Kultúrpara

2024. június 12., szerda

Jártam egy könyvvel

A Libegő című kötet történetei fanyar humorral átszőtt anekdotázások Szeles Judit költő életéről, a világra való rácsodálkozásaiból, bevándorlólétről, svéd szokásokról és egyéb kulturális reflektációkról. A humor mellett nagy adag önirónia is jellemzi a hosszabb-rövidebb lélegzetvételű bejegyzéseket. 

Könyvajánló
Szerző: Szeles Judit
Kiadó: Prae Kiadó

Libegő

Kérem szépen, Szeles Juditnál minden más, mint holmi földi halandóknál. Először is bő 20 éve Svédországig szaladt kultúrát szagolni, új élményeket szerezni, és egyáltalán: élni. A könyvtáros felmenővel büszkélkedő, gyakorlatilag egy könyvtárban felnövő szerző már négy éves korától ír, olvas, négy nyelven beszél (magyar, angol, norvég, svéd), néhány éve kiderült (számára is), hogy budhista, aki eleinte növényevő volt, de most már bármit megeszik (hogy ez egybeesik-e a buddhista megvilágosodásával, nem derül ki). Amúgy jól főz, és mióta betette a svédekhez a lábát, saját bevallása szerint még nem volt rendes munkahelye. Mindezek mellett többszáz verset és novellát írt eddig, némelyike nyomtatásban is megjelent.

A Libegő című könyv az Újvidéki Rádióban Szeles Judittól elhangzott írásokat tartalmaz: beszámolók, reflexiók, történetek, amelyek az adott héten megérintették az írót. Az írások személyes hangvételűek, de generális esszenciákat tartalmaznak jelenre, múltra, jövőre egyaránt. Humoros, pikáns, lényegre törő vagy éppen szerteszaladozó gondolatok ezek, amelyek legnagyszerűbb tulajdonságai a fanyarság, önirónia, szót ejtve jávorszarvasról (ami baromi nagy), irodalmi gulyáslevesről, a kultúra éjszakájáról, de arról is, hogy frusztrációra és szociális fóbiára jó a likőr. Egy család akkor jó, ha mindenki tudtával titokban lehet zugevőnek és kocadohányosnak is lenni, folytatja Szeles Judit a reflektációit, miközben elejt egy-egy karcot magyar, svéd és egyéb nemzetiségű írókról, költőkről (neki tetsző tartalmaknál intim viszonyba kerül a művel, együtt járnak, de akár a szerzőjébe IS beleszeret), mellesleg idézget munkásságaikból és szűri le, de még inkább, szűri át saját személyiségén a megírtakat.

Jó ez így. Olvashatunk a migráció svéd jellemzőiről, valamint arról, hogy azért ott sincs kolbászból a kerítés  - hiába szidjuk a magyar egészségügyet, máshol is akadoznak a dolgok, pl. főhősünk elesett, kifordult a lába, ami éjjelre bedagadt és kékülni kezdett - fel is hívta a felhívandót, de tájékoztatták, hogy mentő ugyan beviszi az intézménybe, de éjjel röntgen NINCS, úgyhogy bírja ki valahogy az éjszakát, érdemesebb csak reggel kocsit rendelni. De kiderül az is, hogy nincs rossz időjárás, csak rossz öltözék, anekdotázik kapcsolatain, félresikerült randevúin, sete-sutaságain, kulturális különbségekből adódó tragikomikus helyzetein, svéd szokásokon. A hosszabb-rövidebb bejegyzések amellett, hogy szórakoztatnak, keresztmetszetét adják a svéd sajátosságoknak, az egyediből általánosságok következnek, erővonalak fedezhetők fel, amelyek mentén haladva élhetővé válik a világ magyar bevándorlóként is.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

Az Újvidéki Rádió beszélős-zenélős, mintegy libegő-lebegő műsora hetente egyszer jelentkezett közel egy óra terjedelemben Balázs Attila szerkesztésében és az ő vezetésével. E Libegő irodalmi részében Szeles Judit volt a legfőbb támasza. A messzi északi világból hetente küldött egy príma, felolvasott, saját írást. Beszámolókkal a történtekről, reflexiókkal a világról, elegyével jelennek és múltnak. Meg sok mindennek, ami eszébe jutott, amit éppen átélt. Visszafogott stílusban, ám azon belül egyre felszabadultabban hozta ezeket, úgyhogy olyan hallgatóságot kerített magának, amely megjegyezte őt, és hiányolta, ha véletlenül éppen nem volt, mert éppen zárva tartott a Szeles Mesebolt.

Műsorok jönnek és mennek, ellibbennek valahová, de maga az Írás – ha szerencséje van – rögzül itt: a Gutenberg-galaxisban.


Szeles Judit 1969-ben született Csengerben. 2003 óta Svédországban él. Művei: Ilyen svéd (2015, FISZ, versek), Szextáns (2018, JAK, versek) és Ibsen a konyhában (2022, Prae Kiadó, próza). 2019-ben elnyerte a Merítés-díjat a Szextáns című verseskötetéért. A könyvben szereplő szövegek az Újvidéki Rádió Libegő című műsorában hangoztak el, 2015 és 2021 között.

Köszönöm a lehetőséget a Prae Kiadónak!
A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a lenti borítóképre kattintva.
Kövess minket Facebookon is!
Termékadatok
Cím: Libegő
Eredeti cím: Libegő
Szerző: Szeles Judit
Kiadó: Prae Kiadó
Oldalak száma: 280
Megjelenés: 2023. szeptember 22.
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9786155762482
Méret: 500 mm x 400 mm x 500 mm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése