A benépesített űr szegleteiben számít-e, ki kerül egzisztenciális válságba: organikus testtel rendelkező vagy Mesterséges Intelligencia? A traumák mennyiben és milyen irányokban határozhatják meg a tudatot és a krízishelyzetre adható válaszokat? Kalandos űropera szenzációs világépítéssel, kis filozófikus kitérőkkel és remek dramaturgiával, ez a Hosszú út egy közös keringési pályán című kötet.
KönyvajánlóÍró: Becky ChambersFordító: Szente MihályKiadó: Metropolis Media
Hosszú út egy közös keringési pályán
Folytatódik a Wayfarer-sorozat a Hosszú út egy közös keringési pályán címmel, amely a Hosszú út egy kicsi, dühös bolygóhoz kötet folytatása. Ez utóbbi művet is olvastam, de jobb szó rá az inkább faltam kifejezés. Becky Chambers műve fantasztikus világépítéssel, remek dramaturgiával, vagány humorral hozta elém az űroperák kiemelkedő darabját. Jelen műve kicsit kevesebb kevesebb humorral, kevesebb űrrel, több filozófikus gondolattal rendelkezik, de kalandokban itt sincs hiány. Másképpen jobb, mint az előző rész, aminek ismerete nélkül is teljesen képben lehet az ember a második rész történéseit illetően, de én mondom nektek, ne hagyjátok ki az első részt sem!
A két időszálon futó cselekményszál egyike a Bors nevű klón életének alakulását mutatja be, ahol semmit sem számít egy ember élete. A gyerekmunkára fogott Jane 23 - Bors - a kapitalizmus kizsákmányolási folyamatát mutatja be, hogyan hoz a gyerekmunka és a fizetésnélküli foglalkoztatás profitot a gyár létrehozóinak, hogy mennyire kimaxolják a befektetés minimalizálásával a besöpörhető vagyont. Jane 23-nak komoly fejlődési utat kellett bejárnia a tanult tehetetlenségtől az önmagáért és másokért felelősséget vállaló Borsig.
A másik szálon már leszálltunk a Wayfarer nevű hajóról, ahol az ezermester Bors vállalt munkát. Visszatért lakóhelyére, ahol a Kék nevű fazon várja őket - de nem egyedül jött, hanem egy mesterséges testbe bújtatott MI-vel, Lovelace-szel, akire emlékszünk ugye? Ő volt a Wayfarer hajó telepített Mesterséges Intelligenciája, de a hajó meghibásodásával elvesztette volna identitását és összes emlékét, amit Bors - mint később kiderül, miért - nem hagyhatott. Ezért pedig törvénytelenségbe is hajlandó volt belevágni, mert bizony emberi testet formázó alakba univerzum-szerte tilos MI-t telepíteni. Ha kiderül, komoly retorzió vár Borsra, de Kékre is. Az MI új nevet ad magának (Sidra), és megpróbál létezni korlátozott feltételei között, de ahogy lenni szokott, a folyamat lemondásokkal és frusztrációkkal teli.
Felmérni, mire vagyunk képesek és ezzel a képességgel a lehetőségeket összevetve, mire lehet elegendő - igazi felnőtt agyat kíván. A fejjel menni a falnak ugyanolyan rossz, mint nem kihasználni meglévő elemeinket saját boldogulásunk érdekében. Van, amikor csak magunkat van erőnk megmenteni, ezt belátni és az ebből fakadó veszteségeket leírni csak erős emberek (és erős MI-k) képesek. Mikor érdemes áldozatokat hozni és mikor értelmetlen a kérdés felvetése is? Mihez lehet kezdeni a korlátokkal, ha nem tudod lebontani őket?
Felnövéstörténet, egzisztenciális válság, ki vagyok én kérdésekkel. A krízisekre adható válaszok sokasága, amelyek cselekvésre sarkallnak vagy tehetetlenségre kárhoztatnak, sokfélék lehetnek, ki kell választani közülük egyet és meg kell találni annak végrehajtási módjait. Persze, ezek a válaszok nem instant módon jönnek: a múlt lehetőségei és a változás által létrejött korlátozások tudomásulvétele sosem egyszerű, feldolgozásukba sokan akár bele is pusztulhatnak, de mindenki több ennél, ha megérti, hogy a változás nem érte, nem ellene történik, hanem csak úgy. Egyfajta gyászidőn túl arra érdemes koncentrálni - int a szerző az irodalom eszközeivel -, mit lehet kihozni a változásból. Identitástörténetek, a klónok és a Mesterséges Intelligencia felnövéstörténete, egy barátság története, a kötődések sokszínűségének története, ahol nem feltétlenül számít, ki organikus testbe, ki pedig mesterségesen legyártott alakba gyömöszöli értelmét. Képes-e Jane 23 és az MI a legjobbat kihozni a vele megesett dolgokból, azaz ha citromot kap, rájön-e a limonádékészítés egyszerűsített igazságára?
Aki arra szavaz, hogy feltétlenül sci-fi kategóriájába esik az MI-hez való kötődés, az gondoljon csak az anno világszerte végigsöpört Tamagocsi nevű virtuális játékra, Amivel (akivel?) rendszeres időközönként törődni kellett, különben elpusztult, és hogy a virtuális figura halála miatti gyász hány embert viselt meg a kelleténél jobban, mint gondolták volna. Tisztelet, szeretet, törődés, áldozathozatal jellemzi a kötődéseket, de jár-e ez egy MI-nek vagy egy MI-től is? És mi a helyzet az önazonossággal?
Kalandos űropera egzisztenciális kérdésekkel, felnövéstörténettel és fantasztikus világépítéssel - szavazzatok bizalmat a Legjobb sorozat Hugo-díjat kapott történetének!
Szerintem olvassátok!
Lovelace a Wayfarer űrszonda mesterséges intelligenciájaként mindenről tudott, ami a hajóján történt, és biztosította a legénység jólétét. Aztán jött egy meghibásodás. Az összes rendszert újraindították, Lovelace pedig egy szintetikus testben ébredt fel, annak minden korlátjával együtt. Soha nem érezte még magát ennyire elhagyatottnak.
Ám Bors, egy technikus, aki életét kockáztatta a mesterséges intelligencia megmentéséért, segít Lovelace-nek megtalálni a helyét a világban. Mert Bors is nagyon is jól tudja, milyen magányosnak lenni, és mit jelent megtanulni alkalmazkodni a körülményekhez. Ketten együtt fedezik fel, hogy bár az univerzum végtelen hely, két ember együtt elegendő lehet az űr betöltéséhez.
A „Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz” című regény folytatásában a szerző ismét egy optimista, kuckós űroperába repít bennünket.
A Wayfarer-sorozatnak eddig négy darabja készült el, és bár a szerző korábban bejelentette, hogy ennyi, nem ír több darabot a témában, mégis úgy hírlik, 2024 újra Wayfarer-év lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése