel ellentétben Nellie nem volt előítéletes. Nem tett különbséget bőrszín, társadalmi rang vagy rassz alapján. Akinek volt pénze a belépőre, az bebocsátást nyert a birodalmába. Az volt a vélekedése, hogy férfinak és nőnek is a pénz a fokmérője.”

Egyéb problémák is borzolják kedélyét, új főnök érkezik a helyi rendőrségre (John Frobisher detektív-főfelügyelő), akinek feltett szándéka felszámolni a korrupciót az egységnél - ez pedig komolyan zavarja Nellie üzleti menetét. A bevételnél is akadnak bibik, valaki belülről igyekszik megkopasztani őt, plusz újabban lányok tünedeznek el az éjszakában és húzzák ki őket holtan a folyóból, ami miatt egy vidéki, talpraesett nő (Gwendolen Kelling) összefog az új rendőrfőnökkel, és beépülni igyekszik Nellie Coker köreibe. Yorkból jött két megszökött helyi lány miatt, és mindenképpen nyomukra akar bukkani. Freda, az egyik lány, különösen szeret és tud is táncolni, lehet, hogy Coker mama valamelyik lebujában fog próbálkozni? A város ugyanis pillangóként vonzza a csillogó életre vágyakozó kislányokat, akik Királyi színházról és rivaldafényről fantáziálnak, de többségük végül kétes hírű lebujok emelvényein vonaglik vagy egy schillingért bárkivel táncol, a kevésbé szerencsések pedig a folyóban végzik.

A szerző mesterien bánik a különböző hátterű karekterekkel, akiknek sorsa, akarják, nem akarják, összefonódik és messzemenő következményekkel fenyeget. Árulás, ármány és hazugság ropja táncát a lapokon, zsarolás, emberölési és emberrablási kísérletek, mindent bevetnek Nellie Coker ellenfelei, de az asszonyt nem olyan fából faragták, aki megijed hasonlóktól. Az időben ide-oda ugráló cselekmény fenntartja a feszültséget, az olvasóval megkedvelteti a szereplőket, igen, azokat is, akik sajátos morállal viszonyulnak élet-halál, üzleti-egyéni érdek témaköreihez. A bűn pikáns és radikális, de egyben az élet fűszere is. Az olvasó együtt lélegzik a regénybeli hősökkel, nem véletlen, hogy a mű méltatói Dickens nyomoráról és Fitzgerald csillogásának egyvelegéről beszélnek vele kapcsolatban. A léhaság szentélyei Dickenshez hasonlóan mutatja be a a társadalom peremére szorult emberek sorsát és korabeli környezetét. 

Nellie Coker karakteréhez egy valós személy, Kate Meyrick élete és kora szolgált inspirációként, aki hosszú éveken át a sohói klubvilág királynője volt, és életében számos egyezés található Nellie-vel. A szerző a kötet végén hangsúlyozza, hogy A léhaság szentélyei a valós események és személyek felhasználása ellenére színtiszta fikció, forrásként a hagyományos történelemkönyveket elkerülve a bulvárosabb műveket részesítette előnyben. Ez pedig egyáltalán nem vált kárára a történetnek, amely lassú, kényelmes tempója ellenére egy percre sem engedi, hogy az olvasója kizökkenjen belőle. Kate Atkinson kétségtelenül ütős koktélt kevert intrikából, gaztettekből, nyomorból és humorból, egy nagy adag glitterrel megszórva.

Emberek, menjetek ki a Könyvhétre, és eszméletlenül vásároljátok tele magatokat könyvekkel, mert a 21. Század Kiadónál igen erős a felhozatal. Rövid időn belül ez a harmadik könyv, aminél kispolgári csökevénynek érzek mindenféle evés-alvás-hétköznapi teendők abszolválását a mű olvasása helyett. Nincsenek benne óriási mélységek és fantasztikus magasságok, egyszerűen csak eteti magát, mint egy nagy adag madártej vagy egy remekül összedobott marhapörkölt. Kiváló karakterek, vérbő párbeszédek, csak semmi finomkodás, minden úgy kimondva, ahogy keresetlen szavakkal szokták, közben pedig egyre inkább összefonódik minden mindennel, izgalmas darabok kerülnek nagyobb összefüggésekre ebben a kirakósban, ahol Coker mama vaskézzel irányítja-fejti fel a szálakat. Igazi Keresztapa- vagy A nagy Gatsby-hangulatú kötet, amely ugyanúgy filmvászon után sóhajt, mint azok annak idején.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

1926. Az ország még mindig próbál magához térni a háború után, London szédítő éjszakai élet központjává válik. A Soho klubjaiban egymást érik a sztárocskák, külföldi előkelőségek és a gengszterek. A lányoknál egy tánc ára egy shilling.

Ebben a csillogó világban Nellie Coker a királynő, aki könyörtelen ambícióval igyekszik előmozdítani hat gyereke boldogulását. Sikerével óhatatlanul ellenségeket is szerez, fenyegetések sorával kell szembenéznie. A Soho a felszínen harsány vidámságot áraszt, a mélyben azonban sötét szándékok munkálnak. A város, ha az ember nem vigyáz, bárkit elveszejt.

