A sah visszatér - Háború Afganisztánért

"Bármilyen távoli múltba nyúlik is vissza a történelme, Afganisztán – avagy Khurászán, ahogy az afgánok nevezték e térséget az elmúlt két évezred során – csupán röpke időszakokra örvendhetett politikai és közigazgatási egységnek. Többnyire inkább afféle “senki földjének” minősült – a szervezettebb szomszédok közötti ütközőzónának a maga folyton vitatott területeivel: csipkézett hegyvonulataival, áradásoktól elöntött alföldjeivel és sivatagjaival. Más korokban tartományai az egymással vetélkedő és csatározó birodalmak határvidékeit alkották. S bizony csak igen ritkán esett meg, hogy egyes területei önálló és összefüggő államalakulatokká kovácsolódtak. Mintha mindig minden csak megesküdött volna felemelkedése ellen: először is a térség földrajzi és domborzati adottságai s különösképpen a Hindukus nagy sziklagerince. Szaggatott, hasadékos, fekete terméskővel borított lejtői fölé komoram magasodnak a jég marta, hókoronás hegyvonulatok, melyek gigászi megkövesedett bordákként szabdalják fel az országot. Ott voltak aztán a különböző törzsi, etnikai és nyelvi szakadékok a tádzsikok, üzbégek, hazarák, valamint a durrání és ghilzai pastuk közt, amelyek az afgán társadalmat tagolták szét ugyanígy; a hitszakadás a szunnita és síita muszlimok között; a törzsek és klánok ősi viszálykodása s különösen a közeli rokonságban álló nemzetségek között dúló vérbosszúk."

A fenti idézetből is látszik: Afganisztán mindig is afféle lőporos hordó volt, hol két birodalom határterületén elhelyezkedő senkiföldje, és ez határozta meg létét, hol a hegyekkel elválasztott térségek népességének nagy különbségei - vallási és nyelvi egyaránt - akadályozták, hogy egységes, fejlődő országgá váljon. William Dalrymple szűk 3 év, 1839-1842 történetét meséli el vaskos kötetében, de természetesen rövid kitekintést nyújt Afganisztán egész történetére is. 

1839-ben a britek megszállták Afganisztánt, húszezer katonával visszaállítják Sudzsa Al-Mulk uralmát. Végül két év után az afgán nép fellázadt a megszállók ellen, és válaszolva a dzsihád véres hívó szavára, mind egy szálig legyilkolták a hegyeken át visszavonuló brit katonákat. Ez volt a brit hadsereg és birodalom egyik legmegrázóbb veresége. William Dalrymple korábban nem használt és látott afgán és indiai iratokat és feljegyzéseket kutatva írta meg ennek a három évnek a véres történelmét, a brit birodalom egyik legnagyobb vereségét, a különbséget kultúrák és emberek között - és mindez nagy tanulsággal szolgál mára is.

Adatokkal teli, de érdekes, izgalmas kötet a történelem egy olyan szeletéről, amelyről itt, Közép-Kelet-Európában alig tudunk valamit - nem is vagyok biztos benne, hogy történelemórákon egyáltalán említés szintjén szóba kerül ez a véres szelete Afganisztán történetének. 

William Dalrymple úgy ír a történelem valós eseményeiről, ahogy a legjobb fikciós írók írják a regényeiket: érdekes karakterekben, magával ragadó eseményekben bővelkedő, fordulatos és izgalmas könyv, ami a magyar fordításnak is köszönhető. Hegedűs Péter jól ültette át az angol eredetit a mi nyelvünkre. A kötet elég vaskos - 640 oldal -, az első 120-150 telis-tele van adatokkal, nevekkel, földrajzi helyekkel. Ide elfért volna néhány vázlatos térkép és egyéb infografika, de mire megszokjuk a sok tagból álló afgán neveket, a bemutatás és történeti áttekintés is a végére ér, és kezdődik a kötet valódi gerince. Lehet, hogy néhányan elvéreznek az elején a számunkra ismeretlen területek, szokatlan nevek kavalkádjában, és azt sem tudják, merre van előre (mondjuk azt épp az egész ország nem tudja), de semmiképp ne adják fel az olvasást! Nekem néhány napba telt, mire átrágtam magam az első részen, de aztán szinte egy nap alatt letoltam a többit: letehetetlen, jól megírt, izgalmas könyv, de mivel valós történet, muszáj bemutatni a szereplőket és a helyzetet, megfelelően adatolva és alátámasztva.

William Dalrymple (1965) skót történész, művészettörténész, író, Delhiben él. Kutatási területe India, Pakisztán, Afganisztán és a Közel-Kelet történelme és művészete. A sah visszatér című könyvéért 2015-ben Hemingway-díjat és Kapuścińki-díjat kapott; utóbbit olyan műveknek ítélik oda, melyek "irodalmi szintre emelik a riport műfaját." A könyv a The Company Quartet harmadik tagja. A négy kötetből álló sorozat a brit Kelet-Indiai Társaság működését és problémáit mutatja be, ennek egy szelete az Afganisztánt is érintő (rossz) döntések sorozata. 

Érzésem szerint a szerző egy kissé elfogult az afgánokkal (és indiaiakkal) szemben, és talán túlzottan kritikus a britekkel, tán tudat alatt ellensúlyozva ezzel brit származásából fakadó vádakat, amelyek nálunk is nagyon népszerűek, miszerint az angolszász történészek mindig elfogultak a saját országukkal/nyugattal szemben. De ettől függetlenül tényszerűen mutatja be azt a három véres évet, amikor a brit birodalom kikapott egy sosem egységes ország egyszerű népétől. 

Nagyon szívesen elolvasnám a sorozat mindegyik tagját, hátha a Park Kiadó elhozza nekünk azokat is - nálunk szerintem méltatlanul keveset tudunk a gyarmatok történetéről. 

Köszönöm a lehetőséget a Park Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!

Ami még érdekelhet