Mickey⁷, az Eldobható, immár csak Mickey Barnes, és kényelmes, nyugodt élete van, mióta felmondott. Ezt egy általa elrejtett antianyag bomba garantálja, amire most szükség van, ezért vissza kell szolgáltatni, a gyarmatosított bolygó túlélése múlik rajta. DE A BOMBA ELTŰNT! Vissza kell szerezni az izgága, igen harcias, néha seggfej őslakosoktól. A Mickey⁷-sorozat második darabját tartja kezében az olvasó. 

Könyvajánló

Szerző: Edward Ashton

Fordító: Horváth Norbert

Kiadó: Agave Könyvek

Antianyag Blues

A Mickey⁷ című szórakoztató sci-fi, klónokkal, idegen fajokkal, bolygógyarmatosítással és az előző részhez képest új problémákkal folytatódik az Antianyag blues című kötetben. Mickey⁷ felmondott, amit a bolygó ügyeiért felelős személy a száját rágva, bizonyos körülmények együttállása miatt kényszerűen elfogadott. (Ha emlékszünk, egy eldugott antianyag bomba volt a garancia Mickey⁷ viszonylagos nyugalmára.) Nos, a férfi immár szimplán csak Micky Barnes, a kolónia vezetője (állítólag) törölte a mintázatát - két évig ez úgy nézett ki, hogy így is van, de a napokban  Mickey esküdni merne rá, hogy az egyik folyosón találkozott önmagával. (?!?) Ami kínossá teszi a témát, az az, hogy a rendszermérnökség vezetője terelgette a klónt a központ felé. Mickey emlékei szerint ilyenkor jó órán belül menthetetlen sugárfertőzött volt. A férfiban azonnal felmerül a kérdés: mi a baj az antianyag-reaktorral?!

A Niflheim bolygó Mickey dilemmája nélkül is elég komor hely, meleg és nagyon hideg időszakok váltják egymást, és éppen tél közeleg, amit hét éves időtartamra jósolnak. "Kedvelt" volt főnöke magához is hívatja, és bár Mickey nem mindent hisz el neki első blikkre, de annyi bizonyos, hogy nagyon nagy baj van: kevés az antianyag a létesítmények fűtésére, ezért szükség van a két évvel ezelőtt elvesztegetett fegyverre. A bomba azonban, amit most rajta követelnek, eddig az életbiztosítása volt. Mickeynek el kell döntenie, mi a nagyobb jó: az ő életben maradása vagy a bolygó megmentése.

Kis csapat verbuválódik a feladat végrehajtására. Először is, a bomba nincs ott, ahol Mickey hagyta, feltételezhetően az őslakosok vitték el. Alászállnak a kúszómászók barlangrendszerébe, ahol tárgyalások után arra jutnak, hogy az ottani kúszómászók hajlandók diplomáciai és logisztikai segítséget adni az eltűnt bomba felkutatására: ugyanis ők vették el Mickey rejtekhelyéről és adták kölcsön - a saját szavukkal seggfejnek hívott - szomszédaiknak, akik azonban egyáltalán nem olyan békések, mint a kolónia közelében élő őslakosok. Nos, feleim, az emberi faj és egyes őslakosok vállvetve küzdenek a gyarmatosított bolygó vadabb őslakosaival! 

Szerettem olvasni a művet: könnyed, szórakoztató, az alapvetésében komor feltevéseket életszagú, humoros benyögések lazítják. Ebben a részben jobban megismerjük a bolygó értelmes lényeit (nahát, itt is léteznek seggfejek!), gondolkodásmódjukat, életkörülményeiket, mozgatórugóikat a mindennapokban. Az akciódús események pörögnek az olvasó fantáziájában, miközben komoly erkölcsi dilemmák is felmerülnek: melyik adott szavunk érvényesebb? Meg lehet-e ígérni olyasmit, amit sosem szándékozunk betartani, ha a túlélés a tét? Egyáltalán: kinek van joga túlélni és ezt ki dönti el? Mickey karaktere simán leképezi a tökfej, esetlen, érdekeit számítgató, humoros, de helyenként tenyérbemászóan idegesítő figurát, akinek döntenie kell élet és halál kérdéseiben. Mégis hős válik belőle, mert amikor kell, helyén van az esze és a szíve. A poénok ülnek, a feszültség dramaturgiailag remekül lett adagolva. Szóval várom a következő részt (ha lesz)!

Szerintem olvassátok!

Idézet a könyvből

Beköszöntött ​a nyár Niflheimen. Nőnek a zuzmók, a hatszárnyú denevérizék épp kirajzanak, Mickey Barnes pedig meglepő módon még életben van – javarészt annak köszönhetően, hogy a kolónia parancsnoka abban a hitben él, hogy kúszómászó szomszédaiknál van az antianyagbombájuk, és csak Mickey tartja vissza őket a bevetésétől. Valójában viszont Mickey már csak egy egyszerű telepes, aki a reaktormag helyett nyúlketreceket takarít. Nem érzi rossznak az életét.

De hamarosan minden el fog romlani.

Most még meleg van, de közeleg a tél, és a kolóniát fűtő antianyag fogytán van, ezért a parancsnok vissza akarja szerezni a bombáját. Ha Mickey hajlandó elvégezni a küldetést, kockára teszi vele az egyetlen biztosítékot, ami eddig életben tartotta. Ha nem vállalja el, talán az egész kolóniát halálra ítéli. Eközben a kúszómászóknak is megvannak a saját problémáik, ezért nem hajlandóak csak úgy visszaadni a bombát. Mickey így ismét két faj sorsát tartja a kezében, és ha nem jár sikerrel, minden véget ér számára.

Edward Ashton

Edward Ashton a Mickey⁷, a Három nap áprilisban és a The End of Ordinary című regények szerzője. Gyakran ír rövid novellákat, amelyek a legváltozatosabb helyeken jelennek meg a nyilvánosság számára. New York állam északi részén él egy erdei faházban feleségével, "változó számú" lányával és egy Max nevű, imádnivaló, mogorva kutyával. Szabadidejében szívesen folytat rákkutatást, időnként kvantumfizikát tanít mogorva végzős diákoknak és ha kell, a metszéstől sem ijed meg.

Termékadatok