New York Times bestseller, az év könyve: WASHINGTON POST, TIME, GUARDIAN, BOOKLIST

„Az 1920-as évek Londonjának figyelemre méltó újrateremtése… Atkinson érezhetően kedveli a karaktereit, így a legmellékesebbnek is van mélysége, és ugyanez az aprólékosság figyelhető meg a jazzkori London magaslatainak és mélységeinek ábrázolásánál. Újabb diadal az egyik legremekebb szépírónktól.” – Booklist

„Mindig öröm kézbe venni egy Kate Atkinson regényt ‒ minden részletnek jelentősége van, és a végén minden meglepetés értelmet nyer… Atkinson figurái meg a döntéseik, a kíváncsiságaik és az álságosságaik viszik előre a történetet, és minden percért megéri.” – BookPage

„Kimagasló… Atkinson utánozhatatlan.” – Vogue

Kate Atkinson első regényével elnyerte a Whitbread-díjat (azóta már: Costa-díj). Legismertebb könyve a magyarul Szűr-Szabó Katalin fordításában olvasható Élet az élet után. Szinte minden regénye bestseller lett, a BBC tévéfilmsorozatot készített írásaiból (Jack Brodie esetei) A brit Királyi Irodalmi Társaság tagja, 2011-ben a Brit Birodalom Rendje (MBE) kitüntetésben részesült.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!

Köszönjük, 21. Század Kiadó!

Kövess bennünket Facebookon!

A képek a kiadó oldalairól származnak.

Termékadatok

Cím: A léhaság szentélyei

Eredeti cím: Shrines of Gaiety

Szerző: Kate Atkinson

Fordító: Borbély Judit Bernadett

Kiadó: 21. Század Kiadó

Megjelenés: 2023. április 24.

Kötés: Keménytáblás

ISBN: 9789635683833

Alan Rickman naplói – Emma Thompson előszavával

Könyvajánló - Alan Rickman: Őrülten, mélyen

"A színház az egyetlen ÉLŐ módja annak, hogy az ember kimondja: itt vagy te, itt vagyok én, ezt csináljuk egymással, és ez az, amit tehetnénk egymásért. Egyszerre ünnep, figyelmeztetés, emlékeztető és bátorítás." - Alan Rickman

Alan Rickman számos díjat bezsebelt és emberek millióinak lopta be magát a szívébe. Most pedig egy igazán különleges könyvet vehetünk a kezünkbe az Őrülten, mélyen című kötettel, mely a kiváló művész naplóbejegyzésein keresztül enged betekintést az életébe. A kötet előszavát a szintén kiemelkedő életpályával rendelkező Emma Thompson jegyzi, aki csodálattal, tisztelettel és szeretettel emlékszik barátjára, kollégájára.

"Nagylelkű volt és provokatív. Veszélyes és vicces. Szexi és androgün. Férfias és különös. Lobbanékony és erőtlen. Finnyás és lezser." - Emma Thompson

A kötet szép méretes darab, minőségi borítással, védőborítóval, de ami engem már az elején rögtön levett a lábamról, hogy a fedlap belsejében Alan Rickman kézírása fogad. Szuper ötlet volt azzal nyitni a könyvet, hogy betekintést nyerünk miként is festett az eredeti napló. A kötet élén látszik, hogy hol találhatóak fényes lapok, gyorsan oda is lapoztam, hogy meglessem milyen fényképek kaptak helyet a kötetben. Örömömre itt Rickman számos szerepben látható és mellette több kép is helyet kapott a kéziratokból. Mint például a következő kép, amelyen láthatjuk a csodás illusztrációt, amelyet Pringle bay-i vakációjukhoz készített:

Az volt az első reakcióm, hogy "Wow, eszméletlen jól rajzolt a pasi", aztán elkezdtem olvasni a könyvet és az Alan Taylor által jegyzett Bevezetőben található életrajzi összefoglalóból kiderült, hogy bár gyerekként is vonzotta a színészi pálya, ám végül kikötött a Chelsea-i Művészeti és Formatervezési Főiskolán és ott szerzett is diplomát, majd néhány évig dolgozott grafikusként, mielőtt ösztöndíjjal be nem került a Királyi Színművészeti Akadémiára. A naplóból egyértelmű, hogy a grafikusi kreatívitását is igyekezett kiélni annak ellenére, hogy másik szenvedélyét választotta végül hivatásának. Ráadásul az akadémiáról egyenes út vezetett a sikerig. Először színpadon vált kiemelkedő művésszé, aztán berobbant Hollywoodba a Drágán add az életed! főgonoszaként. Innen már szabad volt az út a világhír felé.

Hasn Gruber szerepében (1988)

Alan Rickman élete nagyobb részében naplót írt. 1972 óta mindig volt nála egy notesz, ha épp fel kellett jegyezni egy találkozót, évfordulókat, premiereket. Ezekből 27 darab maradt meg az utókor számára. A kötet végén pedig találunk is egy függeléket, melyben részleteket olvashatunk ezekből a naplókból.

Majd 1993-tól már sokkal átfogóbban írt naplóiba mindennapjairól. Összesen 26-ot töltött meg, többet közülük még extrán megtöltött színekkel, mesés ábrákkal, illusztrációkkal is. Egészen 2015. december 12-ig születtek a bejegyzések, amikor már érezte, hogy nincs sok hátra az életéből. A kis kedvcsináló után pedig elérkezik az olvasó a körülbelül egymillió karakterből álló napló első bejegyzéséig:

"1993. június 13.
Kellemes, örömteli foglalatosság: ételt készíteni a barátainknak."

Először kukkolónak éreztem magam. Olyan fura volt belesni más gondolataiba, de közben rettenetesen élveztem, hogy kerek képet kaphattam róla. Az első, ami egyértelmű már néhány bejegyzés után: mindenkit ismert, aki számított a színház és a mozik világában. De tényleg! Csak úgy záporoznak a nevek a találkozók, partik, premierek sorában. Az sem lehet kérdés, hogy rajongott az utazásért. Láthatjuk, hogy milyen sokat járta a világot, hogy mennyire élvezte és egyértelmű, hogy igyekezett teljes és boldog életet élni.

Számos bekezdésen mosolyogtam, szomorkodtam vele vagy épp kíváncsian olvastam gondolatait filmekről, színdarabokról, könyvekről, közben pedig időnként olyan fura érzés volt rádöbbenni, hogy pont olyan hétköznapi ember volt, mint bármelyikünk. Mint például egy olyan teljesen hétköznapi bejegyzés után, hogy "be kell dobni a szennyest a mosógépbe". Bárki mondja ezt, oké, teljesen normális, mindenki csinálja. Valamiért mégis olyan elképzelhetetlennek tűnik, hogy egy ilyen lenyűgöző, sokszínű, ismert, népszerű, kiváló művész is csinált ilyesmit. Illetve csak tűnt, mert a kötet végére már sokkal inkább láttam benne az embert, mint a rettentő távoli világsztárt. És azt gondolom, pont ez a legnagyobb erőssége ennek a naplónak.

Az igazából szerelem című romantikus komédiában Emma Thompsonnal az oldalán (2003)

Rengeteg oldalról süt az életvidám személyisége, mindenkinek lehetnek rossz napjai. Amikor épp fáradt, nyűgös, rossz kedvű vagy dühös valamiért. Ezekről is kendőzetlen, őszinte szavakat olvashatunk. És termékeny művészként nem csupán a magánéletébe nyerünk betekintést, hanem a kulisszák mögé is beleshetünk számos forgatás helyszínén. Többek között Budapesten is lófrálhatunk vele, és a Harry Potter rajongók legnagyobb örömére bőven kapunk háttérinfót a filmek forgatásairól is. El sem tudom képzelni, hogy mit gondolhat az, aki például nem ismeri a Potterverzumot, de olvas egy ilyen bejegyzést a naplóban:

"2000. december 18.
A troll a vécében nap."

Imádnivaló ember lehetett. Rengeteg kollégájának segített, voltak persze összezördülések is, de az is kitűnik a sorok közül, hogy sosem köntörfalazott, ha a véleményéről volt szó. Kifejezetten élveztem a szellemes bejegyzéseit. Még olyankor is, amikor épp zsörtölődött valami miatt, amit én is nagyon jól át tudok érezni.

"2012. szeptember 16.
Rohadt szúnyogok... Minden testrészt szeretnek, és kifogyóban van a spray. Szégyellem, hogy ennyire megszállott vagyok, de ha hasznosítanák ezt a mérhetetlen energiát, akár a világ urai is lehetnének."

Magánélet, család, utazások, kalandok, barátok, kollégák, mozik, könyvek, színdarabok, politika, tényleg mindenről tesz említést. Aztán eljutunk 2015. nyaráig, amikor hasnyálmirigyrákot diagnosztizáltak nála és az ő szavaival élve "Mostantól egy másfajta napló következik". És valóban. Az utolsó bekezdések szinte mind orvosi időpontok. A naplót élete társa, Rima Horton szívszorító emlékezése zárja Alan Rickman utolsó hónapjairól. A fülszövegben találóan fogalmazták meg a lényegét, én garantáltan nem tudnék jobbat írni, ezzel zárom is soraim:

"Az Őrülten, mélyen egy nagy nyilvánosságnak szánt napló, amelyet úgy olvashatunk, mintha Rickman egy közeli barátjával csevegne a jelenlétünkben."

Köszönöm a lehetőséget a Kossuth Kiadónak!

A kötet elérhető a borítóra kattintva, kedvezményes áron, egyenesen a kiadótól! 

Holnap (2023. május 25.) mindenképpen nézzetek be a Facebook oldalunkra, ahol a Kossuth Kiadóval közösen indított nyereményjáték során meg is nyerhettek egy példányt ebből a kiváló kötetből!

Főkép: fb.com/kossuthkiado