Amikor a gengszterek a jófiúk - bizony, a jó és a rossz fogalma mindig nézőpont kérdése. A nácik ellen pedig első olvasatban nem léteztek rosszfiúk. Ahogy szokták mondani, ha az amerikai zsidó maffia ott lett volna a müncheni sörpuccson, hát egyszerűen lepuffantották volna Hitlert és az ügy meg van oldva. 

Könyvajánló

Író: Michael Benson

Fordító: Árokszállásy Zoltán

Zsidó gengszterek a nácik ellen

Van abban valami pikáns, amikor közismert bűnözők, bűnözői csoportok úgy döntenek, hogy valami ellen fellépnek, amit nem találnak sajátos erkölcseik szerint megfelelőnek, és ez találkozik a társadalom jelentős részének egyetértésével. Akkor már valóban baj van a társadalmi berendezkedéssel vagy az adott életviszony szabályozásával. Ilyen közös nevező volt az USA-ban a harmincas-negyvenes években a nácizmus eszméjével való szembe helyezkedés. A harmincas évek végén az amerikai zsidó maffia - a maga sajátos módján - hadba lépett az amerikai náci Bund ellen, méghozzá egy bíró felkérésére, aki kikötötte: csontok törhetnek, orrok vérezhetnek, de gyilkolni nem szabad.

Az alábbi történetek nem a legendák, mesék sávjába esnek, hanem a szerző bizonyíthatóan megtörtént eseteket citál az olvasók elé, legfeljebb a dialógusok számíthatók a fantázia szüleményeinek. Az amerikaiakról feljegyezte nem egyszer már a hadtörténelem, hogy szívesen alkalmaznak rendhagyó módszereket a harcok során, így például a gerilla-hadviselést - perpillanat ebben a könyvben szinte végig hasonló módszerrel operálnak a főhősök, azok a rosszfiúk, akik most - emlékeztek ugye? - jófiúk. Profi bokszolókkal, behajtókkal néztek szembe az akkori idők náci szerveződései és azok szimpatizánsai. 

Az USA is bővelkedett fizetett vagy nem fizetett (ez utóbbiak a hasznos hülyék kategóriájába tartoztak) náci megmondóemberekkel, akik szerint Hitler igaz ügyet képvisel, elég csak megnézni - mondták - hogy kik állnak a gazdasági világválság mögött. Amerika egészen Pearl Haborig úgy gondolta, tevőlegesen semmi köze nincs a háborúhoz. A hangulat azonban határozottan háborús volt, lecsupaszítva a fekete-fehér-igen-nem változatáig, így született meg Amerika kapitány alakja, aki a közelmúlt Végtelen háborújáig bezárólag ismert és istenített hős volt világszerte. Amerika kapitány egy személyben képes volt frászt hozni a tengelyhatalmakra.

Ebben a miliőben nem lehet csodálkozni azon, hogy mindenki erkölcsi kötelességének érezte elkenni a náci szerveződések embereinek száját: a jó és rossz harcára mindenki olyan szemmel néz, hogy bármi is megesik ellenük, már a gonosz ellen, az eleve kívánatos, jó és hazafias cselekedet. A kötet gengszterekről szól, olyan, a harmincas-negyenes évek bűnözőiről, akik a maguk idején közismertek voltak (Meyer Lansky, Longie Zwillman, Sparky Rubenstein, Mickey Cohen, Abraham Reles, Buggsy Goldstein, Harry Strauss), de szerepel benne olyan újságíró, mint Herb Brin, netán olyan profi bokszolók, mint Barney Ross, Nat Arno, Abie Bain, Puddy Hinkes, akik már a harmincas években felismerték, hogy ebből a Hitler nevű fickóból semmi jó sem nézhető ki - és bizony, odasóztak, ha náci szólamokkal-emberekkel találkoztak. Ahogy szokták mondani, ha az amerikai zsidó maffia ott lett volna a müncheni sörpuccson, hát egyszerűen lepuffantották volna Hitlert és az ügy meg van oldva.

Mindez nagyon jól hangzik, nagy kár, hogy nem így lett. Ez a mű olyan történetek citálásából áll, élvezetes, laza, provokatív stílusban, amelyben gengszterek teszik sajátos becsületkódexük értelmében, amit tehetnek. A nácik ellen semmi sem volt drága, hazafias cselekedetnek érezték ott és akkor elkenni a szájukat, ahol és amikor lehetőségük nyílt rá. Jó és rossz harca - a többi nem számítás, testvér. A szerző alapos utánjárása garancia a hitelességre.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Tévedés ​ne essék, figyelmezteti az olvasót a szerző: itt a gengszterek a „jó fiúk”. A harmincas évek végén az amerikai zsidó maffia – a maga sajátos módján – hadba lépett az amerikai náci Bund ellen, méghozzá egy bíró felkérésére, aki kikötötte: csontok törhetnek, orrok vérezhetnek, de gyilkolni nem szabad. Ha Rejtő Jenő történelmi regényt írt volna, valami ilyesmi került volna ki a keze alól. Sziporkázóan szellemes, szórakoztató, ráadásul az elsőtől az utolsó betűig igaz. „A hadtörténészek feljegyzései szerint a Third Ward Polgárőrei méltónak bizonyultak történelmi elődeikhez. Az amerikai függetlenségi háborúban a brit katonák alakzatban vonultak fel, és általában is ragaszkodtak a hadviselés szabályaihoz, az amerikaiak viszont gerilla-hadviselést folytattak ellenük. Hasonló történt itt is. Meglehet, hogy a nácik összehangoltabban harcoltak, viszont a zsidók serege profi bokszolókból és pénzbehajtókból állt. Úgy is mondhatnánk, hogy profi menetelők szálltak szembe profi verekedőkkel. Egy zsidó a kalapácsával akkorát ütött egy náci felkarjára, hogy utána könnyedén letéphette onnan a horogkeresztes karszalagot, de úgy, hogy jött vele némi hús is a csontról. A Robert Michelis nevű áldozat ordítva rogyott össze.” "Meg kell értetni velük, hogy nácinak lenni veszélyes." (Nathan Perlman bíró, a náciverés szellemi atyja) „A színpadot horogkereszttel és Hitler-képpel díszítették. Mi nem voltunk valami sokan, de keményen odatettük magunkat. Némelyiket egyszerűen kidobtuk az ablakon. Meg akartuk mutatni nekik, hogy a zsidók nem mindig tűrik tétlenül a sértegetést.” (Meyer Lansky, gengszter)

Michael Benson Rochesterben született, a New York-i Hofstra Egyetemen szerzett diplomát kommunikációból.

Napjaink egyik legnépszerűbb, megtörtént bűnügyeket feldolgozó amerikai szerzője. Írói pályájának immáron négy évtizede alatt – ha a témája úgy kívánta –, szorosan együttműködött hol egykori gengszterekkel, hol az amerikai hadsereg volt felderítő tisztjével, hol egy visszavonult FBI-ügynökkel, vagy éppen egy űrhajóssal.

Zsidó gengszterek a nácik ellen - Amerika a '30-as, '40-es években az első könyve magyarul.