Mi az epilepszia?

 Egy tünet, ami kb. 100 millió embert érint világszerte. Mi is az epilepszia?

Sokan egy külön betegségnek gondolják, de valójában nagyon sokféle ok áll a háttérben, és maga az epilepsziás roham csupán egy tünet, akárcsak a láz. Egy olyan agyi elektromos reakció, "kisülés", amely különféle, néhány másodperces tünetektől a több perces eszméletvesztésig bármivel járhat. Alapvetően nem halálos, de ha a roham olyan helyzetben érkezik, súlyos sérüléseket, baleseteket szenvedhetnek a betegek, évente több tízezer epilepsziához köthető haláleset történik.

2400 évvel ezelőtt Hippokratész az epilepsziát agyi betegségnek írta le, de az eltelt néhány zavaros évszázadban az isteni és démoni eredetű megszállástól kezdve mindenféle természetfeletti okon át vezetett az út a modern, bizonyítékokon alapuló diagnózisokig. A 18. században Luigi Galvani volt az első, aki megfigyelte, hogy az élő sejtek reagálnak az elektromosságra - ehhez békákat használt. Egy évszázaddal később John Hughlings Jackson angol orvos megfigyelte egy kollégája kísérletét, aminek során majom külső agykérgére elektródákon keresztül áramot vezetett. A görcsös idegrángások azonnal a saját betegeinek az epilepsziás rohamait juttatták eszébe. Több kísérlet elvégzésével ő volt azt első, aki kijelentette, hogy az epilepsziás rohamokat valamiféle agyi energia-tevékenység okozza, később hozzátéve, hogy ez valószínűleg elektromos jellegű. Feltételezte, hogy az agyi szinapszisokon keresztül terjednek tovább a jelek, és a tünetek különbözőségét az okozza, hogy minden agyi terület más-más dologért felel.

Luigi Galvani

Ezek persze akkoriban csak feltételezések voltak, de idővel sikerült bizonyítani is. Ez az elmélet új lendületet adott a neurológusoknak és az idegsebészeknek, és kutatni kezdték, hogy melyik agyi terület mely részeinkkel, szerveinkkel áll kapcsolatban. Már az 1800-as évektől kísérleteztek állatokon elektromossággal, de végül az érzéstelenítők és antibiotikumok felfedezése után szabad út nyílt az emberi kísérletek felé. Eleinte közvetlen kapcsolat kellett az aggyal: felnyitották a koponyát, majd az agy különböző részeit stimulálták, miközben a páciensek tudatuknál voltak, így be tudtak számolni arról, mit éreztek. Érdekesség, hogy az agy nem tartalmaz fájdalomreceptorokat, nem érezzük azt sem, ha a már nyitott koponyánkban valaki bemetszés végez az agyunkon.

Ezek a kísérletek egyre pontosabb "térképek" készítéséhez járultak hozzá az agyi területek és a szervek között. Bizonyos ingerlések mozgást váltottak ki, mások emlékbetöréseket, hallucinációkat, heves érzelmi reakciókat okoztak. Minden epilepsziás roham más és más, ezért a kutatók megpróbálták rekonstruálni stimulációval ugyanazokat a tüneteket, amelyeket egy epilepsziától szenvedő páciens produkált vagy érzett. Vannak, akiknek pl. különféle szagok érzékelésével kezdődött a roham, ilyenkor a kutatók addig ingerelték az agya különféle területeit, amíg ugyanarról a szaglási hallucinációról számolt be. Ily módon megtalálták a betegek agyának azon pontját, ahonnan kiindult az egész roham.

Én is epilepsziás vagyok/voltam, nálam pl. olyan érzettel kezdődik a roham (jellemzően ha fekszem már, főleg ha nagyon fáradt vagyok), mintha belesüppednék az ágyba, egyre lejjebb és lejjebb, ezzel egy időben forogni kezd minden, benne én is, és egyfajta kellemes zsibbadtságot érzek. Ez az állapot kellemes, jó érzés, de ha nem teszek valamit, hamarosan továbbterjed, és végül klasszikus epilepsziás rohamom lesz. Csak két ilyen volt életemben, kb. másfél-két hét különbséggel, és évek óta nem, de a fenti állapotot azóta is sokszor érzem, havonta egy-két alkalommal biztosan. Ilyenkor tudom, hogy bármilyen jó is az az állapot, fel kell kelnem, inni egyet, kimenni a levegőre, hirtelen mozdulattal felpattanni, stb., és akkor elmúlik, nem lépek tovább. (Érdekes, hogy nagyon sok epilepsziás számolt be hasonló érzetekről, hogy maga a roham kezdete elképesztően kellemes érzés, de aztán jön a feketeleves.)

A kutatók nagyon sokáig ezzel a módszerrel dolgoztak, egészen a hetvenes évekig, amikor is elkezdték széles körben a gyakorlatban is használni a CT berendezéseket. Ezek a gépek lehetővé tették, hogy normál körülmények között is megfigyelhessék az agyi tevékenységeket. Az 1990-es évektől az MR még pontosabb képet ad az emberi agyról, de fontos, hogy ezek csupán fényképszerű képet készítenek, mindig az aktuális, abban a pillanatban fennálló aktivitást mutatják. A kétezres évek hozták el az áttörést, és a kutatók immár az agy funkcionális működését is vizsgálhatják, de ez az ágazat noha nagyon sokat fejlődött, még mindig több a kérdés, mint a válasz. Napjainkban nagyon sokféle mentális és agyi problémát vizsgálnak régi és új módszerekkel egyaránt.

Mikor is beszélünk epilepsziás rohamról? Ha egy rendellenes, öncélú elektromos töltéshullám átmenetileg átveszi az irányítást az egy része, vagy az egésze felett. Az ilyen kisüléseket okozhatja fejsérülés, születési rendellenesség, fertőzések, autoimmun betegségek, de mesterségesen létrehozhatók bárkinél. Néhány évvel ezelőtt pl. egy politikusnak küldött valaki egy olyan üzenetet, ami olyan erősen villódzó mozgóképet tartalmazott, hogy az egyébként egészséges politikusnak súlyos epilepsziás rohama alakult ki, melyek azóta rendszeressé váltak. Az üzenet küldőjét elkapták, de ha jól tudom, a készítőjét nem sikerült beazonosítani azóta sem.

Minden egyes roham a neuronjaink működésének végkifejlete, és minden epilepsziás roham lefolyásánál nagyon fontos tényező a kiindulási terület. Az 1900-as évek elején egy német neurológus, Korbinian Brodmann úgy gondolta, hogy a neuronok elrendeződése árulkodik az agyi funkciókról. Több kísérlet és tanulmányozások által feltérképezte az agyat, 52 területre felosztva, ezeket ma Brodmann-mezőknek nevezzük. Végül modern neurostimulációs eljárásokkal bizonyítani is sikerült, hogy ezek a területek nagyjából meg is felelnek a valóságnak. Éppen ezért epilepsziás roham esetén kulcsfontosságú, hogy tudjuk, melyik Brodmann-mezőből indul el a kisülés, hiszen ez befolyásolja a roham lefolyását is.

A rohamokat alapvetően két nagy csoportba oszthatjuk: fokális és generalizált rohamokra. Ez utóbbi, a generalizált "tónusos-klónusos" roham a "klasszikus" epilepsziás roham, a tónus a test megmerevedése, a klónus pedig a ritmikus izomrángásra utal. A generalizált szó ebben az esetben azt jelenti, hogy az egész agykéreg érintett a rohamban, mert az agy több részén is egyszerre keletkezik elektromos kisülés, így nem figyelhető meg egy tipikus mozgás vagy egyéb tünet, hanem minden rész egyszerre mozog és merevedik meg, ez okozza a kontrollálatlan rángatózást és a láthatóan merev testtartást. Nekem is ilyen rohamaim voltak.

A generalizált roham esetén is megkülönböztetünk primer és szekunder rohamot, a primer azt jelenti, hogy az akaratlan elektromos aktivitás már a roham kezdetén kiterjed az egész agyra, a szekunder esetén azonban az agy egy meghatározott pontján kezdődik, és onnan szakaszonként terjed tovább az egész agykéregre. A vége mindkettőnek ugyanaz: akaratlan, kontrollálatlan, a teljes testre kiterjedő merevség és rángatózás, tudatvesztéses állapot, csupán a roham kezdete más. Léteznek azonban másféle generalizált rohamok is, nem mindegyik jár görcsökkel, az absence rohamok csak rövid ideig tartó tudatzavarként, a myoclonusos rohamok pedig a test egyetlen, gyors összerándulásaként jelentkeznek, azonban ezek is a teljes agykérget érintik. (Ez utóbbihoz hasonló jelenség, ami mindenkinél elő szokott fordulni, főleg félálomban, az alvási szakasz kezdetén, félig éber állapotban: a gyors rángás az ágyban, ami néha álomképhez is kapcsolódik, pl. megbotlunk vagy lezuhanunk, és az esés pillanatában az ágyba "érkezünk".)

A generalizált rohamtól élesen elkülönül a fokális roham, amely az agy jól körülhatárolt, kis neuroncsoportjából indul ki, és nem érinti a teljes agyterületet. Éppen ezért ennek a külvilág számára látható - és a beteg számára tapasztalható - jelekből sokáig ki sem derül, hogy epilepsziáról van szó. A tünetek nagyok sokfélék lehetnek, az egyszerű, ám akaratlan mozdulatoktól a hallucinációkon, érzeteken át bármi előfordulhat, akár nagyon kellemes vagy épp rémisztő érzések is úrrá lehetnek rajtunk, és a déja vu érzés is lehet egy kisebb fokális roham tünete. Az agyunkban kb. 85-86 milliárd neuron található, fokális epilepsziás roham esetén pedig mindössze kb. kétezer neuront érint az elektromos kisülés, ezért fontos, hogy pontosan melyik kétezret. Néha - nagyon ritkán - a fokális rohamokból generalizált is lehet.

Ebből kiindulva nekem elképzelhető, hogy mostanában apró fokális rohamaim vannak, amelyek nem terjednek át az egész agyra, csupán egy süppedős, kellemes, zsibbadt állapotot okoznak.

Ma már az antiepileptikumok megbízható hatásfokkal működnek, és az esetek többségében képesek megakadályozni az újabb agyi kisüléseket, de ez nem minden esetre igaz. Gyógyszeres kezeléssel és esetleg műtéttel az epilepsziától szenvedők 80%-a tünetmentes életet élhet. A népesség nagyjából 5%-a életében legalább egyszer él át epilepsziás rohamot, ám epilepsziáról akkor beszélünk, ha két vagy több roham is jelentkezett minimum 24 órás különbséggel. 

Forrás: Suzanne O'Sullivan, Halász Péter és Rajna Péter munkái.