A tó vize sohasem édes

Könyvajánló - Giulia Caminito: A tó vize sohasem édes

A ​harcias és őszinte Antonia arra tanítja a lányát, hogy ne várjon semmi jót az emberektől. Gaia pedig megtanulja: nem panaszkodni, inkább elmerülni a közeli Braccianói-tóban, olvasni, tanulni, mobiltelefont cipősdobozba rejteni, a boldogtalanságot pedig oda, ahol senki sem látja. De aztán amikor először találja magát szemben a hétköznapi alattomossággal, a kislány kiszámíthatatlan, pusztító erőt fedez fel magában.

A narrátor áradó kamaszhangon mesél erről a drámai, mégis álomszerű ifjúkorról. Barátai, szerelmei, dacos tekintete úgy őrződnek meg szívünkben, mint a tó fenekén a titokzatos betlehem.

Éveken át falaztam, miközben nyáron egy bárban valaki kilopta a játékautomatából a pénzt, húztam meg kulccsal valamelyik kocsi oldalát, írtam fel festékszóróval valamelyik tanár nevét, és mellé, hogy HÓHÉR, csak azért, mert nem adott ötöst a fizikadolgozatomra, hanem csak hármast, rohantam neki a fejemen motorossisakkal valamelyik kreténnek, aki azt akarta, hogy sört igyak vele, vertem be az orrát, hogy folyt belőle a vér.

Éveken át öltöztem, vetkőztem, undorodtam a saját bőrömtől, gondoztam odaadóan a hajamat, vigyáztam a csípőcsontomra, tettem gúny tárgyává a fülemet, a túl hosszú lábamat, húzgáltam a mellbimbómat, hátha akkor kinő a mellem, büntettem magam, ha túl sokat ettem, szégyelltem, ha semmit sem ettem, hagytam ki a reggelit, mostam ki meleg zuhannyal alaposan a fülemet, lakkoztam a körmöm, használtam el a szempillafestéket, ejtettem bele az alapozót a mosdókagylóba, pucoltam le az egészet vécépapírral, ellenőrizgettem, hogy egyetlen szeplőm se látszódjon, égettem le magam az első napsütésben.

A mesélő Gaia, akinek családja kimeríti a diszfunkcionalitás fogalmát: apja rokkant, anyja, Antonia pedig mindenkinél jobban tudja, mi a jó neki, rendkívül szigorú, és Gaiaban látja a család egyetlen kiútját a szegénységből. Alkalmi munkákból tartja fent magát, magatehetetlen férjét és négy gyermeküket, mivel ő maga képzetlen. A hiány így Gaia társává válik, és nem könnyíti meg az életét, amikor az iskolában azt látja, hogy másoknak mobiltelefonjuk van és nyaralásokról, ajándékokról beszélnek, amikor neki még csak rendes ruhája és táskája sincs, nemhogy ilyen luxuscikkek.

Legszívesebben azt mondanám, hogy mind hazudunk a családunkról, a család a legvakmerőbb hazugságaink fészke, ahol az identitásunkat rejtettük el, meséket találunk ki, igazságtalanságokat védelmezünk, közhelyeket halmozunk fel, és kiabálások, üvöltések, titkok mögé sáncoljuk el magunkat; de nem ezt mondom neki, csak ránézek, és ennyit mondok: Mesélj valami mást.

Ez a benne feszülő hiány és megfelelési kényszer az anyja felé irtózatos erejű haraggá és irigységgé alakul át, és erősen torzítja a felnövekvőben lévő lány személyiségét. Az évek során egyre érzéketlenebbé, kegyetlenebbé és részvétlenebbé válik. Egy magával ragadó, fájdalmas felnövéstörténet, aminek a vége mégis egy szebb jövőt vetít elénk: vajon hogy képes egy kamasz majd tinédzser megbirkózni ezekkel a dolgokkal? És felnőve, visszatekintve más szemmel látja majd az anyját, aki sok bűnt követett el ellene és a családja ellen, de mindez leginkább a helyzete kilátástalanságából fakad? Megbocsát-e valaha az anyjának, és ami még fontosabb: saját magának?

A bátorságnak tehát a szívhez van köze, ahhoz, hogy mennyire teszed bele valamibe a szíved, és milyen messzire dobod el, a benne lüktető vérrel, az artériákkal, a vénákkal, a dobbanással, az áramlással, a lélek rezdülésével, az akarat felszításával vagy elnyomásával.

2022 két legjobb könyve számomra két kortárs olasz szerző könyve volt: Silvia Avallone: Egy barátság története és Donatella Di Pietrantonio: A visszaadott lány c. könyvei. A tavalyi legjobbak között is volt két kortárs olasz, bár az egyik egész más történet, egy újraírt/más nézőpontú ókori görög eposz modern változata (Costanza Casati: Klütaimnésztra), amik szintén jó eséllyel indulnak nálam. A másik pedig ez a regény, ugyanis ezt még 2023 végén sikerült elolvasni. Valami van a kortárs olasz szerzőkkel, ami megfog a regényeikben.

Erőteljes, nyers, mégis szép, lírai mondatai, ezt a helyzetéből fakadó fiatal, nyers dühöt nagyon megragadó nyelvezete miatt elképesztően jó hangulatteremtő, de ez főként feszültséggel van teli. Határozottan ajánlom azoknak, akik szeretik a fent sorolt könyveket.

Giulia Caminito 1988-ban született Rómában, és a Braccianói-tó partján, Anguillara Sabaziában nőtt fel. Politikafilozófiát tanult, 2016-ban jelent meg La grande A című első regénye, amely Caminito saját családtörténetén alapul. Harmadik regénye, A tó vize sohasem édes 2021-ben a Premio Strega-díj jelöltjei közé került, elnyerte a Premio Strega Off- és a Premio Campiello-díjat, és Olaszországban bestseller lett. Több mint húsz nyelvre fordították le.

Köszönöm a lehetőséget a Park Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.

Kövess minket Facebookon!