Felejtés

Könyvajánló - Scott A. Small: Felejtés

Ha valami nem rögtön jut az eszünkbe, hajlamosak vagyunk kétségbeesni. Hiszen feledékenységünk annak a jele, hogy nem jó a memóriánk – legalábbis ez az általános vélekedés, és sokáig a tudomány is így tartotta. Csakhogy úgy tűnik, ennek épp az ellenkezője az igaz, érvel Scott A. Small kiváló emlékezetkutató, aki állítja: a felejtésre, a feledékenységre gondolkodásunk, kreativitásunk megőrzéséhez igenis szükségünk van. Könyvében nemcsak azt írja le közérthetően és érdekfeszítően, hogy mi a különbség a normális és a kóros feledékenység között, és hogyan működik az agyunk, a memóriánk, hanem az Alzheimer-kór kutatásának legfrissebb eredményeivel is megismertet bennünket.

„Kognitív képességeink kibontakoztatásához elengedhetetlen az emlékezés és a felejtés egészséges egyensúlya: csak így tehetünk szert a kellő rugalmasságra, amivel alkalmazkodhatunk az örökké változó környezethez. A felejtés érzelmi jóllétünknek is előfeltétele: általa szabadulhatunk meg a nehezteléstől, a neurotikus félelmektől és a fájdalmas, gyötrő élményektől.”

"Az emlékezés színpadán agyunkban három anatómiai struktúrának jut főszerep. A fejtetőtől hátrébb található az az összetett képlet, amit az egyszerűség kedvéért csak poszterior területnek fogok nevezni; itt tárolódik legdédelgetettebb emlékeink zöme. A temporális kéreg mélyén rejlik a hippokampusz nevű struktúra, mely képessé tesz minket arra, hogy megfelelően “elmentsük” ezeket az emlékképeket. A prefrontális kéreg egyik része pedig, mely közvetlenül a homlokunk mögött helyezkedik el, általánosságban az a terület, mely segít megnyitnunk és előhívnunk emlékeinket."

Vannak olyan emberek, akiknek a fotografikus memóriájuknak hála mindent megőriz az emlékezetük, minden részletet, minden esemény, minden olvasmány minden egyes mozzanatát. Bár kétségkívül megvan az előnye ennek, valószínűleg sokkal több a hátránya, mint gondolnánk.

A felejtés az emberi működés természetes része - egy bizonyos szintig persze. Elfelejtjük a mindennapi eseményeink zömét, a rutinná vált feladatokat, mozdulatokat, és ami talán a legfontosabb: a traumatikus eseményeket és annak részleteit is, hogy védjük saját magunkat az újbóli átéléstől és sokkhatástól. Sokszor ez a felejtés csak időszakos, és csak addig szól, amíg a traumáinkat fel nem oldjuk, fel nem tudjuk dolgozni. De ebből is látható: a felejtés véd.

"A felfedezés, miszerint az anyatermészet külön molekuláris eszköztárat biztosított számunkra az emlékezéshez és a felejtéshez, egyértelműen cáfolja a közkeletű vélekedést, miszerint a felejtés csupán az emlékezet fogyatékossága. […] a közelmúltban végzett kutatások bebizonyították, hogy a felejtés molekuláris eszköztára igenis jótékony célt szolgál, egyértelmű – és napjaink bonyolult világában különösen jelentős – előnyt biztosítva számunkra. A felejtés kognitív áldás."

Egyre több dolgot tudunk az agyról és annak működéséről, főként a modern képalkotó berendezések és eszközök miatt már élőben képesek vagyunk követni a folyamatokat, láthatjuk a szinapszisok közti kapcsolatokat, hogy mi mivel függ össze. Végre azt is megtudtuk, hogy a felejtés igenis hasznos és jótékony: pl. véd a túltelítettségtől is, növeli a kognitív képességeket és köze van a kreativitáshoz is. Hogy utóbbihoz mi módon, azt már Hilde Østby is körbejárta a Kreativitás c. könyvében, de Scott A. Small is kitér rá.

"[…] az emlékraktározás alapegysége agyunkban az idegsejt, azaz a neuron. Ám nem a neuron egésze, ugyanis az “emlékbitek” az idegsejtjeink végződésein rejlenek. Ha szemügyre veszünk egy neuront, láthatjuk, hogy javarészt ágszerű nyúlványok, úgynevezett dendritek alkotják. A külső dendritek legcsúcsán apró kitüremkedések százai találhatók, melyeket dendrittüskéknek nevezünk. Ezek a parányi, ám annál fontosabb tüskécskék teszik lehetővé, hogy idegsejtjeink összekapcsolódjanak, és információkat adjanak át egymásnak a szinapszisnak nevezett érintkezési ponton.

Ha egy-egy szerv funkcióját a lehető legegyszerűbben akarnánk meghatározni egyetlen megkülönböztető sajátságuk, illetve tevékenységük alapján, akkor agyműködésünknek egészen használható definíciója volna, hogy “az agysejtek szinaptikus összeköttetéseket teremtenek.”"

Utoljára 7 évvel ezelőtt olvastam ennyire érdekes, lebilincselő könyvet az agyunk működéséről. Ez most egy témára épül fel, a felejtésre, aminél nagyon jól bemutatja, hogy a felejtés és az emlékezés nem ugyanazon érme két oldala: inkább két teljesen eltérő érme. Scott A. Small közvetlen stílusban, saját tapasztalatokkal, gazdagítva, valid, de laikusoknak is teljesen érthető módon mesél erről az érdekes területéről a tudományának.

Scott A. Small a Columbia Egyetem neurológus és pszichiáter professzora, az ottani Alzheimer-kór Kutatóközpont igazgatója. Szűkebb szakterülete az öregedés, a demencia és az Alzheimer-kór. 2020-ban többekkel együtt megalapította a Retromer Therapeutics nevű biotechnológiai vállalatot, amely az Alzheimer-kór terápiás lehetőségeinek, gyógyszerének fejlesztésével foglalkozik.

Köszönöm a lehetőséget a Park Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.