Könyvajánló - Jane McGonigal: Elképzelhető
Hogyan lehet előre látni mindazt, ami ránk vár?
Miért érdemes a jövőről kreatívabban és optimistábban gondolkodni?
Milyen készségek elsajátításával leszünk képesek irányítani a jövőnket?
Hogyan reagálhatunk rugalmasabban és alkalmazkodhatunk gyorsabban egy világjárvány vagy egy háború idején?
A társadalmak időnként olyan mélyreható és tartós változásokon mennek át, amelyeket korábban elképzelni sem tudtunk. Ilyenkor egyfajta „jövősokk” ér bennünket: elveszítjük a talajt a lábunk alól, felismerjük, hogy addigi megküzdési módszereink az egészséges, boldog és sikeres élet biztosítására már nem működnek. Óriási kihívást jelent, hogy reményteljesnek és felkészültnek érezzük magunkat, és optimistán tekintsünk a jövőbe, miközben lehetetlennek tűnik megjósolni, milyen lesz a világ a következő héten, nemhogy a következő évtizedben.
Jane McGonigal, világhírű játéktervező és jövőkutató, gondolatébresztő könyvében a pszichológia és a neurológia legújabb tudományos kutatásaira támaszkodva mutatja be, miként képezhetjük az elménket, hogy félelem nélkül, reziliensen valósítsunk meg egy olyan világot, amelynek lehetőségeit még elképzelni sem tudjuk. Hatékony jövőkutató technikái segítségével elsajátíthatjuk azokat a készségeket és azt a gondolkodásmódot, amelyeknek köszönhetően „sürgető optimizmusunk”, vagyis a bennünk feszülő megállíthatatlan erő aktiválja cselekvőképességünket. A kizárólag ehhez a könyvhöz tervezett provokatív gondolatkísérletek és jövőszimulációk célja, hogy kollektív képzelőerőnket fejlesszük, és mindannyiunk számára jobb és élhetőbb jövőt teremtsünk.
Jövőkutatás. Sokaknak már maga a szó elég sci-fisen hangzik, vagy olyan, mintha a tudomány egy rakat jóssal szövetkezett volna, hogy megmondják, milyen lesz a jövő. Már maga a szó oximoronnak tűnik, elvégre mégis hogyan lehet kutatni valamit, ami még nincs, sőt, szigorúan véve nem is lesz soha, hiszen mindig ma van, sose lesz holnap. Pedig akad néhány, a közvélemény számára is ismert jövőkutató, pl. Michio Kaku vagy Rab Árpád, akik már nagyon sokat meséltek a saját szakterületükről.
Mégis úgy, ahogy Jane McGonigal, kevesen tudták eddig elmagyarázni, mit is jelent a jövőkutatás. Hogy miért számít, hogy valaki optimista vagy pesszimista. Hogy miért kell dolgozni az egyéni és a csoportos reziliencián egyaránt. Hogy miért fontos, hogy megtanuljuk észrevenni, elemezni és számításba is venni a jeleket.
Ha csak arra törekszünk, hogy „igazunk legyen”, megadjuk a tőlünk telhető legjobb előrejelzéseket, aztán várjuk, hogy a szerintünk legvalószínűbb bekövetkezzenek. De mi van akkor, ha a legvalószínűbb jövő nem épp kívánatos? Ha katasztrófa vár ránk? Ha igazságtalanság készül? Fontosabb-e, hogy igazunk legyen, vagy inkább rácáfolunk a saját jóslatainkra, és megváltoztatjuk a jelenleg valószínű kimenetelt valami jobbra?
A legtöbb esetben ugyanis éppen az utóbbi a gond. Azért sokkol egy esemény, mert nem vettük észre, pontosabban leginkább nem akartuk észrevenni az előjeleit. Természetesen nem egy hirtelen bekövetkező halálesetről, balesetről beszélek, ami kettétörheti addigi életünket, hanem globális, előrelátható folyamatokról, mint pl. egy háború eszkalálódása, egy természeti katasztrófa, egy aszály, egy vízhiány, egy támadás. Fontos, hogy figyeljünk ezeknek az előjeleire, amennyire lehet, mert mindegyiknek van, és próbáljuk meg felkészíteni magunkat rá. Németországban a közszolgálati televíziós csatornákon pl. rendszeresen adnak le olyan kisfilmeket, amelyek tippeket, tanácsokat adnak különleges vészhelyzetekre, pl. mi a teendő, ha hosszabb ideig valamilyen hiba vagy akár támadás miatt nincs gáz, nincs áram, vagy váratlan természeti katasztrófák, árvizek, belvizek, pusztító viharok, vagy éppen huzamosabb ideig tartó szárazság, aszály, vízhiány esetén.
Egyes kisebb és nagyobb közösségek, országok is fel tudnának készülni ilyen eseményekre, amelyek ha, és amikor bekövetkeznek, egész másképp érnek egy fejben és eszközökben is felkészült országot. Vegyük pl. a közeljövőben belátható vízhiányt, aminek már most is vannak jelei. Jelenleg minden hirtelen lezúduló víztömeget amilyen gyorsan csak tudunk, csatornákba terelünk, amelyek a folyókba futnak, és így ki az országból. Ehelyett ha víztározókat építenénk, egy-egy ilyen hirtelen, gyorsan lezúduló esőmennyiséget el tudnánk tárolni a pár héttel később bekövetkező, hetekig tartó aszályra, és tudnánk vele táplálni az egyébként kiszáradó növényeket. Ezt meg lehet valósítani egyéni szinten, a saját kertünkben is, helyi, lokális szinten, a településünkön, és országos szinten is. Nekünk pl. van esővíztárolónk, és sokszor abból kapnak vizet a növények, a konyhakert, de fúrt kutunk is van, amiben amúgy egyre kevesebb a víz. Már pár éve nem elég arra, hogy jó alaposan meglocsoljam az egész kertet, ezért általában úgy szoktam, hogy egyik nap a ház előtt és oldalt lévő díszkertet locsolom alaposan, másik nap a hátul lévő veteményest és konyhakertet, ha éppen nincs elég esővíz.
Könnyű felkészülni olyan jövőre, amely hasonlít a jelenhez, amelynek "van értelme', amely normálisnak és logikusnak tűnik. A furcsa dolgok azok, amelyek váratlanul érnek. Amikor valamiről azt mondjuk. „ez nevetséges, ilyesmi sosem történhet meg”, vagy „el sem tudom képzelni”, érdemes időt szánni arra, hogy komolyan vegyük. Mert ezek azok a jövők, amelyek, ha mégis bekövetkeznek, megdöbbenést és zavart keltenek, és nehézségeket teremtenek.
Ugyanígy fontos a személyes reziliencia is, a fejben való, pszichikai felkészülés. Így tudjuk elkerülni a hosszan tartó sokkhatást, ha valami váratlan történik, és minél előbb a lehető legjobb megoldáson gondolkodni. Jane McGonigal könyve ebben is segít, hogy hogyan érhetjük el azt az állapotot, hogy a leginkább felkészüljünk mindenre és bármire, de legfőképpen a saját tudományterületét mutatja be. Ő és csapata volt az, aki pl. a 2010-es években megjósolta, hogy egy hatalmas, világméretű légúti fertőzés, járvány esetén milyen problémák merülnek fel, hogy elharapóznak az összeesküvéselméletek, hogy bizonyos alapvető higiéniai dolgokat milyen nehéz lesz betartatni, és hogy milyen cikkekből lesz hosszabb-rövidebb ideig hiány az üzletekben, mert felvásárolják az emberek. Persze nem olyan nehéz ezeket megjósolni, elég, ha megkérdezünk embereket, mit tennének adott helyzetben, vagy belegondolunk, mit tennénk mi. Mégis vannak olyan gazdasági, szociális és egyéb vetületei egy-egy helyzetnek, amelyre sokan nem gondolnak. Nem véletlen, hogy sok kormány és világszervezet jövőkutatókkal dolgozik együtt, mert a mai viselkedési, fogyasztási paramétereink utat mutathatnak arra, hogy a jövőben mi az, ami fontos lesz, amiből pénz lesz pl., ami befut, és milyen problémák merülnek fel hamarosan, amivel kezdeni kell valamit (pl. az egyre inkább elterjedő digitális élet és munkaforma a korábbinál jóval több áramot igényel, amelynek az alapjait már azelőtt kutatni kell és kiépíteni az infrastruktúrát, hogy tényleges igény keletkezzen rá).
Amikor játszunk, könnyű kreatívnak és tetterősnek érezni magunkat. Minden lépésünk, minden cselekedetünk láthatóan befolyásolja a játék állását, legyen szó kártyáról, sportról, társas- vagy videójátékról. De amikor a jövőről gondolkozunk, a legtöbben nem érezzük úgy, hogy kézben tartanánk a dolgokat. Kevésbé bízunk abban, hogy cselekedeteink és döntéseink érdemben befolyásolják a történéseket, különösen a nagyobb, közös jövőnketillető kérdésekben – hogy mi lesz a társadalommal és a bolygónkkal
Jane McGonigal jövőkutató, valamint olyan alternatívvalóság-játékok tervezője, amelyek célja az életminőség javítása és valós problémák megoldása, azok felhasználása rezilienciánk és jóllétünk növelése érdekében. A Palo Altóban működő Institute for the Future nonprofit kutatócsoport játékkutatási és fejlesztési igazgatója. Kétszeres The New York Times bestseller szerző, a Reality is Broken: Why Games Make Us Better and How They Can Change the World és a SuperBetter: A Revolutionary Approach to Getting Stronger, Happier, Braver and More Resilient – Powered by the Science of Games könyvek írója. Jövőkutató munkájáról többek között a The Economist, a Vanity Fair, a The New Yorker, az O(prah) Magazine, a Fast Company és a The New York Times tudományos rovata is rendszeresen beszámol. TED-előadásait, amelyek arról szólnak, hogyan tehetik a játékok jobbá a világot, és hogyan hosszabbíthatja meg életünket a játék tíz évvel, 15 milliónál is többen látták.
Köszönöm a lehetőséget a HVG Könyvek csapatának! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Megjegyzés küldése