Az utolsó saga

 Könyvajánló - Thorvald Steen: Az utolsó saga

Az utolsó saga főhőse Snorri Sturluson, a XIII. században élt valós történelmi személyiség. A kifinomult stílusú középkori író Izland leggazdagabb nemzetségfője, dörzsölt cselszövője és rettegett ura volt. Meggyilkolásáig vezető utolsó öt napjáról szól ez az izgalmas regény.

Snorri Sturluson 1178 körül született Izlandon, jómódú családban, tanulmányait külföldön végezte. Családja vagyonának elvesztése után egy előnyös házassággal szerzett vagyont. Négy cikluson át volt törvénymondó Izlandon, amely akkor az egyetlen tisztség volt az országban. Rendkívüli műveltségű ember volt, maga is történetíró és szkald (versmondó, költő), olvasott, több nyelven beszélő, Európát beutazó ember volt, aki egyre feljebb és feljebb jutott, és akinek a szavára törvénymondóként a norvég király, de még a római pápa is felfigyelt. Végül valószínűleg abba bukott bele, hogy megpróbált mindenkivel jóban lenni, mindenkinek ígérgetett.

Vagy bukásához inkább a személyiségéhez van köze? Kegyetlen, rátarti úr volt, aki sosem riadt vissza attól, hogy eltegye láb alól az ellenlábasait, bár ő maga ritkán mocskolta be a kezét: tökéletes volt erre a célra a kissé lassú felfogású, ám erős, nagydarab fia, aki odaadóan imádta apját, és mindent megtett érte. Végzete 1241 szeptember 23-án érte utol, amikor meggyilkolták.

Thorvald Steen majdnem 800 évet tekint vissza a történelemben, a világ egyik leggazdagabb irodalmán keresztül, és bemutatja ezt az ellentmondásosnak tűnő embert, aki rendkívüli műveltségével és irodalmi tehetségével társai fölé emelkedett, és aki ugyanakkor egy kegyetlen zsarnok is volt. Életének utolsó öt napját látjuk, ahogy azon gondolkodik, hogy majd ő megírja a saját történetét is, hogy az utókor csak a nagy államférfira és a nagyszerű szkaldra emlékezzen, és elnyom minden más hangot. 

A különös hangvételű regényben egyre inkább érezhető az idő rövidsége, mintha maga Sturluson is tudná, hogy nem sok ideje maradt. Folyamatosan ugrálunk a múlt és a jelen, az utolsó öt nap között, és felsejlik előttünk fokozatosan ennek az embernek a személyisége. Az időben (és néha térben is) ugráló elmesélésmód kötötté teszi az egész könyvet, szépen tagolja, és Steen ügyesen festi elénk a Snorri Sturluson életében felbukkanó alakokat is. Bár olvasóként végig tudjuk, hogy a végéhez közeledik, ez a tudás pont, hogy jót tesz a könyv atmoszférájának. 

Snorri előrehajolt. Egész idő alatt a férfiakat fürkészte több száz méteres távolságból. Jobb lábát hátrafelé tolta. Megpróbált lecsúszni Sleipnir hátának és szügyének a bal oldalán. Amint lábai belesüllyedtek a fűbe, fogta a gyeplőt, és a kapu felé vezette a lovat. Még mindig látta őket. Nem álltak meg? Lüktetett a halántéka. Volt valaki Reykholton, aki összejátszott velük? A távolból Snorri nem láthatta, hogy az ember, aki az öttagú csoportot vezette, Gissur Þorvaldsson volt. Ha felfedezte volna, lehet, hogy magától rájött volna, mi vár rá. […] A kapuhoz érve Snorri még egy utolsó pillantást vetett a három idegenre. A fegyveres lovasok követték őket. Szerette volna azt hinni, hogy ők hárman a lovasok foglyai, és semmi közük nincs hozzá. Becsukta a kaput, és összeszorította a szemét. Megpróbálta maga elé képzelni Margrét arcát. Mi van, ha soha többé nem látja már! Leszállt Sleipnirről, elengedte a gyeplőt, és megveregette a ló hátát. Az állat egyenesen beügetett az istállóba.

Magával ragadó és érdekes, és nagyon jól bemutatja, hogy miért nem szabad egy-egy ember köré mítoszokat építeni. Lehet valaki eszméletlenül zseniális történetíró és hatalmas műveltségű ember, de közben egy utolsó zsarnok, aki a vértől sem riad vissza a céljai elérése érdekében; lehet valaki hatalmas népi költő, ha mellette kissé műveletlen, diplomáciai érzéke nulla, aki képes összeveszni jóformán minden feljebbvalójával; lehet valaki olyan vezető, akinek a nevét mindenki ismeri, ám ebből az ismertségből csak negatívuma lesz az országának. 

Thorvald Steen (1954) egyike Nor­végia nemzetközileg is számontartott íróinak, könyveit több mint húsz nyelvre fordították le. Számos díjjal tüntették ki hazájában és külföldön egyaránt, főleg újszerű történelmi regényeiért. 1991–1997 között a Norvég Írószövetség elnöke volt. Ez a könyve a Polar Egyesület jóvoltából, Vaskó Ildikó fordításában jelent meg magyarul. 

Köszönöm a lehetőséget a Polar Egyesületnek! A könyv a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!