Novellák skandináviába szakadt hazánkbelitől, aki írásaiban sikerrel ötvözi magyar jellegzetességeit az északi témákkal. Tárgyilagos, minimalista, groteszk, helyenként szürreális novellák ezek, ahol a költőként már ismert Szeles Judit keresi a valót, miközben Észak hidegét és minimalizmusát igyekszik összebékíteni Kelet ravaszságával, túlélni tudásával.
KönyvajánlóSzeles Judit: Ibsen a konyhában
Ne fogjon senki könnyelműen a húrok pengetésébe - Petőfi után szabadon az az érzésem, hogy ne fogja senki sem könnyelműen Szeles Judit novelláskötetét a kezébe, mert bár a hosszú körmondatokat olvasva hamar le lehet(ne) tenni, de mégsem érdemli meg a szerző novelláskötete a fenti a mozdulatot. A kissé eklektikus a novellák sora a mindennapi életet formázza az irodalom eszközeivel, amihez mindenkinek köze van így vagy úgy. Azok a bizonyos és már citált hosszú körmondatai helyenként a napok reménytelenségét tükrözi vissza, tehetetlenséget, megoldási modellek sikertelenségét, tragikomédiába illő sorsok és helyzetek mentén. A szerző a skandináv mindennapokat hozza testközelbe, amelyben évtizedek óta él, sajátos érzékelésével átitatott novellái kirínak a hazánktól külföldre szakadt irodalom képviselői közül.
Skandináv hétköznapok magyar szemmel, harminc év novellatermése négy ciklusba rendezve, mondanivalójukat tekintve eklektikus, tematikájában nagy szórásokat tartalmazó írások gyűjteménye. Az első rész az írói lét köré rendeződik, a második visszatekint a múltba, feledésre ítélt eseményekről rántja le a leplet, a harmadik ciklus művészi elefántcsonttoronyba hág fel elvont abszurdjaival, helyenként átlagember csak pillog tőlük. És végre a negyedik rész, amely a skandináv mindennapok lefestésével bárki számára emészthető és érdeklődésre tarthat számot, különös tekintettel Az élet értelme és más fontos kérdések című írást olvasva.
Idézet a könyvből:
Mindig olyan szerettem volna lenni, mint te, sikeres, befutott, csak a kínszenvedések, a gyötrelmek, az alkohol nélkül, anélkül, hogy eladnám a lelkemet az ördögnek, anélkül, hogy lepukkant krimókban tetves, loncsos, bozontos emberekkel igyam a pálinkát, vagy anélkül, hogy állandóan az utasokat figyelném a vonaton, hogy mikor fogják ellopni a munkaeszközömet, a laptopot – mindig olyan szerettem volna lenni, mint te, szakállas, komoly, időnként pattanásos, a kelésekkel nem törődni, hogy az csak még sármosabbá teszi az arcomat, élőbbé, igazibbá, lepukkantabbá, ami nem hátrány egy sikeres, befutott szerzőnek, sőt kifejezetten előny, gondolva arra, hogy egyszer ezt a szerzőt még meghívhatják egy vacsorára, bocsánat, ekkor már Szerzőt, és akkor képviselnie kell az összes befutottat, sikereset, a kínszenvedések nélkül – mindig olyan szerettem volna lenni, hogy aztán elutasítások nélkül, mondhatni, gördülékenyen előre, és csakis előre juthatnék, mint te, persze a gyötrelmek, át nem aludt éjszakák, az alkohol, a gyógyszerek, a koszos macskák, a bolhák, a dohos belvárosi albérlet telefingott szobája, a tésztaleves, a csikkhegyek, szétrágott körmök, virrasztások, a gőzölgés, a hőzöngés, a konyhai balesetek, utcai verekedések, ellopott kéziratok és elveszített szeretők nélkül, szerettem volna te lenni, érdemlegesen tárgyalni szerkesztőkkel, akik komolyan vesznek, mert kétnapos a szakállad, és a pattanás már éppen megérett, de tudsz írni, hogy a fenébe ne tudnál, bizonyítja egy rakás szöveg a neten, és ez a halom kézirat a szerkesztő asztalán, aki mindig kinyomtatva kéri a szöveget, mert nem tudja a nyomtatót kezelni, ha e‑mailben, csatolásban küldenéd el neki, pedig a legtöbb szöveged mégis csak a neten van, ott simán mindenki megnézheti, még a szerkesztő is, de aztán komolyan tárgyal veled, és semmi akadálya a tárgyalásoknak, még akkor is megjelenéssel bíztat, amikor annyi más ezer kézirat közül választana, mert te befutott, sikeres, mindenki által ismert és megbecsült Szerző vagy, szeretnék olyan lenni, mint amilyen még akkor voltál, amikor nem gyűrt maga alá a menetrend szerint befutott vonat, a siker. ...
...nem gondoltam, hogy azóta, hogy megismertél, nem írtál egy sort sem, mert elhatalmasodott rajtad a valóság iránti vágy, ami megakadályozott abban, hogy ihleted legyen, és komolyan aggódni kezdtél a szerzőségedet illetően, inkább szerető voltál, mint szerző, és a szeretőket nem szeretik a szerkesztők, ők csak a kéziratokat szeretik, de azt sem akárkitől, csak attól, aki már letett valamit az asztalra, és utána is folyamatosan dolgozik nekik, egyfajta biztonságérzetet váltottál ki belőlük, amikor egy-egy kézirattal megjelentél náluk, mert a neved garancia volt, nem tévedhettek, egészen addig, amíg velem nem találkoztál az irodalmi lap bemutatójának tiszteletére adott vacsorán, vagy még korábban, a nemzetközi könyvfesztiválon, vagy még korábban, a vasútállomás nagyon füstös restijében, mert attól kezdve a munka számodra csak abból állt, hogy régi kéziratokat javítgattál, de semmi újat nem hoztál létre. Most arra kértél, hogy üljek le az asztalodhoz, és tegyem a kezem a fehér laptopod klaviatúrájára, és kezdjem el nézni a villogó kurzort, amíg te kinyitsz egy üveg sört nekem, mert az íráshoz kell egy kis alkohol, legalábbis kezdetben, hogy az ember bátorsága ne szálljon el az üres lap és a kurzor láttán, és én engedelmesen leültem a gép elé, és türelmesen bámulni kezdtem a kurzort, amikor az első sorok megszülettek, majd azokat több és egyre több követte, minél több sört megittam, annál több sort írtam, közben te kimentél a konyhába, és főztél egy tésztalevest, amit ketten megettünk még úgy forrón, és utána rögtön visszaolvastam, amit írtam, és te is elolvastad, és úgy döntöttünk, hogy a történet fordulatos, a szereplők plasztikusak, a stílus könnyed, és éppen olyan, mintha te írtad volna, és kinyomtattuk a szerkesztőnek, aki lusta maga kinyomtatni a szövegeket, és elhatároztad, hogy még ma postára is adod, elküldöd neki, természetesen a saját neved alatt, és nekem ez ellen nem volt semmi kifogásom, mert mindig is olyan szerettem volna lenni, mint te, sikeres, befutott, csak a kínszenvedések, a gyötrelmek nélkül, anélkül, hogy eladnám a lelkemet az ördögnek.
Minden novelláskönyv egyértelmű ismérve, hogy az olvasók befogadási különbözőségei szerint a novellák is különböző hatásokat, benyomásokat tesznek rájuk. Sosem szabad felróni egy ilyen műfajnak, ha nem mindegyik novella köti le az az egyént: ez természetes velejárója a rövid, tömör velejű írásoknak. Lesznek, ami tetszenek és lesznek, amik meg nem - tessék lapozni, nem erőszak a disznótor. Sokak számára az Irigység című novella kafkai magassága az, ami önmagában megéri a kötet megvásárlását. Ebben az író remekül megragadja a megfoghatatlan irigységet, kibontva a lét színes-szagos mindenhatóságába rejtett gyarlóságokat. Fényben sötétség nélkül nem tudjuk, mi az árnyék, az adott szerepbe belehelyezkedve érhető el és érthető meg, hogy mi a fény, és mibe kerül az árnyék egy író életében. Így van ez és nem másképpen.
Tárgyilagos, minimalista, groteszk, helyenként szürreális novellák ezek, ahol a költőként már ismert Szeles Judit keresi a valót, miközben Észak hidegét és minimalizmusát igyekszik összebékíteni Kelet ravaszságával, túlélni tudásával.
Szerintem olvassátok!
Fülszöveg
A távoli északi világban még él egy történet arról a vadkacsáról, amelyik a víz alatti hínárba kapaszkodva inkább megfullad, mint hogy odafenn rabul ejtsék. Esetleg tepsibe kerüljön. Persze, elszáll, ha tud. Esetenként egészen messzire, azonban nem képes nyomtalanul elszakadni származási helyétől, folyton visszaréved, és az új környezetében való megélés technikájának tanulmányozása, mindennapi gyakorlása mellett folyvást emlékezik. Ezért tudnivaló, hogy a vertikális kacsa, amelyiknek fejjel lefelé csak a tollas püspökfalatja látszik ki a vízből, nem csupán élelmet keres odalenn, hanem bezzeg emlékdarabkákat is. Annak tetejébe, hogy az eltűnt testvérét szólongatja, mintegy „fügét mutat” a világnak. Van ebben tehát egy jó adag olyasmi, amit tragikomédiának nevezhetünk, s amelynek egyik legnagyobb mestere Henrik Ibsen volt. Ugyanakkor jó kérdés, hogyan is kerülhetett a világhírű Maestro Judit szerzőnk konyhájába? Ravasz dolog. És miket mondott ott? A válasz sajátos, egészen egyedi formájában megtalálható ebben a felettébb elmés és élvezetes, letehetetlennek minősíthető, érdekfeszítő olvasmányban. Amelyben megismerkedhetünk például egy doboznyi aranypihés kiskacsával is, továbbá egy flamingórózsaszín vibrátorral, meg sok egyébbel a tárgyi és szellemi világból. Eltöprenghetünk a szerző nyomán azon, hogyan tűnhet tónak egy tenger, a tengerben pedig hogyan tűnhet el példának okáért a strömstadi lélekbúvárok teljes csapata.
Balázs Attila
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése