A tanárnő dala

 Könyvajánló - Vigdis Hjorth: A tanárnő dala

Azok ​vagyunk-e, akiknek hisszük magunkat?

Alig ült el a botrány Vigdis Hjorth nagy feltűnést és számos díjat eredményezett előző regénye, az Örökség után, máris egy rendkívül szórakoztató, szatirikus, ugyanakkor mélyen átgondolt, okos regénnyel jelentkezett. A tanárnő dala az önmagunkkal való szembenézésről és az ahhoz szükséges bátorságról szól, egyszersmind olyan egzisztenciális kérdéseket vet fel, hogy vajon mi történik, ha az ember önképén váratlanul kínos repedések keletkeznek, ha egy külső tekintetnek kitéve, váratlanul kénytelen önmagát felülvizsgálni? A tanárnő dala egy középkorú nő regénye. Lotte Bok az oslói Művészeti Főiskola önálló, magabiztos, megbecsült tanára úgy látszik, révbe ért, elégedett lehet az életével. Eleinte az ő szemével nézzük a világot, és szinte irigylésre méltónak találjuk az életét. De váratlanul történik valami, ami fokozatosan felbolygatja ezt az ideálisnak látszó világot. A Főiskola egyik végzős filmrendező hallgatója felkéri Lottét, hogy szerepeljen vizsgafilmjében, amely a tanárok magánélete és munkája közötti összefüggéseket elemzi. Lotte szinte gondolkodás nélkül beleegyezik, de a filmezés folyamata és azután végeredménye olyan károkat okoz önképében, ami komoly megrázkódtatást okoz neki…

Vajon ismerhetjük önmagunkat igazán? És ha azt hisszük, hogy igen, akkor az úgy is van? E körül a kérdés körül forog leginkább ez a regény, amelybe Vigdis Hjorth egy kicsit saját magát is beleírta. Nagy kérdés mindig Austernél, hogy hősei milyen szinten ő maga, mi az, ami tényleg a saját karakterén alapszik, és mi az, ami csak egy gondolatjáték, egy mi-lett-volna-ha. Éppen ezt érzem itt is: Hjorth beleírta ebbe a regénybe saját magát is, egy másik, ismeretlen, saját maga számára is ismeretlen dimenzióját, hiszen a főszereplő, Lotte Bøk éppen annyi idős, mint ő maga, amikor e regény íródott (2017-2018 körül, eredeti megjelenés éve 2018, magyarul Kertész Judit fordításában 2020-ban jelent meg a Polar Egyesület repertoárjában).

Lotte nem tudta elfelejteni a sántikáló nyulat. Hogy milyen egyedül volt, és hogy mennyire nem értette, miért fáj a lába. Az állatok szenvedésében az a tűrhetetlen, hogy nem értik, miért fáj, és ezért talán még nehezebb elviselniük a szenvedést? Ha egy ember eltöri a lábát, üvölt a fájdalmában, de mihelyt megállapítják a törést, és felmerül a kezelés lehetősége, el tudja képzelni a fájdalom csökkentését, és ez már önmagában enyhülést hoz. Legalábbis vele így volt, amikor eltörte a bokáját, először ő sem tudta, hogy mi történt. Próbálta elképzelni, már amennyire az ilyet el lehet képzelni, hogy kínzás közben, ha az áldozat tudja, hogy miért kínozzák, ez a tudás talán kicsivel elviselhetőbbé teszi a kínzást. Vagy mégsem? Akit kínoznak, mozgósíthatja magában a haragot és a dacot, fantáziálhat arról, hogyan adja majd vissza a jövőben kínzójának, amit tőle kapott, és ez a gondolat enyhíti a fájdalmat, de mit tehet egy állat? A néma nyúlnak semmiféle nyelv nem áll rendelkezésére, hogy bármit közöljön, és képtelen máshová képzeli magát, mint ahol van.

