Tényleg képesek lehetünk jobb döntéseket hozni pusztán egy könyv hatására? Woo-kyoung Ahn Agyszerviz című munkája több méltatója szerint is ezt ígéri, sőt, valóban, hozza is a figyelmes olvasó számára a kognitív képességek minél nagyobb kiaknázását. Hát akkor olvasásra fel!
Könyvajánló
Woo-kyoung AhnFordító: Silberer Vera
Woo-kyoung Ahn
Agyszerviz
Számos gondolkodási hibával vagyunk megverve, mi emberek, gyakran túlértékeljük magunkat - szögezi le Woo-kyoung Ahn az Agyszerviz című könyvében. Ha megkérdezzük a felnőtt lakosságot, mennyire értékelik saját teljesítményüket a gépjárművezetés szintjén, az USA-ban például 93% tartja magát remek sofőrnek, miközben az utakon sorra történnek az enyhébb vagy akár halálos kimenetelű közlekedési balesetek. Hasonló a helyzet a vezetői képességek terén történő értékeléseknek: 70% arányban gondolják azt magukról a megkérdezettek, hogy átlagon felüli a teljesítményük a témában. 70 százalékuk! Mire fel ez a túlzott magabiztosság? Ki vagy mi csap be bennünket saját teljesítményünket illetően?
Nos, kérem tisztelettel, agyunk kognitív csapdák sokaságát kínálja a saját sikerességünket kikövező úton, hogy örüljön az egyén, szabaduljanak fel olyan kémiai anyagok a szervezetben, amelyek remek állapotba hozzák a testet, pszichét, és akkor az agynak alig akad valami kis dolga velünk. Amikor pofán csap bennünket a valóság (kiválóan tudunk vezetni, ja... megpördülünk a kocsival a hóesésben a körforgalomban, loholhatunk a gumishoz a tönkrement felnivel - olcsón megúsztuk, mert nem fejre álltunk, nem vitt a mentő bennünket) - akkor bizony újra kell gondolnia az egészet a fejünkben lévő szürkeállománynak.
Térjünk vissza az első mondathoz: gondolkodási hibák tömkelegével vagyunk megverve - a jó hír az, hogy kis odafigyeléssel, gyakorlattal ezeket fel lehet ismerni és ki lehet küszöbölni az életünkből.
- Miért tűnik valami könnyűnek?
- Hol szúrjuk el, amikor azt akarjuk, hogy igazunk legyen?
- Miért ne legyünk túlontúl biztosak az elismerések vagy a hibáztatások osztogatásában?
- Miért lőhetünk mellé, amikor történetekből indulunk ki?
- Hogyan vihet tévútra a veszteségtől való félelem?
- Miért látjuk másnak a dolgokat, mint amilyenek?
- Miért nem értik meg mások azt, ami nekünk nyilvánvaló?
- Hogyan érti félre mostani énünk a későbbi énünket?
Számos érdekes kérdés, amire értékes válaszok érkeznek a szerzőtől, finom humorral és értő gondoskodással spékelve. Nem ítélkezik ballépéseinken (kognitív torzításainkon), hanem megmutat, érvel és finom kiigazításokkal operál, az olvasó pedig fejére csaphat az AHA élmény hatására. Woo-kyoung Ahn három évtizede eredt a kognitív torzítások és gondolkodásbeli hibák nyomába, amelyek nemcsak az egyének életét keseríthetik meg (halogatás, egyoldalú probléma-megvizsgálás, túlzott magabiztosság, félreértésekbe belemerevedés, stb.), hanem társadalmi szinten is tetten érhető hatásuk: klímaprobléma bagatellizálása, politikai polorizáció, etnikai alapú profilalkotás, stb.
Valamit tenni kell a fentiek ellen, ide általában a legtöbb ember, társadalmi csoport eljut, de mit? Woo-kyoung Ahn felhasználja a tudományos eredményeket, miközben az egy bekezdéssel feljebbi gondolatjeles kérdésekkel megfogalmazott kognitív torzításokat tárgyalja. Konkrét megoldásokat javasol gondolatbeli problémáink kiküszöbölésére, számtalan példával és gyakorlattal, amik során sosem hangzik el az, hogy oké, ezt ne csináld többé, hanem az olvasható, hogyan ne kerüljön az adott helyzetbe - metodikát ad hozzá. Elsajátítható, konkrét megoldást. Ilyen könyvek azért elég ritkák a maguk nemében, nem? A tudásunkról alkotott tudás néha félrevezet bennünket, ekkor lép közbe a... józan parasztész, de még inkább a kogníció. És hogy javíthat-e az emberek életén a kognitív pszichológia? Naná, hogy igen!
Szerintem olvassátok!
Fülszöveg
„Egy felmérésben egymillió középiskolás diák értékelte a vezetői képességét: 70 százalék átlagon felülinek tartotta magát, 60 százalék pedig úgy gondolta, olyan jól boldogul másokkal, hogy ennek alapján a legjobb 10 százalékba tartozik. Amikor egyetemi oktatók értékelték a tanítási képességüket, kétharmaduk a legjobb 25 százalékba sorolta magát. A túlzott magabiztosság újabb példái után megkérdezem a hallgatókat: Mit gondolnak, az amerikaiak hány százaléka tartotta magát az átlagosnál jobb autóvezetőnek? A diákok az összes eddiginél nagyobb számokat kiabálnak be, például 80 vagy 85 százalékot, és jókat kuncognak, mert annyira durvának tartják ezeket az értékeket. De mint kiderül, még mindig alábecsülik az arányt: a helyes válasz 93 százalék.”
Megjegyzés küldése