Még közelebb önmagunkhoz

Hogyan ​lehetnék végre boldog? Miképp dolgozhatom fel a saját és a családi traumáimat? Miért nem vagyok elég jó? Segíthet-e a „véletlen” és a spiritualitás? Miért nem tudok őszintén megnyílni?

L. Stipkovits Erika, az ismert szakpszichológus-pszichoterapeuta a Közelebb önmagunkhoz című kötetében megkezdett önismereti út folytatására hív minket. A bátor szembenézés, az érzelmeink és a gondolataink megélése után a személyiségfejlődés tágabb összefüggéseit vizsgálja. Bemutatja a transzgenerációs traumák és felmenőink sorsának személyiségünk alakulására gyakorolt hatását, a boldogság, az intimitás és a spiritualitás valódi természetét. Ezúttal is hatékony módszereket és fejlődési feladatokat kínál, továbbá terápiás esetein keresztül és a legfrissebb kutatási eredmények felhasználásával segíti az önismereti úton járókat. Végigvezet traumáink feldolgozásának, belső erőforrásaink felismerésének és önmagunk elfogadásának folyamatán, hogy még közelebb és közelebb kerülhessünk önmagunkhoz.

Önismeret. Talán az egyik legnehezebb, tökéletesen soha véghez nem vihető "munka" megismerni önmagunkat. Mert ha vesszük a fáradságot, és megismerjük, kik is vagyunk mi valójában, milyen gyerekkori dolgok, milyen családi titkok és traumák és szokások alakítottak minket, akkor sokkal közelebb kerülhetünk más emberekhez, a családunkhoz, szeretteinkhez, mert az érzéseink, reakcióink, a szeretetünk tisztább lesz. És talán ami a legfontosabb: nem adjuk ezeket örökül tovább a következő generációnak, és mutatunk egy megküzdési stratégiát a bajainkkal.

L. Stipkovits Erika nem csupán megismertet ezekkel a dolgokkal, de kínál egy utat is, amit végigjárva sikeresebbek lehetünk az önismereti utunkon. Feladatokat állít elénk, amelyekkel ez a rögös út zökkenőmentesebb lehet, vagy pusztán csak a terápiás esetein, példáin keresztül ráismerünk valamire, ami bennünk is megvan, ami minket is meghatároz, de eddig nem tudtuk megfogalmazni, esetleg észre sem vettük. Mindenki a boldogságot keresi, de a többség mégsem boldog, esetleg a múltban, nosztalgiázva érzi úgy, hogy na akkor boldog volt. De ha belegondol, rájön, hogy nem, valójábban akkor sem volt az. A jelenben nem találjuk meg a boldogságot túl könnyen, csak a múlt nosztalgikus fátylán keresztül. Ha boldogan szeretnénk élni, és erre szeretnénk tanítani az utánunk jövőket is, akkor ahhoz elengedhetetlen az önismeret és az önazonosság. A családunkat, környezetünket és szeretteinket megváltoztatni nem tudjuk. A saját belső reakcióinkat, megéléseinket viszont igen.

Minduntalan eszembe jut egy hónapokkal ezelőtti vita egy közösségi felületen. Nem szóltam ugyan hozzá, de érdeklődéssel olvastam a véleményeket, és őszintén szólva a többséggel nem csak hogy nem értek egyet, egy kicsit meg is rendített, hogy valóban így gondolják ilyen sokan. A téma a megbocsátás volt. A többség soha nem fog és nem akar megbocsátani a szülőjének a gyerekkorában ellene elkövetett bűnökért (néha komoly, büntetőjogi, abuzív, undorító, néha "csak" elhanyagolás, egyéb), sőt, nem is szabad. Szerintem viszont a megbocsátás a mi érdekünk elsősorban. Ez egy belül végbemenő folyamat, a másiknak semmi köze hozzá, tudnia sem kell róla, de tapasztalat: a megbocsátás rendkívül felszabadító, hatalmas, addig nem érzett tehertől szabadít fel és segít továbblépni. Anélkül egyszerűen képtelenek vagyunk továbblépni, túlfejlődni a sérelmeinken, traumáinkon. Legalábbis én így gondolom és így tapasztaltam.

Javaslom, ahogy a szerző is, hogy ne feltétlen haladjunk sorrendben a fejezetekkel és feladatokkal: tudni fogjuk, mikor mire van épp szükségünk, vagy mi érdekel jobban. És egy kis személyes a végére: Bár értek családi és egyéb váratlan veszteségek, mégis úgy gondolom, hogy számomra a karanténidőszak jelentette eddigi életem legjobb kb. 2 évét. És pontosan azért, mert ezalatt az időszak alatt rengeteget fejlődött az önismeretem, és sokat megtudtam a családomról is, mindehhez pedig egy állomás és egy sosem vágyott megerősítés volt a gyász is. Az út még ma is tart, és ebben segítséget nyújt a jövőben ez a kötet is, ahogy a szerző eddigi munkái is.

L. Stipkovits Erika a Személyiségfejlesztő Akadémia alapító-igazgatója, klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, integratív hipnoterapeuta. Több évtizedes tapasztalattal rendelkezik pszichés és személyiségzavarok, családi, párkapcsolati és életvezetési problémák feltárásában és kezelésében. Terapeutákat, személyiségfejlesztő szakembereket tanít, rendszeresen publikál és országszerte tart előadásokat. Az Integratív Pszichoterápiás Egyesület elnökségi tagja, a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Pszichológiai Társaság tagja, a Személyiségfejlesztők Országos Egyesületének elnöke. Több pszichológiai könyv szerzője, és sikeres előadó, rendszeres vendég több podcastben.