Lezárt sír

Halottidéző hercegnő, rettenthetetlen kardforgató, izgalmas nekromantákkal teli univerzum, kalandok, ármány, gyilkosságok, küzdelmek egy kicsit beteg, bizarr, lebilincselő dark fantasyban.

Tamsyn Muir Lezárt sír sorozatával egy izgalmas, érdekes, félelmetes, időnként humoros dark fantasyval örvendeztette meg a könyvek rajongóit. Engem már a borítók megvettek kilóra. Lássuk be, ki tud ellenállni ezeknek a gyönyörű, borzongató borítóknak? Na ugye. Ilyen külcsín mellett nagyon drukkoltam, hogy a belső is nyerő legyen, szerencsére nem kellett csalódnom. Megvannak a maga gyermekbetegségei, mind világépítésben, mind a karakterekben, de mégis be tudott szippantani. Minden fejezet olvastatta magát és sodort előre a történet.

A sorozat első része, a Gideon, a Kilencedik parádésan mutat be egy különleges világot, ahol különféle ütős képességekkel megáldott nekromanta-klánok képviseltetik magukat a Császár szolgálatában. Olyan képességekkel találkozhatunk a könyvben többek között, mint például kísértetekkel való kommunikáció vagy épp egy csontvázhadsereg irányítása.

A Császár a legjobb nekromantákat akarja az oldalán tudni, ezért amolyan halálos lovagi tornát hirdet a Házak között. A legjobbak pedig az uralkodó Lyctorává válhatnak. Valamennyi Ház a legjobb kardforgatóit küldi, hogy győztesen kerüljön ki a viadalból, ahol ész, erő és ravaszság (na meg némi aljasság) nélkül labdába sem rúghatnak. A Házak képviselőinek rejtélyes feladatot kell megoldaniuk, közben pedig ármányban sincs hiány, mind igyekeznek a lehető legjobban akadályozni ellenfeleiket. Aztán az egész kezd elfajulni, amikor valaki elkezdi kiiktatni a vetélytársakat.

Megismerjük a Kilencedik Ház, az istenhátamögötti, mindenki által szinte elefeledett nekromanták legkeményebb harcosait, ők Harrowhark és Gideon. Ketten, mint a tűz és a víz: Harrow nyers és sótlan, kissé fásultnak tűnő nekromanta, aki lenyűgözően bánik a csontokkal, Gideon pedig egy trágár, laza, éretlen kardforgató. Sejthetjük, hogy vannak is köztük súrlódások, de a közös cél érdekében kénytelenek megtanulni együtt, egymásért dolgozni.

Mindkét szereplőből kaptunk egy szép adagot és persze ütős lezárást, de amikor megékrezett a második rész, a Harrow, a Kilencedik, akkor reméltem, hogy beleshetünk a fal mögé, amit maga köré épített és kicsit többet megtudunk róla. Az első rész végén történtek megviselik Harrow-t. Hallucinációk és rémképek gyötrik minden áldott nap. De vajon ezek tényleg csak víziók vagy valami más?

Nehéz spoilermentesen írni róla, ezért maradjunk annyiban, hogy bőven kell hozzá kitartás. Sodor magával ezúttal is a történet, pörgős, de közben őrjítő is, hogy olvasod és olvasod és fogalmad sincs mi történik. Párszáz oldalon keresztül kell rágnod magad, mire az egész káoszból végre kezd kirajzolódni, hogy mi is ábra. Ugrálunk az idősíkok között, gyűjtjük a kirakós darabkáit és próbálunk rájönni, hogy mi köze mindennek az első részhez.

Ettől függetlenül szerintem egy érdekes kaland volt, ráadásul a végére nagyjából kapunk is választ pár kérdésre, de azért nem kímélte a szerző az olvasókat és a végére odavágott egy olyan függővéget...remélem érkezik majd a harmadik rész, mert jelenleg elképzelni sem tudom, hova fog kifutni ez a sztori.

Tamsyn Muir kiváló író. Képes elragadni az olvasót, miközben egy kissé beteg, sokszor átláthatatlan világba kalauzol minket. Ez olyan típusú könyvek, amikbe vagy beleszeretsz vagy sírva menekülsz előle. Nálam az előbbi, remélem a fantasy magyar rajongóinál is olyan sikere van, lesz, mint nálam vagy épp a szakmánál, ugyanis a szerző debütáló regényével az összes nagyobb díj döntőjéig jutott, majd elnyerte a Locus- és a Crawford-díjakat. Tavaly ősszel megjelent a harmadik rész, a Nona the Ninth, reméljük a Fumax Kiadó ezzel is megörvendezteti a magyar olvasókat.

Köszönjük, Fumax Kiadó!

A köteteket kedvezményes áron megrendelhetitek a borítóképekre kattintva a kiadó oldalán.

Kövess minket Facebookon!