Rémtörténetek

 Meglepetés, ​nem várt ajándék Nádas Péter új regénye. Meghökkentő történetszövésével, sűrűn váltakozó regiszterekben áradó nyelvén egy vízparti település hétköznapi világát tárja elénk.

A Rémtörténetek hősei a falu élőképének karakterisztikus alakjai: gazdák és napszámosok, katolikus pap és a református lelkész, egy szellemileg sérült fiatal nő, aki többszörös leányanya, és apja a községi pásztor, a tanító és egy hetven éve megesett öregasszony, aki azóta sem szerezte vissza a becsületét, egy ördögtől megszállott péksegéd és egy lenyűgöző diáklány, kitelepített arisztokraták és nyaraló úriasszonyok. Micsoda figurák és jellemek, valamennyien a jóságukba és a gonoszságukba merülve. Nem beszélve a kísértő szellemekről.

A néhány napot átfogó cselekményben az elesettség, kiszolgáltatottság, függőség és az erőszak újabb és újabb változatait ismerjük meg, amelyeket a szenvedők a saját egyetlen életükként érzékelnek.

Céline és Móricz, Csehov és Borbély Szilárd, Csalog Zsolt és Tompa Andrea világához kapcsolódó univerzumban járunk, ahol a nyelv a beszédképtelenséggel érintkezik, ahol nemcsak a nyers önérdek és az ösztönös önzetlenség tör utat magának, hanem kaotikus és démonikus erők sodorják ismeretlen irányokba a szereplőket és az eseményeket.

Az elbeszélés látszólag ráérősen, egyre újabb helyszíneket és szereplőket felvonultatva, széles ívekben kanyarog, miközben ellenállhatatlanul sodródunk a közös balvégzet felé.

„Úgy beszéltek róla az asszonyok, úgy cifrálták, mintha tisztességes apai neve nem lenne ennek a Teréznek, a Szipirtyó Teréznek, a Banya Teréznek, amiből lassan Bánya lett. Bánya Teréz. Az ő drágalátos szülőhelyén, ahol mink is megszülettünk, vagy kinn a határban, a mezőn, az erdőn, a málnásban, a pajták között a szérűn közvetlenül a temetődomb alatt, mert az örökös nyárutói tűzveszély miatt a pajták, rosseb tudja, mióta, künn álltak a végen, és amint hordták be a szénát és a szalmát, nehogy már valaki tüzet rakjon, kárt ne tegyen, vagy a termésből ne capcaráljon magának, a pajtát mezőőr vigyázta, de másutt is, ahová csak mentünk, mindenütt, az ártéri erdőkben, ahol együtt szedték az asszonyok a csiperkét, nehogy a másiknak több jusson belőle, és az egészet magának leszedje, ők is lássák, miként szedi, mennyit talál a másik, és akkor én mért nem találom, a legelőn, a sok buzgárnál és a közeli szőlőkben a gyümölcsfák között bizony elhagyták a rendes családnevét, mikor róla vagy neki beszéltek, bizony beszélték, nevették, de úgy elhagyták ám, úgy szájaltak róla, úgy emlegették, mintha nem tudnák többé, azonos családnevet visel egy igen híres nagy családdal, s akkor azért vigyázzanak ám, hogy mit beszélnek.”

Nádas Péter víziója valamikor a Kádári időkben játszódik, egy kis, Duna menti, zárt faluban, ahol épeszű ember élni nem szeretne. És mégis: minden vidéki kis falu ilyen volt és ma is ilyen. Bár én községben élek Budapest közelében, tudom, látom: akik tősgyökeresek, azok pontosan ilyenek. Még a szomszédos kb 23 ezer lelkes városban is a tősgyökeres helyiek gyökeresen eltérőek "ezektől a betelepült pestiektől". Bár világéletemben itt éltem, ebben a kis közösségben, sosem éreztem teljesen a magaménak, és sok szempontból "ezek a betelepültek" életmódja szimpatikusabb. Mert a maguk dolgával törődnek.

A középdűlőben volt a szőlő. Ami nálunk azt jelentette, hogy nem a csapán, ahol az állatokat hajtják, nem a köves úton, nem az alsó úton, hanem a középdűlői úton kelletett elindulniuk, amit hatöles útnak is neveztek. Messzi volt a kinti szőlő, majd negyvenpercnyi járásra. Volt közben szántó, a közös kaszáló, a közös csemetekertje a lucfenyőknek, sok hektáron a ki tudja, milyen kísérleti gazdaságuk édeskömény-ültetvénye, ez aztán illatozott, de nem tudta senki, hogy mi az anyjuk valagára jó nekik, és mit kísérletezgetnek vele.

Mert a falu kegyetlen. Kegyetlen, kíméletlen, pletykás, és megfelelni a falu népének: lehetetlen. A falu a szájára vesz, bármit teszel, és jobban tudja, mit csinálsz és miért, mint te magad. És a falu nem bocsát meg. Nem bocsátja meg a botlásokat az életedben, még hosszú-hosszú évtizedekkel később, sőt, akár generációkon keresztül is büntet. A kiközösítés réme ott lebeg mindenki felett, de különösen sanyarú sors vár azokra a nőkre, akik fiatalon, házasságon kívül megestek, és azokra is, akik esetleg szellemi fogyatékkal élnek és többszörös leányanyák. A férfiak helyzete persze másabb, kivéve ezeknek a megesett nőknek a fiaikét. 

Magával ragadó, egyszerre borzongató, mert túlságosan ismerős, a magyar vidék minden rossz oldalát magába sűrítő regény, de közben mégis távoli: egy már letűntnek tűnő kor eltűnt emberei, vaskos tájnyelvvel és rosszindulattal fűszerezve. De valóban letűnt ez a kor, valóban eltűntek ezek az emberek, ez a mentalitás? Vagy ma csak kicsit másképp folytatódik, sok esetben a közösségi média felületein? 

Lelke mélyén persze nincs, aki ne tudná, hogy nem azért születtünk erre a nagy világra, hogy ilyenek vagy olyanok legyünk.

Nádas Péter zseniálisan jeleníti meg ezt a bezárt, magába fordult, beszűkült világot, rendkívül gazdag tájnyelven, sokszor vulgárisan, de mégis, éppen ezért: hitelesen. Ismeri ezt a világot, hiszen élete és munkája során bejárta minden zegét-zugát, és ez a regény nem csak egy régi kor megörökítése: egyben figyelmeztetés is. Mert az egész ország is erre a sorsra juthat: egy beszűkült tudatállapotban létező, ítélő és ítélkező közeg, ahol mindenki azt nézi, hogy mit csinál a másik, és mindenki próbal megfelelni az igényeknek, holott nagyon jól tudja: nem lehet. A keserűség, a tudáshiány, a kilátástalanság és a politika gyűlöletkeltő kirekesztése, a szélsőségek erősödése egy egész országot képes egy kis bezárt zsákfalu rosszindulatú pletykafészkeivé tenni. Egy ilyen közeg pedig lélekgyilkos, fullasztó, és nehezen van kiút belőle.

Bár sokszor fullasztó maga a regény is, az áradó bezártságérzés, a feléledő megfelelési kényszer és a fojtogató magány érzése - mert egy ilyen közegben csak magányos lehet az ember -, mégis magával ragadó, néhol kellemes, egyszerre ismerős és nosztalgikus is, miközben távol szeretnénk maradni a világától. 

A kötet a Jelenkor Kiadó gondozásában jelent meg.