"A szövetséges haderőben küzdött, foglyul ejtették, és a nácik Auschwitzban karnagynak tették meg – inspiráló igaz történet."

Jaci Byrne kötete egy megrázó, megindító igaz történeten alapuló regény egy fogolyról a vészkorszak idején, aki tamburmajor, de a háború a frontra szólítja, azonban indulás előtt még feleségének és lányainak azt ígéri, hogy visszatér egy szerenádra.

Azonban erre az esélyek erősen lecsökkennek, amikor német fogságba esik és Lengyelországban találja magát az Auschwitz IV. számú táborában. Öt évet tölt ebben a földi pokolban, amelyekről naplóbejegyzéseiben mesél. Fájdalmas már olvasni a sorait. Az állandó bántalmazás, lelki és fizikai egyaránt, közben pedig megmutatja, hogy a nácik milyen látszatintézkedésekkel próbálták elhitetni a külvilággal, hogy ők bizony jól bánnak a foglyaikkal. 

Jackson élete minden nap veszélyben volt, akárcsak a többi táborlakóé. Aztán kiderül a nácik számára, hogy Jackson ért a zenéhez és kinevezik karnagynak. Na nem mintha ettől sokat javult volna az életminősége, de hajszálnyit nőtt az esélye a túlélésnek.

Durva évei voltak. Minden nap kilométeres menetelések, sokszor hatalmas hóban és csupán faklumpa volt a lábukon. Emellett állandósult az éhezés, nyomokban krumplit tartalmazó leves. Az állandó sanyargás mellett Jackson józan eszét csak a zenének köszönhetően tudta megőrizni. Mindvégig az lebegett a szeme előtt, hogy betartsa ígéretét feleségének, Mabelnek, miszerint hazatér még hozzá.

Színdarabokat készített, előadásokat tartott, ezzel is segítve a rabokat. Erőt adott nekik a mindennapi gyötrelmek mellett a zene, amely egy kis színt vitt a szürke, kegyetlen, nyomorúságos életükbe.

"A zene számomra a megmentő kegyelem, és bár a hangszerek hiánya miatt nem tudok játszani, sok időt töltök azzal, hogy gondolatban zenélek, énekelek és zenét komponálok. Ahol zene van, ott remény is van."

A szerzőnek sikerült olyan részletes képet adnia Jacksonról, hogy olyan érzésem volt a kötet végére, mintha én is ismertem volna. Sütött a lapokból Jackson vágya, hogy hazatérjen családjához, odafigyelt a társaira, törődött velük, igyekezett tartani bennük a lelket.

Kifejezetten örültem, hogy a kötet nem csak a háborús napjait mutatja be, hanem kapunk egy kis szeletet a gyerekkorából és a háború utáni életéből is, így lesz teljes a kép. Nem könnyű olvasmány, mert bőven kapunk a hadifoglyok által átélt borzalmakból, de közben jó érzés volt olvasni, hogy a család és a szabadság utáni vágy milyen kitartóvá tud tenni valakit még akkor is, amikor már a reménynek csak halvány szikránya pislákol.