Hamuba rajzolt föld

 Könyvajánló - Petra Rautiainen: Hamuba rajzolt föld

Inari, ​1944. Väinö Remes egy német vezetésű fogolytáborban dolgozik, ahol a foglyokhoz hasonlóan az őröknek is meg kell küzdeniük emberségük megőrzéséért. Miközben a frontvonal egyre közelebb húzódik, Väinö egyre többet tud meg a táborok rejtélyes titkáról, és egy idő után döntésre kényszerül.

Enontekiö, 1947. Inkeri Lindqvist újságíró északra költözik, hogy egy riportsorozatot írjon a háborúból kilábaló Lappföldről, és közben megpróbálja kideríteni, mi lett a sorsa a háború alatt eltűnt férjének. Itt ismerkedik meg a számi rénpásztorral, Pierával, a fiatal számi kislánnyal, Bigga-Marjával, és a különös bérlővel, Olavival. A férje után nyomozó Inkeri számára egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a helybeliek valamit mélyen elhallgatnak, és hogy a megújuló modern Finnország éppen a háború árnyékában épül.

Petra Rautiainen a vadregényes lappföldi tájon játszódó, a krimik és a naplók elemeit ötvöző első regénye őszintén néz szembe Finnország háború alatti nácibarát történelmének és a számik asszimilációjának terhes örökségével, letehetetlen és izgalmas társadalmi dráma. A Hamuba rajzolt föld volt az első olyan, elsőkönyves szerző által írt finn regény, amelynek angol nyelvű fordítási jogai már a könyv megjelenése előtt elkeltek. A kötetet számos díjra jelölték, majd elnyerte az egyik legjelentősebb finnországi irodalmi kitüntetést, a Savonia-díjat, és beválogatták a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál Books at Berlinale 2021-es címei közé.

1944-ben járunk a finn Lappföldön, Olavi Heiskanen megérkezik egy német fogolytáborba, őrként. Az ő naplóbejegyzésein keresztül ismerjük meg ezt a különös vidéket és a finnek nácibarátságát is. A másik szálon 1947-ben járunk, a háború után, amikor megérkezik Enontekiö városába (Finnország északi részén, a svéd és a norvég határhoz is közel fekszik) Inkeri Lindqvist újságíró, aki cikk- és  fotósorozatot szeretne készíteni a nagy háború utáni finn projektről, a Lappföld újjáépítéséről - és eközben mellékesen információkat szeretne szerezni a háború alatt eltűnt férjéről, aki egy lappföldi fogolytábor foglya volt.

Az emberek csak hiszik magukról, hogy radikálisok, de a gondolataik ritkán egyediek. Még Hitler sem volt egyedülálló a gondolkodását tekintve, de még csak kivételesen tehetséges sem. Csak mázlija volt. Az emberek ilyen értelemben lusták. És habár azt hiszik, hogy másképpen gondolkodnak, vagy valamilyen módon különleges életet élnek, mondjuk, fényképezéssel töltik az idejüket Afrikában… az valóban másként gondolkodás?

Lassan, aprólékosan bontakozik ki a váltott szemszögű leírásból egy szörnyű titok, amit eddig hó fedett. Az embertelen bánásmód, a finnek nagy részének gondolkodásmódja a háború alatt, és a nagyfokó nácibarátság megmutatkozik a lapokon.

Petra Rautiainen célja ezzel a regénnyel, hogy szembenézzen Finnország múltjával és bűneivel, és így esélyt kapjanak, hogy feldolgozzák ezeket a szörnyűségeket. Minden ország, minden nép követett el embertelen bűnöket másokkal szemben. A második világháború időszaka Európának talán az egyik legfrissebb, sok népet érintő ilyen szakasza. Véleményem szerint a kicsit is egészségesebb néplélekhez és mentális jóléthez, már ha létezik ilyen, hozzátartozik ezeknek a feldolgozása is. És úgy gondolom, ez a mi nagy bajunk már hosszú évszázadokra visszamenőleg. Mindig szegény szerencsétlen áldozatnak állítjuk be magunkat - akkor is, amikor egyértelmű, hogy nem voltunk azok, és elutasítjuk a múltunkkal való valódi szembenézést. Igen, abba beletartoznak tragédiák és valós áldozatok is, de ugyanígy beletartoznak az elkövetett bűnök is. Inkább felnagyítjuk az előbbit, bűnbakokat keresünk mindig, és áldozatszerepben tetszelgünk, mindezt nagyon régóta. Ez pedig melegágya a keserűségnek és a tanult tehetetlenségnek - és itt vagyunk 2023-ban sok szempontból megkérdőjelezhető helyzetben, de a tanult tehetetlenség megteszi a hatását: elmenekülünk vagy belefásulunk az életbe, csak a saját kis mikrokörnyezetünkkel foglalkozva. Így is lehet, persze, a saját, egyéni mentális egészséghez sajnos most ez kell. De megint elfelejtjük, hogy eközben egy közösség részei is vagyunk.

Inkeri a nyár folyamán ráébredt, hogy az elmúlt években kezdte másképpen látni a világot. Észrevette, mennyire gazdag és sokszínű. És hogy az élete, a vágyai és kívánságai soha nem egyedül a fénytől függtek. Csak ő akarta így felfogni.

Ezért tartom nagyon fontosnak ezt a regényt, mert Rautiainen és a finnek ezzel szembe tudtak nézni a múltjuk egy sötét foltjával, és elkezdhették feldolgozni azt, mind az áldozatok, mind az elkövetők leszármazottai. Ennek a fontosságát bizonyítja a rengeteg finn és nemzetközi díjazás.

A háború elképesztő pusztítást hagyott maga után, nem csak fizikailag, de lelkileg is. Finnországban is, és itt is. A valós történeten alapuló regény bemutatja azt az akaratot és elszántságot, amivel a háború utáni években a finnek újjáépítették országukat. Ez az elszántság és erő nagyon fontos, ennek a segítségével állnak ma az oktatás élén, élnek jóléti országként. Persze nem tökéletesek, de a kulcs az, hogy próbálnak tenni azért, hogy jobb legyen. Az ország fizikai újjáépítése folyamatos, és eközben elkezdődött a szellemi, pszichikai újjáépítés is a pusztítás után, aminek folyamata még tart, és ennek egy fontos állomása ez a regény.

– A fénykép csak egy kép. De ha valaki tudja értelmezni, akkor sok mindent elárul. Aki tud fényképezni, akár olyan információkat is tud közvetíteni, amelyek megváltoztatják a világot.

Miközben bemutatja a háború borzalmait, ami az emberi lélek legsötétebb bugyrait hozza felszínre, megismerjük a megkülönböztetett helyzetben élő számik életét is, és a finnek hozzáállását a bennszülött számikhoz. Ez a megkülönböztetés sajnos nagyon sokáig alap volt. Ha egy törzs vagy nép megérkezett valahová, az élőhelyért és a javakért összecsapott a már ott élőkkel, és a legtöbb esetben, ha ők elmaradottabb életmódot éltek, sikeresen el is törölte őket. Ez még egy dolog. Az igazán szörnyű, hogy ideológiát is gyártott hozzá, hogy ők miért felsőbbrendűek, miért jobbak, és miért van több joguk élni. Ezek az ideológiák számos embert megfertőztek már az elmúlt évszázadokban, és ezek okozták azt, hogy a második világháború idején civilek milliói pusztultak el. Nagy részük nem katonai cselekményekben, háborús összecsapásokban halt meg, hanem a civil nép jóakaratából. Mindenhol. 

A csend néha hatásosabb nyomatékot jelent, mint a szavak. A csend néha nagyobb károkat okoz, mint az ordítás.

A kötet nyelvezete rendkívül magával ragadó és szép, elmélázó és leíró, de egyáltalán nem unalmas. Feltárul előttünk a szöveg nyomán a gyönyörű, verőfényes északi táj és a hideg, jeges sötétség egyaránt, ott járunk a finn Lappföldön mi is. Éles ellentétben áll a két leíró szál ebben is: a háború alatt tél uralkodik, hideg, mínusz negyven fok, jég és sötétség, míg a háború utáni újjáépítés során nagyrészt az északi nyár, az örök fény korában járunk.

– Na, és kik a számik?

– Azt még nem határozták meg. De nagy valószínűséggel azok, akiknek a számi az anyanyelvük.

– Vagy úgy – felelte Olavi. – Ha így megy tovább, akkor lassan elfogynak. Bigga sem beszél már számiul.

Patra Rautiainen 1988-ban született az észak-szavóniai Lapinlahti városában, történelem szakon végzett, filozófiai mesterképzéssel, majd újságíróként helyezkedett el. Hamar megszerette a lapp vidékeket és az északi népeket, és élénk érdeklődést tanúsít a történelmük iránt. Ez az első regénye, amelynek fordítási jogait már megjelenés előtt eladták, megjelenés után pedig számos finn és nemzetközi irodalmi díjat bezsebelt. Magyarországon az Európa Könyvkiadó adta ki Patat Bence gyönyörű, lírai fordításában.

Köszönöm a lehetőséget az Európa Könyvkiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!