Kettétört női sorsok, generációk küzdelme álmaikért, vágyaikért, jelen és múlt kettőse komor történelmi tablók árnyékában - ez dióhéjban Bauer Barbara közelmúltban megjelent művének összefoglalója. A Vörös posztó című kötet krízishelyzet kiváltotta érzékeny lelki állapotban önismereti gyorstalpaló, amiben a főhős élete jelentős eseményeit új megvilágításban szemlélheti.
Könyvajánló
Szerző: Bauer Barbara
Kiadó: Jaffa Kiadó
Vörös posztó
A főhős Kőrösi Laura, 28 éves házassággal a háta mögött, ahol egy férj és három fiúgyerek kéri-követeli figyelmét (egy saját, két örökbefogadott), miközben az öregedés stációival küzd (szemüvegek, klimax, korlátozást, kényelmetlenségeket okozó testi-lelki tünetek). Laura biztonsági játékos, kellenek neki a biztos pontok, talán ezért is lett mérnök. Önmagát úgy jellemzi, hogy 50 kilós, ötven éves nő, boldog feleség és anya. De tényleg? Hol vannak a saját vágyai, saját örömei, saját élményei?
Festőművész dédanyjának még életében megígérte, hogy kiállíttatja képeit egy galériában, és azon a reggelen, amikor rettenetes hírt kap egy orvosi vizsgálat eredményeként, éppen azért megy abba a bizonyos galériába, hogy megnyitás előtt megtekintse a képeket és ellenőrizze, hogy méltó elhelyezést kaptak-e a nagy nap előtt. Zsibbadt, elkeseredett, pánikrohamok gyötrik, amikor a helyszínen találkozik Kárpáti Ádámmal, a galériában tulajdonos-vezető státuszt betöltővel. Pechjére a férfi sármos (plusz vonzó, joviális, megnyerő), idősebb korosztályba tartozó férfi, aki megfelelő érzelmi intelligenciával rendelkezik ahhoz, hogy a dédanya képeit sorra véve, a képekhez kialakított hangaláfestéssel - kép és hang összhangjával - felidézze Laura felmenő generációinak traumáját. Hogy milyen tanulságokat von le belőle az ötvenes asszony, az már csak rajta múlik.
Idézet a műből
Nézzek magamba, vegyem számba, mi nincs rendben az életemben, mit fojtok el, hol nem vagyok őszinte… hallom az orvos szavait. És akkor mi lesz? - kérdeztem volna vissza. Persze most is csak utólag jutnak eszembe a frappáns mondatok. Ha megtalálom a bűnbakot, aki nem lehet más, csak én, akkor felemeli a kezét, és azt mondja, hát sajnálom, ezt jól elintézte magának. És ha nem? Ha nem találok okokat, elfojtásokat, hazugságokat, akkor mit mond? Sajnálom, így nem segíthetünk.
Ez remek.
Fasza kis kelepce.
A festmények a művészet nyelvén üzennek, a dédanyja üzenetei ezek, aki elkövette a maga hibáit gyermeknevelés közben, majd figyelte saját leszármazóit, akik ugyanúgy hozzátették a magukét: de a családi traumákat felülírni a maga eszközeivel képtelen volt. Szó esik benne szülőkről, akik képtelenek felnőni, szülőkről, akik képtelenek nemet mondani, szülőkről, akik titkokat rejtegetnek mindhalálig - mindegyik egyformán rossz. Az egyik mentálisan fárasztja a szenvedőt, a másik fizikailag IS.
A szerző színekre fűzte fel a történetet, például rögvest brokátlilára (álmodozó, szenvedélyes fiatalság). Megyek és megnézem magamnak ezeket a színeket. Mert persze, tudom, mi az a lila, de brokátlila...? Mindegyiknek külön jelentése van, így a kék rabságnak is (a kalitka biztonsága), a némazöldnek (a reménytelen csend és az álmok eltemetésének ideje), de külön értekezés nélkül jelentősége van itt a dramaturgia eszközeit felhasználva a selyemfűszőkének, ködfehérnek, krumplihéjbarnának, tintakéknek, színlelt szürkének és végül a vörös posztónak. Mindegyik egy-egy lány, asszony jelentős stációinak színe, amelyek kulminálódnak Laura tudatalattijában, gyötörve és determinálva őt jelenlegi sorsára. Kiút csak akkor van, amikor mindezek feldolgozásra kerülnek.
Idézet a műből
Aztán azt is mondta, az emberek azt állítják, hogy színház az egész világ. Csak mert az avoni tollforgató azt mondta? - kérdezte. Hát elárulom neked, hajolt közelebb a dédi, hogy nem ezt írta! Majd olvasd csak el figyelmesen. Shakespeare nem azt állítja, hogy maszkok mögé bújva szerepeket játszunk. Hanem hogy az élet maga a színház, a csoda, amiben mindenki ugyanazt a szerepet kapja. A kisded szerepét, a nebulóét, a szerelmes ifjúét, a megállapodott felnőttét, a bölcsét, végül az aggét. A kérdés, hogy hogy bánsz ezekkel a szerepekkel. Mert a színházban, „az egész világ”-ban, az életedben te vagy a rendező. Nézz csak rám, nevetett és az orrom alá dugta ráncos kezét. Én már agg vagyok, a bölcsességen lassan túl, „teljes feledés, Se fog, se szem, se íny…”,* mondta, fennkölten idézve a drámaírót.
*William Shakespeare: Ahogy tetszik
A mű egyértelműen a szerző magánéletéből (is) táplálkozik, a közelmúltban olvastam vallomásáról a rákbetegségével kapcsolatban, plusz ráépült a szintén nem régen felfedezett örökölt sors vonalára, amely szerint tudatalattinkban felmenők mintázatait követjük, és traumáik bennünket is kötnek. (Ilyenkor mindig felteszem magamnak a kérdést: és az örömeik nem? A jól elvégzett dolgaik nem? Értem, hogy életünk fontos része a transzgenerációs trauma, de miután pár éve a csapból is ez folyik, kezdek belefásulni a rengeteg hasonló történetbe. ÉRTEM, hogy ez fontos, de lassan nem bánnám, ha a hasonló élményeket mindenki egyre inkább újra magánügyként kezelné - az írók IS.)
Kettétört női sorsok, generációk küzdelme álmaikért, vágyaikért, jelen és múlt kettőse komor történelmi tablók árnyékában. Milyen nehéz egyeseknek elfogadni, hogy olyannak szerethetők, amilyenek, hogy nem kell érte egyebet tenniük, mint önmagukat adni! Ehhez előbb össze kell rakni a múltat, hogy jövőjük lehessen. A mű krízishelyzet kiváltotta érzékeny lelki állapotban önismereti gyorstalpaló, amiben a főhős élete jelentős eseményeit új megvilágításban szemlélheti. Tanmese - és bár én nem szeretem a tanmeséket -, tudomásul kell venni, hogy mindig vannak, akiknek pont erre van szükségük. Hát olvassátok!
Fülszöveg
Körösi Laura háromgyermekes, boldog házasságban élő ötvenes nő. Az élete ugyan izgalmaktól mentes, de talán éppen ezért gondolja úgy, hogy ennél többet nem is kívánhatna magának. Férje sikeres építész, a három fia közül az egyik egyetemre jár, a másik nősülni készül, a harmadik lázadó kamaszévei előtt áll. Laurának nincs más dolga, mint egyengetni a gyerekei útját, és segíteni férje munkáját. Nagy ritkán mégis rátör egy sosem élt élet utáni nosztalgikus vágy. Ilyenkor elmegy a nagyanyjához, és szétnéz a dédnagymama festményei között a padláson.
Laura gyermekkorát a dédnagymamája, nagymamája és édesanyja hármasában töltötte, a három nő hallgatással teli, feszült kapcsolata között egyensúlyozott, miközben fogalma sem volt, mi okozza az örvényt a felszín alatt. Legjobban a dédnagymamájához kötődött, a bohém, ifjúkorában színésznőnek készülő, később minden örömét a festésben kiélő asszonyhoz.
Hosszú évek teltek el, mire Laura teljesítette egykori ígéretét, és a dédnagymama festményeiből kiállítást szervezett. Arra azonban nem számított, hogy minden egyes kép a saját múltjának egy darabja, minden egyes szín egy emléktöredék, a képekhez tartozó elbeszélések pedig lassan kibontakozni engednek egy évtizedekre hallgatásba burkolódzott történetet.
Titkok, elhallgatás. Vajon mi okoz nagyobb lelki terhet: a kíméletes csend, vagy a kimondott, olykor kegyetlen valóság?
Bauer Barbara új regénye a négy asszony történetén keresztül egy generációkon átörökített, mélyen elzárt trauma útját követi végig a tragédia pillanatától a felismerés napjáig, a II. világháború végjátékától napjainkig.
Bauer Barbara: (1974.) hosszú éveken át volt légiutaskísérő, miközben kommunikácó és PR diplomát is szerzett. Dolgozott újságíróként és televíziós szerkesztő – műsorvezetőként is. 2012 – ben jelent meg első regénye, a Légikisasszonyok, majd a sorozat további kötetei: A Két út között és a Magánutak. A Vakrepülés és az Elsuttogom százszor után megírta sikeres történelmi regényeit, A leggazdagabb árvát, a Porlik, mint a sziklát, Az élet hangját, a Még látlak odafenn, a Kétszáz éves szerelem és Az aranyműves fiát. Írt életrajzi témában is.
Köszönöm a lehetőséget a Jaffa Kiadónak!
A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a borítóképre kattintva.
A képek a kiadó oldalairól származnak.
Termékadatok
Cím: Vörös posztó
Szerző: Bauer Barbara
Kiadó: Jaffa Kiadó
Megjelenés: 2023. november 06.
ISBN: 9789634758082
Ami még érdekelhet
Megjegyzés küldése