Lotte élete rendezett, állása biztos, szakmája tekintélye, az oslói Művészeti Főiskola tanára, ahol Bertolt Brecht drámáinak szakértője, ezeket mutatja be és elemzi a végzős diákoknak. Egy nap egy végzős rendezőszakos diák, Tag Bast felkéri, hogy szerepeljen a vizsgafilmjében, amely a tanárok szakmai és civil életét, az ezek között lévő összefüggést és egyensúlyt hívatott bemutatni. Lotte rá is bólint - élete jobb nem is lehetne, semmi oka rá, hogy nemet mondjon, és kifejezetten érdekesnek ígérkezik a projekt. A férfi a kamerájával el is kezdi követni a mindennapjait, otthon és a munkahelyén, és ennek kapcsán komoly identitásválságba kerül fokról fokra a nő. 

Vajon tényleg olyan ember, amilyennek gondolja magát és amilyet eleinte a kamera mutat, vagy csak színjáték az egész? Hol kezdődik a jó ember és hol a képmutató? És aki megnézi ezt a filmet, abban vajon milyen kép alakul ki róla? Milyen ember ő valójában? Lotte identitása és saját magába vetett hite, énképe is megrendül, fokozatosan kerül veszélybe, miközben azon is tanakodik, hogy vajon mi a célja a nála jóval fiatalabb férfinak, aki furcsábbnál furcsább üzeneteket küld neki...

Vigdis Hjorth regényében nem csak arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen könnyű is megrendíteni az önmagunkba vetett hitet, hanem a zseniális Bertolt Brecht drámáit is bemutatja a főszereplőjén keresztül, ezek a betétek egy-egy tanulmánynak, esszének is elmennek a német drámaíróról és műveiről. Nagyon szeretem egyébként Brechtet, talán az első és egyetlen drámaíró, akinek minden művét szerettem is. 

Eszébe jutott, hogy valahol azt olvasta, úgy kell élnünk, hogy meg tudjunk birkózni a közelgő őrülettel, nem szabad elmenekülni előle! Ha most elmenekülne ebből a káoszból, hol maradna a létbe vetett bizodalma? Nemrég próbálta meggyőzni Tag Bastot arról, hogy bizalommal szemlélje a világot, és még az oktondi nyúlról is feltételezze, hogy bizakodik, és hisz abban, hogy meggyógyul a lába. Na gyere, káosz, üdvözöllek, ki foglak bírni, meghallgatom, mi akarsz tőlem! gondolta. Ezután majdnem olyan felszabadító érzés kerítette hatalmába, mint néha, amikor lefekszik az anyaföldre, ahogy a minap is tette, a lélegzete visszatalált a szokásos ritmusához, és megértette, mennyire bezárkózott az idők folyamán és milyen óriási erőfeszítéseket tett ennek érdekében. A nyitás cselekedet, vélekedett.

E könyv sok, a saját identitásunkat, énképünket és egzisztenciális énünket is érintő kérdést feltesz, szembesít a számunkra láthatatlan hibákkal is, amelyeket csak alapos megfigyelő pártatlan lencséje előtt veszünk észre. Miközben igen komoly társadalmi kérdéseket is felvet az egészen közeli, személyesek mellett, végig könnyed hangvételű és humoros marad, nem merül filozófiai mélységekbe - és mégis, ezek között a kis sziporkák között nagyon komoly témák is fel-felvillannak a nyugati társadalom életétől a migránskérdésig. 

Vigdis Hjorth írásmódja egyszerre sodró és elemző, nyelvezete rendkívül gazdag és asszociatív. Könnyedén működteti rendkívüli műveltségét és olvasottságát is. A tanárnő Bertolt Brecht drámáiból tartott előadásai jószerével élvezetes kisesszék. De metaforák, idézetek és különböző hivatkozások révén Wittgensteint és Kierkegaard-t is természetes módon tudja bevonni a szövegbe.

Az igazság követelése hiábavaló, mondta Lotte, az igazság követelése naiv, csak az tesz így, aki nem ismeri a valóság kemény törvényeit, állapította meg Lotte és remélte, hogy ez betalált.

Így válik ez a kis történet egy igazán gazdag unierzummá.

Vigdis Hjorth az egyik legkomolyabb, legérdekesebb mai norvég író: eredeti, pontos, lefegyverző humorú, és nem utolsósorban bátor. E regényének feldolgozása közben bónuszként akár fény derülhet saját vakfoltjainkra, önámításainkra is.

Köszönöm a lehetőséget a Polar Egyesülethez tartozó Polar Könyvek csapatának! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.