Addig nem

Könyvajánló - Oddfríður Marni Rasmussen: Addig nem

Fájdalmasan szép és megrázóan őszinte személyes történet a szeretett társ gyógyíthatatlan betegségének észlelésétől a halálon és gyászon át a megnyugvásig, sőt, azon is túl, talán egy új kezdetig.

A feröeri szerző a saját nyelvén írta meg e művet, és ez az első ferörei nyelven írt regény, amely megjelenik hazánkban is - hála a Polar Könyvek csapatának és Veress Kata fordítónak.

Megszokott skandináv stílusjegy jellemzi, ahogy egy kedves ismerős mondta egykor: a skandináv szépirodalomban az egy betűre jutó mélység és hatás a legtöbb. Kifejezésmódja rövid, lényegretörő, mégis lírai, ami talán a témájának is köszönhető: a narrátor Janus, könyvesbolti eladó és hobbi-versíró, akinek a fájdalmát ismerhetjük meg abban az időszakban, amikor kiderül, hogy feleségénél gyógyíthatatlan, halálos agydaganatot diagnosztizáltak. 

Vajon baj, ha már most elkezdem elfelejteni? Ha elkezdtem elengedni, hogy szabadon lebeghessen? Talán nem. Talán csak tartottam a jövőtől. Elvégre az elménk úgy működik, hogy ha emlékszünk valamire, aztán egy időre otthagyjuk az emléket, majd újra rágondolunk, akkor az új emlék az előzőre épül, aminek már semmi köze az eredeti történéshez. Vagyis olyan emlékeket gyártunk, amik illenek hozzánk; arról, amire emlékezni szeretnénk.

A megszokott tömör, rövid kifejezésmód és a talán szokatlan látószög miatt egy nagyon is gyakori jelenség talán új, vagy legalábbis ritkán bemutatott és lecsupaszított oldalát láthatjuk és érthetjük meg: mi zajlik le a hozzátartozóban, amikor egy közeli családtagjáról, szerettéről kiderül, hogy rákos. Fájdalom, előre érzett gyász, haraggal és némi bűntudattal fűszerezve, miközben úgy érzi, neki most erősnek kell maradnia. Janus névválasztása sem lehet véletlen a szerző részéről: a szűkszavú beszámolóból szinte varázslatos, érthetetlen módon derül ki szinte minden belső vívódása, érzése, ahogy természetének és énjének kettőssége is. A férfi egyszerre retteg a felesége hamarosan bekövetkező halálától, a hiánytól, az addig hátralévő idő fájdalmaitól és attól, hogy mi lesz vele Elsa nélkül, hiszen bár nem volt mindig hű hozzá, a nő volt az, aki kirángatta őt a mocsár legmélyebb bugyrából és az alkoholizmusból. Ha ő nem lesz, ki tartja a férfit két lábbal a földön?

A verseket szeretem a legjobban, a metaforák világában mozgok igazán otthonosan. Jobban értem a képes kifejezéseket, mint a hétköznapi nyelvet, amiből hiányzik a képiség. A fehérre írni, a sötétben keresni.

Egyszerű.

Rasmussen ráadásul a rák egyik legfélőbb változatát tárja elénk egészen közelről: az agytumort, bemutatva a kórházi kezeléseket, és az időről időre felbukkanó emlékezetkieséseket, a kognitív gondolkodás képességének lassú elvesztését és a tiszta pillanatokat egyaránt. Fájdalom, gyász, bánat, lelkifurdalás, tehetetlenség, értetlenség. Mindaz megjelenik a lapokon, amely jellemzi ezt a helyzetet.

A regény második fele, az Eddig nem már Elsa halála utánról szól, arról, hogy Janus majdnem elesik ismét, majdnem felülkerekedik rajta az alkoholizmus, de ebből végül az írás rántja ki, az írás, amivel akár új életet adhat. Talán saját magának is.

Mindenkinek megvan a maga harca, nem igaz? […]

Nem tudom, hogy hívják az ilyet az irodalomban, de a főszereplő álmai fogásáért küzd, ami majd kiszabadítja a nyomorúságából. És az életben is ez történik: küzdünk valamiért, legyen az szeretet, gazdagság, élmények, egy gyöngy, hal, bálna vagy éppen alkohol, teljesen mindegy, és amikor a miénk lesz, újra elveszítünk mindent. Nem?

Mély, magával ragadó, nagyon intim és egyben fájdalmas, mégis felszabadító regény, amely rengeteg saját tapasztalatot rejt magában a szerző részéről. 

Oddfríður Marni Rasmussen 1969-ben született, a koppenhágai íróiskolában tanult szépírást, tanár, költő, műfordító. 2006-ban megalapította a feröeri irodalmi élet megkerülhetetlen folyóiratát, a Vencilt, amelynek főszerkesztője is volt. Az Addig nem már-már tabusított témával foglalkozik, a rákkal, mégpedig szokatlan, ám annál fontosabb és az irodalomban talán kevésbé gyakran előforduló szemszögből: hogyan éli meg az ember, ha egy szerettét rákkal diagnosztizálják, mi játszódik le benne a betegség különböző stádiumaiban, hogyan birkózik meg a gyásszal, és hogyan tud továbblépni. A regény feröeri irodalmi díjban részesült, és 2020-ban jelölték az Északi Tanács Irodalmi Díjára. Rasmussen hobbifotós is, a posztban az általa készített fényképek szerepelnek.

Hétköznapok. Olyan közel állnak mindenkihez, és mégsem tud velük mit kezdeni senki, mert maga a szó is olyan hétköznapi, hogy az emberek rettegnek a tartalmától és menekülnek előle. Az összes nap közül a hétköznapok a kedvenceim, mondta a költő egy olyan korban, ami megvetette a hétköznapokat. Az eseménytelenséget, a szokványosat és hétköznapit, ami olyan unalmas, hogy inkább leisszuk magunkat vagy hűtlenek leszünk, vagy mindkettőt egyszerre. Pedig mindenki maga választja meg, milyenek a hétköznapjai.

Köszönöm a lehetőséget a Polar Egyesület kiadójának, a Polar Könyveknek! A regény a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.