Egy börtön sajátos mentalitással bír, az ott rendelő orvosnak sem elég a kinti pacientúrához idomult magatartásforma. Itt a rektális vérzés nem végbélrák tünete, hanem a hátsó fertályba rejtett illegális mobiltelefon okozta szimptóma. Embertelen körülmények, krónikus káosz, változtatás szükségessége - erről szólnak Dr. Shahed Yousaf (dr. Y.), a börtönorvos feljegyzései, életről, halálról a börtönökben.

Könyvajáló
Dr. Shahed Yousaf

Bevarrva

Börtönök a maguk sajátosságaival, tolvajok, gyilkosok, erőszaktevők tömeges lelőhelye - orvosra itt is szükség van ugyanúgy, mint bárhol máshol. Dr. Shahed Yousaf 2013-tól válallt rendeléseket egy angliai börtönben, ahol két olyan orvost váltott, akik kevesellve a brit béreket, külföldön kívántak boldogulni képzett szakemberként. (Milyen hihetetlen, a magyaroknak az angol orvosi bérek maguk a Kánaán, ők pedig Dubaiba és Ausztráliába húznak el jobb megélhetés miatt. Hahó, magyarok, irány Dubai! Vagy Ausztrália!)

Le kell szögezni, hogy egy börtön sajátos mentalitással bír. Az elítéltek jó része eltorzult személyiséggel bír, akiknek nem cucc törleszkedni, hízelegni, szájhősködni céljaik elérése okán, így az újonc orvosnak hamar meg kell húznia a határokat, különben bajba kerül. Pár nap betanulási idő után doktorunk magára maradt egy krónikusan kaotikus rendszerben. Ha eleinte furcsállta is kollégái durva gorombaságait az elítélt páciensekkel szemben, hamar megértette, hogy vannak, akik csak ebből értenek, az udvarias, kérem, köszönöm mentalitás pillanatokon belül csorbát szenvedett a dörzsöltebb betegeken: egyszerűen balekra vették volna.

Dr. Y. - ahogy szólíttatta magát (mert sokan nem tudták helyesen kiejteni a nevét), a végén DRY (száraz) doktor lett, ahogy saját bevallása szerint a humora is olyan - amire szüksége is volt börtönkörülmények között. Itt egy rektális vérzés nem vastagbélrákra utal, sokkal inkább egy illegális telefon végbélben való rejtegetésére. Azt is hamar megtanulta, hogy az a biztonságos, ha betege az ablaknál ül, ő pedig minél közelebb az ajtóhoz, ha menekülőre kell, hogy fogja magát, azt késlekedés nélkül megtehesse. Az extrém kihívások és a gyakori erőszak erős alulfizetéssel párosul, ennek ellenére hősünk tíz évet húzott le a fogvatartási intézetben.

Az angol büntetésvégrehajtásban ugyanakkora a káosz, ugyanolyan katasztrofális a helyzet, mint a kis hazánk BV intézeteiben. Óhatatlanul felmerül a kérdés, hogy vajon mitől válnának ezek az elítéltek a társadalom hasznos tagjaivá - ami a börtönbüntetés egyik deklarált célja - ha emberi méltóságukban megalázva, embertelen körülmények között tartják őket fogva? Az újrarendezés finomított kifejezése tulajdonképpen folyamatos költségcsökkentések valódi tartalommal bírnak, ami újabb és újabb megszorításokhoz és elégedetlenséghez vezet. Egy börtönben ha ez az elégedetlenség eléri a kritikus mértéket, onnantól istennél a kegyelem, akár elítélti, akár börtönszemélyzeti oldalon.

Ahhoz, hogy a helyzet valamicskét is változzon, több pénzre van szükség - de mindenekelőtt arra, hogy megfogalmazásra kerüljön a baj: világosan, közérthetően kimondassék, mi az, ami tarthatatlan, utána indulhat csak párbeszéd a módus vivendiről. Az elítéltek ilyetén helyzete eleve reménytelen, hiszen ki fordulna empátiával feléjük? Ugyanakkor jó tudni, hogy a legtöbbjük hamarosan vagy előbb-utóbb kiszabadul, és akkor nem mindegy, hogy akar-e beilleszkedni a társadalomba, vagy sem, és bármelyiket is hogyan hajtja végre.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Dr. ​Shahed Yousaf angol börtönorvos a szó szoros értelmében mindent látott már. Élete a folyamatos vészhelyzetekről szól; túladagolás, agresszió, öngyilkosság számára mindennapos tapasztalat. Nem véletlen, hogy egyik kezét állandóan a pánikgomb felett tartja.

A könyv mégis a humánum nevében íródott. Mert hiába foglalkozik csalókkal, szélhámosokkal, betörőkkel és gyilkosokkal, Yousaf doktor számára ők elsősorban betegek, és csak másodsorban rabok. Ráadásul rabbá válni nem is olyan nehéz, elég akár egyetlen rossz döntés, és bárki a rácsok mögött találhatja magát hosszabb-rövidebb időre.

Yousaf doktor a társadalom perifériájára szorult emberek gondozásának elkötelezettjeként őszintén, együttérzéssel és sok humorral meséli el, milyen az ő orvosuknak lenni egy olyan rendszerben, amely krónikusan túlzsúfolt és drasztikusan alulfinanszírozott. És hogy mennyi erőfeszítésébe kerül neki és munkatársainak, hogy mégis működjön az egészségügyi ellátás. Elsősorban nekik köszönhető, hogy időnként, még a legsötétebb helyzetben is felcsillan a remény.

„- Azt hiszem, ez jól ment – dobta fel Graham a labdát.

– Sokkal rosszabbul nem mehetett volna – válaszoltam némileg meglepetten.

– Ó, mindig lehet rosszabb – felelte Graham és Helly kórusban.

– Volt orvosunk, akit fellöktek, kiütöttek, megpofoztak, leköptek. Az egyiket a saját billentyűzetével vágták fejbe – magyarázta Graham.

Vártam, hogy elmosolyodjon, és hozzátegye, hogy csak viccelt, de nem, igazat mondott. Tesztelte az elszántságomat. Vajon most összepakolok, és szólok, hogy kísérjenek a kapuhoz? Ma sem tudom, miért nem így reagáltam.”

Shahed Yousaf angol orvos, hajléktalanok, kábítószerfüggők háziorvosaként, és több mint tíz éve börtönorvosként is praktizál.