Budakeszin több rituálisan végrehajtott emberölés borzolja az emberek és a nyomozók idegeit. 1924 valósága, az ott lakók és a környezet hiteles ábrázolása a krimiszállal ölelkezve páratlanul remek, letehetetlen regényt hozott létre - elsőkönyves szerzőnek talán nem is lenne szabad ennyire hibátlannak és kiválónak lenni (viccelek). Hidas Bence írónak született, másképpen nem lehet!
KönyvajánlóHidas Bence
És mindent betemet a hó
A bűntény helyszíne Budakeszi, a Kálvária dombon lévő kis kápolna. 1924 fogvacogtató telén egy fiatal lány holttestét fedezik fel, aki olyan brutális módon került meggyilkolásra, hogy még a sokat próbált nyomozók idegeit is megviseli.
Budakeszi egy fővárosközeli, kis sváb település, megkövült hagyományokkal, mélyen összezáró, a hivatali emberekkel gyakran ellenséges érzületű lakókkal. Az ott élő fiataloknak nincsenek lehetőségeik, az van, amit a ház ura mond, teljesen kizárt a verdiktek elleni lázadás. A fentiek viszont megölik a fiatalok jövőjét, jövőképét, gondolkodását: semmiféle lehetőséget sem adnak nekik egy önálló élethez. Így a fiatalok nem látnak tovább a falu széli budiknál, az oktatás gyér és elégtelen, a legtöbb lánynak pedig még mindig megmondják, kihez kell férjhez mennie.
Ebbe a faluba érkezik a Márzay-Pinelli nyomozópáros, hogy felderítse az emberölés tettesét. Márzay Ottó tipikus hivatalnoki családból származik, nem sorozták be a háborúba a súlyos asztmája miatt, de az esze mindig is a helyén volt, így kötött ki a rendőrségen. Pinelli Károlyt kapta maga mellé társnak, miután a temperamentumos, hirtelen indulatba jövő férfi benősült egy rendőrcsaládba és pályát váltott. Remekül kiegészítik egymást, Márzay higgadt, világos gondolkodás módja Pinelli olaszos virtusával verhetetlen párost hozott létre.
A nyomozók a falu népének összezárása miatt sokáig homályban tapogatóznak, felettesük pedig, az aktakukac Sóstói Kázmér (aki nem érdemei és tehetsége miatt ül a bűnügyi osztály élén), folyamatosan vekzálja őket az eredmények elmaradása miatt - onnantól pedig egyenesen hisztériás rohamot kap, amikor a hullák egyre-másra bukkannak fel a településen.
Az emberölések helyszínei úgy néznek ki, mint egy berendezett színpad: mindennek jelentősége van ugyanúgy, mint a holttestek mellett hagyott bibliai idézeteknek. A tettes úgy néz ki, kellően bátor vagy inkább elég őrült ahhoz, hogy a Megváltó leszármazottjaként aposztrofálja magát. Oroszlán, aki elejti a zsákmányát, a lányok pedig akár egyfajta véráldozatok is lehetnek. De mihez? A két nyomozó komoran elemzi az elkövető lehetséges profilját: vallási fanatizmus vagy egyéb pszichés zavar lehet a mozgatórugó? Vagy messiás-komplexus, téveszmék, nárcizmus? Amikor itt-ott kezdenek megnyílni az emberek a nyomozóknak, kiderül, hogy a környező falvakban sorozatos betörések történtek a közelmúltban, Vörösváron, Jenőn, Tinnyén és Zsámbékon feltörték és kirabolták a templomokat. A tolvajok viszont nem az értékes holmikat vitték el, hanem kizárólag csak a fakereszteket. Összefüggnek-e a betörések a rituális gyilkosságokkal?
Számos félrevezető alternatívát türelemmel vizsgálva, Sóstói Kázmért anyjába elküldve, végül nyomozóink izgalmas, emberszagú kalandok során az egyik szálat ígéretesnek találják, és el nem engedik semmi pénzért sem. Eközben az olvasó végigjárhatja az utat velük a Budapest közeli kis falvakban, a főváros alvilágában, követheti a dörzsölt csirkefogók gondolkodásmódját vagy a falusi portákon élők mozgatórugóinak mibenlétét. Elveszett kincsek, régi katakombák színesítik a krimit, elfeledett históriák fűszerezte sorok, titokzatos térképek - de az emberölések áldozataihoz ezek még egy lépéssel sem vittek közelebb.
A krimi dramaturgiája remek lehetőséget teremt a váratlanabbnál váratlanabb fordulatoknak, az olvasók kisebb hányada sejti ugyan, hová futhat ki a megoldás, de nem lehet biztos benne. A végső fordulatokhoz pedig kevés a képzelet, legfeljebb nagyon intuitív és / vagy képzett nyomingerek képesek megjósolni a történteket. Sokat ad a krimiszálhoz az autentikus falu és korrajz, a szerző nagyon jó érzékkel nem lépett ki lakóhelye környezetéből, így hiteles képet tudott festeni a falvakról, lakóik mentalitásáról, de az 1924-es évek sújtotta inflációról, Trianon utáni nyomasztó légkörről.
Hát nem tudom, ez a Hidas gyerek (a fiam idősebb tőle, tehát a gyerekem lehetne) nagyon jól ír, sőt, fantasztikusan, hovatovább, betyárosan jól ír, mintha az anyatejjel szívta volna magába az írás tehetségét. Színe-szaga van a sorainak, el és megbűvöl, szétvarázsol és összerak, mintha bűbájjal húzna befelé a könyvébe. A krimiszál mellett hétköznapi sorsokról regél, összefüggéseket gereblyéz össze abszolút mindennapi párbeszédekből, percet sem untat köldöknézegetéssel, léggömbhámozgatással, nem nagyképű, nem akar tanítani, szájba rágni, hanem egyszerűen csak kiváló tollú ember. Olyan tehetségű, amiből az írók között is százévente legfeljebb néhány tucat születik és alkot. (Igen, szuperlatívuszok. Igen, megérdemli.)
Miután a mű magán túlmutató véggel zárul, így őszintén remélem, hogy már szerkesztőnél a következő Hidas Bence kötet.
Szerintem olvassátok!
Fülszöveg
A fekete hófelhő morogva bukott át a János-hegyen, és megállíthatatlanul bekebelezett mindent, ami az útjába került. A hideg levegő sivítva menekült előle, a szúrós februári széltől megborzongtak a Kálvária mentén álló vörösfenyők.
1924 fogvacogtató telén az öreg Wimmer Marika néni felfelé baktat a budakeszi Kálvária-domb meredek oldalán. A kápolnába igyekszik, ám a felszentelt épületben biztonság helyett félelem vár rá. Zsigeri félelem. Egy oldalsó ablakon betekintve ugyanis szörnyű látvány fogadja: egy fiatal lány holtteste fekszik kiterítve a templom padlóján.
A falu összezár. A lakosok közé bizalmatlanság kúszik, ami nem könnyíti meg a fővárosból küldött két nyomozó, Pinelli Károly és Márzay Ottó dolgát. A kutatásukat nem csupán a helyiek gyanakvása nehezíti, hanem a mindent elfedő havazás is. És ahogy a hó egyre inkább betemeti a nyomokat, úgy bukkannak elő újabb és újabb holttestek – a gyilkost pedig mindenáron meg kell állítani.
Forrás: General Press Kiadó
Fotó: Szalmás Krisztina
Megjegyzés küldése