Ingázó ismeretlenek egy vonaton, akik sajátos problémáik szorításában képesek összefogni és egymás életén változtatni. Kiváló humorral, az ember esendőségével rokonszenvező írásmóddal operáló regény az összefogás erejéről. 

Könyvajánló

Clare Pooley

Rendhagyó szabályok ingázáshoz

A regény vonatos szappanopera, annak minden szükséges kellékével: hétköznapi emberek hétköznapi eseményei, amelyek pont a megoldások sokszínűsége miatt érdemes az olvasók figyelmére. Rámutat arra, hogy megismerés hiányában mennyire érzéketlenül mehet el az utca embere a másik mellett, mennyire félreértelmezhetők az egyének látható megnyilvánulása mögötti valós szándékok, problémák; továbbá, mennyire tehetetlen mindenki saját gondjai szorításában, és micsoda eredményekhez vezethet pusztán más nézőpontból szemlélni ugyanazt a problémahalmazt, mint addig.

A történet kezdetekor az Elegáns, De Szexista Surbitin fuldoklik, aki nem más, mint Piers Sanders, az arrogáns, valamikori nagymenő tőzsdeszakértő. A férfi igazi kaméleon, aki bárkinek bármit képes eljátszani: a sármőrt, a hozzáértőt, a bizalmas barátot, a tréfamestert. Elhullatta már csikófogait és egyre sikertelenebb a tőzsdén belül, ami komoly válsághoz vezet az életében. Sanjay, ápoló (Gyanúsan Szimpatikus), ő menti meg Piers életét. Amúgy bátorságot remél, hogy végre beszéljen a Vonatos Lánnyal, de elszúrja. 

Emmie 29 éves, a reklámiparban tevékenykedik és rettenetesen megviseli a vonaton tapasztalt életmentés: rádöbben saját törékenységére és tevékenységének totális értelmetlenségére (éppen egy provokatív WC papír márka teljesen integrált digitális reklámkampányát intézi). A nőt telefonon zaklatják, képtelen rájönni, hogy ki lehet a háttérben. Komoly kapcsolattal rendelkezik, pont ezért lehetetlennek látszik Sanjay törekvése, hogy közelebbi ismeretségbe kerüljön vele. Senki sem gondolná, hogy Emmie életének repedései végül is mind egy irányba mutatnak, és sokkoló végkifejlettel fenyegetnek.

Végül, de nem utolsósorban ott van Martha, a tinédzser, aki kisebb rosszullét után kerül a fenti ingázók figyelmébe. A lány iskolai zaklatás áldozata, aminek kezeléséhez se belátási képessége, se módszertana nincs. 

A szereplők kezdeti bizalmatlanság után, kisebb-nagyobb félreértések és félremagyarázások során egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Megállapítják, hogy mindenki élete kész regény, és anélkül nem szabad véleményt mondani a másikról, amíg meg nem győződünk arról, hogy a másik cipőjében milyen járás esik. A megismerés csodákra képes! Olyan csodákra, amelyek végül a másik iránti aggodalom miatt akár pár hónapja még vadidegeneket is összehangolt cselekvésre indít. 

Iona, a regény központi figurája, igazi egyéniség, sőt, ikonikus jelenség, akit mindenki számára nyilvánvaló módon egyáltalán nem érdekli, hogy ki mit gondol róla - de bármennyire is független és öntörvényű jelenség, ő is szorulhat más segítségére. A szerző a karakterek megformálásával arra mutat rá, hogy ma én szolgálok neked, neki, nekik, de holnap már ebből a halmazból fog valaki szolgálni nekem - igazi lélekemelő példákkal fogalmazza meg a fenti lényeget. Saját nyomorunkból nagyon nehéz kilátni, olyan ez, mint az autóvezetés, a tanuló eleinte ki sem lát a gépjárműből kívülre, annyira elfoglalja a kuplung, sebességmérő, váltó, kormánymű kezelése, mint az, hogy mi történik a kocsin túl, az úttesten. Nos, jelenti ki az író a cselekményvezetéssel, saját bajainkkal pontosan így vagyunk. Egy friss szem, egy másik nézőpont, némi összefogás és akarat a változtatásra, kis közösségi összefogás egészen pozitív végkifejletet tud adni a legtöbb traumának.

A mű szívmelengető találkozások összessége, a párbeszédek gördülékenyen adják vissza a csípős nyelvű Iona szabadszellemű lényegét, Piers kaméleonságát, Sanjay bizonytalanságát és jóakaratát, Emmie és Martha zaklatással szembeni tehetetlenségét. Kiderül, hogy az egyik baja bizonyos értelemben a másik szerencséje, és sorban győznek olyan traumák felett, mint öregedés, zaklatás, mérgező kapcsolat, pánikrohamok. Sajátos humor lengi be a történetet, az embernek szinte kedve támad felpattanni a reggeli 8.05-ös vonatra, és látó-halló közelből követni az életüket.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Soha senki nem szólítja meg az utastársát a vonaton - ez a tapasztalt ingázók íratlan szabálya. De vajon mi történne, ha mégiscsak megtennék?

Iona Iverson, a Modern Nő rovatvezetője mindennap öt perccel nyolc után száll fel Hampton Court állomáson a vonatra, hogy munkába menjen. Mindennap ugyanazokat az embereket látja maga körül, akikre – önmaga szórakoztatására – különböző neveket aggat, és történeteket talál ki az életükről. De sosem vált velük egyetlen szót sem. Hiszen az ingázás fontos szabálya: Eszedbe se jusson utazás közben beszélgetést kezdeményezni! Kivéve, ha bolond vagy...

Aztán az egyik reggel a szeme láttára egy elegáns, de szexista üzletember majdnem megfullad egy félrenyelt szőlőszemtől. Csupán az ugyancsak velük utazó, gyanúsan szimpatikus ápoló gyors segítségének köszönhető, hogy a járaton nem történik tragédia. Ez a váratlan esemény aztán történések egész sorát indítja el, ahogy az emberek – akikben látszólag semmi közös nincs az ingázáson kívül – beszédbe elegyednek egymással.

Egy reggel azonban Iona nem száll fel a szokásos járatára. És a következő nap sem… Vajon szövődhetnek valódi barátságok ilyen esetleges körülmények között? És számíthat Iona az új ismerőseire akkor, amikor az élete darabokra hullik?

Clare Pooley évtizedekig reklámszakemberként dolgozott, mielőtt gyerekei születtek volna. Élettörténetét, alkohollal való küzdelmét blogban és könyvben írta meg, amelyre több millió követője volt kíváncsi (The Sober Diarie - A józan napló). Ezzel kapcsolatos élményeit TED előadás és számos podcast is őrzi. Clare a londoni Fulhamben él férjével, három gyermekével és két border terrierjével.

Termékadatok