Kultúrpara

2023. május 2., kedd

A társas lény - az vagy-e, akinek gondolod magad?

Az vagy-e, akinek gondolod magad? Tartozni valahová, mások megértése és a jövő előrejelzése, saját életünk feletti kontroll igénye, a tudat, hogy számítunk a közösségben, másokban való bizalom - ezek a legfontosabbak az egyén életében, aki társas lényként definiálja magát. Elliot Aronson és Joshua Aronson A társas lény című műve a fenti kérdések körül forog, szót ejtve továbbá (és többek között) agresszióról, előítéletről, szeretet-szerelemről, de konformitásról és marketingről egyaránt. Tudományos igénnyel megalkotott alapmű, amely laikusok figyelmét is felkelti.

Könyvajánló
Elliot Aronson és Joshua Aronson
 A társas lény

A társas lény című kiadvány magyarul először 1978-ban jelent meg hazánkban. Ahogy számítani lehetett rá, "pillanatokon belül" elkapkodták a könyvesboltokból, olyannyira, hogy 1980-ban utánnyomást készítettek belőle. Sikere azóta is töretlen - hiszen szakmai berkeken belül is a szociápszichológia alapművének tartják -, így lehetséges, hogy napjainkra tucatnál is többször kiadásra került a vaskos kötet. Amikor éppen nem kapható a kereskedelemben, magánszemélyek csak csillagászati árakon válnak meg könyvüktől, és antikváriumokban is csak előjegyzéssel, iszonyú drágán kapható. A HVG Könyveknél jelenleg kiadott mű a legutóbbi amerikai kiadás magyar változata. Az előbbi mondat lényege, hogy a szerző(k) sokszorosan átdolgozták, kibővítették az első kiadás óta, ami a magyar olvasóknak naprakészséget jelent az olvasás során. Az alaphoz képest a mű szemlélete és a tudományos törzsanyag természetesen nem változott, de az elméleti és a kísérleti háttér megújulása, az új kutatások eredményei időről időre szükségessé tették az átírást és / vagy bővítést.

Nem csoda, hogy hazánkban is számos egyetemista tanul(t) belőle, népszerűsége azóta is töretlen, hogy először megjelent magyarul a téma alapműve. Az alapvetések kiválóan alkalmazhatók oktatási-nevelési feladatok végrehajtása során, tömegkommunikációban, PR- és marketingtevékenységekben vagy olyan kutatásokban, amelyek a közvéleményre, előítéletességre vonatkoznak.

Évtizedekig Erős Ferenc fordította A társas lény legújabb amerikai változatát az új magyar nyelvű kiadásokhoz, most először olvashatunk új nevet a fordítónál: Bojtár Péter nevét. A kiadvány óriási nyeresége, hogy egyszerre képes megszólítani laikus olvasókat és a témában képzettséggel rendelkezőket is. A kötet tartalma több nagy egység köré tömörül, úgy, mint:

1) Mi jelent az, hogy társas lény?
2) Mi a szociálpszichológia?
3) A társas megismerés
4) Önigazolás
5) Konformitás

6) Tömegkommunikáció, propaganda és meggyőzés
7) Az emberi agresszió
8) Előítélet
9) Szeretet, szerelem és kapcsolódás
10) A szociálpszichológia mint tudomány

A témák sokrétűek, és miután alapműről beszélünk, felölelik a szociálpszichológia teljes területét. Onnantól kezdve, hogy "mi ezen az új felfedezés, ezt a nagymamám IS megmondta volna, ha megkérdezik" csalóka bizonyossága, az agresszión, kötődésen, önbeteljesítő jóslaton át a mi értelme az életnek-ig. Hogy miért figyelünk jobban a rosszra, mint a jó dolgokra, hogy miért immunisak az emberek a tényekre, hogy miért hiszünk a reklámoknak és hogyan dőlünk be a propagandáknak. A vaskos, igényesen kötött, borítóvédőzött mű élvezetes példákon keresztül citálja a társadalomtudománynak ezt az ágát, közérthetően, egyértelműen, mégis tudományos igénnyel vezeti az olvasókat a témában - akik a mű abszolválása közben kénytelenek maguknak feltenni a legalapvetőbb kérdést: tényleg azok vagyunk, akiknek gondoljuk magunkat?

Tényleg?

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Miért gondoljuk, hogy kevésbé vagyunk elfogultak, mint mások? Hogyan válhat egy becsületes ember korrupttá? Mitől függ a bizalom? Igaz, hogy a nők kevésbé agresszívek, mint a férfiak? Mi vonz minket másokhoz, és mitől szerethetnek bennünket? Miért keresünk bűnbakokat?

A szociálpszichológia alapművének tekintett könyv bővített, javított kiadása – amelyet Elliot Aronson a fiával írt – olvasmányos összefoglaló a társadalom-lélektan legizgalmasabb jelenségeiről. Megismertet az előítéletek, a diszkrimináció, a propaganda, a háború, az elidegenedés, az agresszió, a társas kapcsolatok és a társadalmi feszültségek hátterével. A társas lény méltán vált generációk számára etalonná világszerte, mivel ötvözi a tudomány elismert módszereit és felismeréseit a tapasztalatokból fakadó bölcsességgel és a személyes történetek tanulságaival. A magával ragadó könyv, amely most új fordításban olvasható, nemcsak rengeteg új tudományos felismeréssel és kutatási eredménnyel szolgál, de továbbra is őrzi egyedi stílusát és szellemiségét.

„Modern korunk egyik klasszikusa, egyszerre időszerű és időtálló. Szakszerűen szövi egymásba a megfontolt bölcsességet és a kortárs tudományt, a személyes történeteket és a kutatásokon alapuló tényeket: A társas lény továbbra is a valaha írt legjobb szociálpszichológia témájú könyv.”

DANIEL GILBERT, a Harvard Egyetem pszichológiaprofesszora, a Rábukkanni a boldogságra című bestseller szerzője

„Ez a kedvenc könyvem a témában (pedig egy szociálpszichológia-professzor fia vagyok!). Aronson egyformán hatékonyan szólítja meg a laikust (én) és a tudóst (apám). Noha a tudományban gyökerezik, A társas lény olyan kortárs és szórakoztató, mint Malcolm Gladwell.

JESSE EISENBERG, színész és író

„Amikor elolvastam A társas lény eredeti kiadását, megdöbbentett az a rengeteg mély meglátás. A bővített kiadás olvasásakor még jobban megdöbbentem: ezek a korábbi meglátások az akkor még nem is létező, modern jelenségekkel kapcsolatban is tűpontosan relevánsnak bizonyultak.”

ROBERT B. CIALDINI, a Hatás és az Előhatás című bestsellerek szerzője

Elliot Aronson

Korunk egyik legkiválóbb és legsokoldalúbb szociálpszichológusa. Az Amerikai Pszichológiai Társaság 120 éves történetében ő az egyetlen, aki mindhárom kategóriában – kiváló író (1975), kiváló oktató (1980), kiváló tudós (1999) – elismerésben részesült. Mindezek mellett számos más kitüntetést is kapott, így például a Gordon Allport-díjat a csoportközi kapcsolatok javításának terén elért eredményeiért, valamint a Donald Campbell-díjat a szociálpszichológia területén végzett kiemelkedő kutatásaiért.

Joshua Aronson

A New York-i Egyetem docense. Szakterülete a fejlődés-, a szociál- és a pedagógiai pszichológia. A sztereotípiákból fakadó fenyegetéssel kapcsolatos úttörő kutatásaival szerzett nevet magának. Oktatói és kutatói munkájáért több szakmai elismerésben is részesült.

Szeretnél többet megtudni a könyvről? Kattints a képre, a kiadónál kedvezménnyel beszerezheted!

Köszönjük, HVG Könyvek!

Kövess bennünket Facebookon!

A képek a kiadó oldalairól származnak.

Termékadatok
Cím: A társas lény
Szerző: Elliot Aronson - Joshua Aronson
Kiadó: HVG Könyvek
Oldalak száma: 552
Megjelenés: 2023. február 13.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789635652716

Méret: 235 mm x 160 mm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése