"A húst visszaalakítom szavakká" - írja Pirkko Saisto életrajzi trilógiájában, ami egyszerre fontos apa- és anyaregény, fejlődésregény és a finn társadalom berendezkedésének többévtizedes látlelete. A felnőtt Saisto minden kötetben narratálja önmagát, miközben a másik szálon a gyerek, a fiatal felnőtt és a középkorú ember életének eseményeit citálja az olvasók épülésére. Mit lehet belőle tanulni? Hogy mindannyiunk egyszerre vagyunk jók és rosszak, tartással rendelkezők és esendők. 
Könyvajánló
Író: Pirkko Saisio
Fordító: Varga P. Ildikó
Legkisebb közös többszörös 
A Legkisebb közös többszörös regény hőse egy Pirkko Saisio nevezetű kislány és egy Pirkko Saisio nevezetű befutott író, társ és anya - a két narrátor ugyanaz, akik két szálon kötik össze az életüket, és mesélik el azokat az eseményeket, benyomásokat, amelyeket fontosnak és meghatározónak éreznek az életükben. A felnőttkor vissza-visszanyúl hosszú évek távlatába, míg a gyerekkori élmények megalapozzák a nagykorú polgár cselekedeteit, mulasztásait, amelyekkel szembesülve az olvasó is fontos konklúziókat vonhat le saját életére.
A mű inkább novellák sorozata, mint regény. Nem mindenki szereti, de érdemes erőt venni efeletti nyűgünkön, mert élvezetes prózában lesz része annak, aki elolvassa. Fontos apa- és anyaregény, fejlődésregény. Humorral és (ön)iróniával beszél a gyerek-szülő kapcsolatról, azokról a pillanatokról, amikor a gyerek elkezdi meglátni szüleit. A közös többszörös a mindenkinek megfelelés vágya. Ugyanakkor mesél arról is, hogy a szülő elvesztése felnőttkorban is mekkora fájdalommal jár.
Ellenfény 
1968 az év, amikor az első kötet után (Legkisebb közös többszörös) találkozunk a regény főhősével. Történelmi eseményei miatt Európa bolond évének is hívják ezt az időszakot, amikor Saisio végre túl van az érettségin, akit a ballagási ünnepségről - követve a Legkisebb közös többszörös dramaturgiáját - idősebb kori énje kísér haza. Írni kezd, felvállaltan önéletrajzi témában, önmagáról. Persze, az olvasó hamar felfedezi, hogy a mű nem más, mint a kiforrott, befutott szerző regénye fiatalkori énjéről - ami természetesen azt vonja magával, hogy már tudja, mit, mikor csinált jól akkoriban, és mit nem. A főhős felnőtté válásának gyötrelmeit követhetjük nyomon, a bakfis-fiatal felnőtt korokban szinte mindenkire jellemző önutálatot, a leválás és útkeresés során érzett utálatot környezete és abban résztvevő alakjai iránt (szülők, tanárok, stb.). Természetesen kettősség jellemzi, hiszen undoksága ellenére vadul vágyakozik szeretetre, elfogadásra és valahová tartozásra. Istenkeresés és kommunizmus: remekül megférnek egymással, Saisto egyszerre megfigyelt és megfigyelő.
Vörös válókönyv 
A szerző itt kerül legközelebb önmagához, a történetmesélés két alakja már sokkal jobban látja magát. A valóság és fikció sajátos keveréke ez a kétszer megírt regény: a szerző egy hajnalon véletlenül rákönyökölt a Ctrl A billentyűkre, és hogy eltüntesse a keletkezett feketeséget, a Del gombot nyomta meg. Miután nem értett a számítógép kezeléséhez, így újraírta az egészet... A hetvenes évek Finnországában járunk, a személyes sorson túl társadalmi, politikai kontextusokba látunk bele (diáklázadások), ami az akkori időket jellemzi. Az elválások jellemzik a művet, elválás a szerelemtől, a szülői háztól, a baloldali eszméktől, de elválás saját gyermekétől is, aki önállóságának első komoly lépéseit teszi meg. Az elválás egyben elindulás is, ami csak akkor lehet sikeres, ha a múlthoz fűződő eseményeket megoldja és kielégítően lezárja az ember.
° / °
Mindhárom regény kerettörténeteket tartalmaz, amelyek két szemszögből, az adott mű feldolgozott időszakában élő Saisio gondolatait vetíti az olvasók elé, míg a másik szemszög az alkotás folyamatát abszolváló Saisio narrációját jelenti. Magánsors, társadalmi elvárások, eszmék és felnővésregény, sőt, elválások és önmagára találások könyve. A közös többszörös a mindenkinek való megfelelés vágya, amely felnőtt korában is ott munkál Saisioban, de felnőttként immár tudatosan számol le ezekkel az elvárásokkal és annak illúziójával, hogy akár a szeretteinek is képes lenne mindenben megfelelni. A megfigyeltté és megfigyelővé válás a harmadik kötetben már nem kényszer, hanem lehetőség, annak minden felszabadító érzésével. A szerző a fentieket remek dramaturgiával, érdekfeszítően, irodalmi eszközök alkalmazásával hozta létre.
Pirkko Saisio műveit, a Legkisebb közös többszörös-t, az Ellenfény-t és a Vörös válókönyv-et érdemes sorrendben, egymás után elolvasni, csak így adja meg a teljes élményt, a gyerekkortól felnőttkorig nyúló időszak magánéleti tanulságait és Finnország akkori társadalmi, gazdasági, politikai berendezkedésének látleletét.
Szerintem olvassátok!
Pirkko Saisio (1949) sokoldalú alakja a finn kultúrának: író, rendező, színész, dramaturg, 1997–2001 között a helsinki Színművészeti Főiskolán a dramaturgia professzora. Legismertebb tanítványa a magyarra is rendszeresen fordított Sofi Oksanen. Két regénye jelent meg eddig magyarul: a Káin leánya Pap Éva és a Betonéjszaka Kubínyi Kata fordításában.
Saisio 2003-ban megkapta Finnország legrangosabb irodalmi elismerésér, a Finlandia-díjat. 2016-ban Aleksis Kivi életműdíjjal tüntették ki.
Köszönöm a lehetőséget a Polar Könyveknek!
A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a fenti borítóképre kattintva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése