Kultúrpara

2024. július 9., kedd

Aranyváros

Négy kotnyeles fiatal 1873-ban elindul felderíteni, ki lopta el az addig a Nemzeti Múzeumban őrzött drágaköves térképet. Humoros, fordulatokban és izgalmakban bővelkedő ifjúsági regény, amit magam hatvanasként is örömmel olvastam. 


Könyvajánló
Szerző: Fodor Veronika
Kiadó: Manó Könyvek

Az aranyváros

Fodor Veronika ifjúsági regénye 1873-ba viszi el a nyájas olvasót, amikor Pest-Budát egyesítették, és amikor mellesleg Bécsben a világkiállítás kudarcba fulladt egy járvány és a tőzsdekrach miatt. A főszereplők kamaszok, akik laza szövetséget alkotnak egy rejtély kibogozása céljából. Emília a fő hangadó, aki Pulszky Ferenc (a Nemzeti Múzeum igazgatója) unokahúga, a többi, hozzá hasonló korú kamasszal Budapest ékkövekkel kirakott térképe után indul, ami eltűnt a fenti múzeum Wertheim szekrényéből.

Történt ugyanis, hogy a bécsi illetőségű Jacob Wasserbergerhez betörtek, és elloptak tőle egy biztonsági szekrény tervrajzát, azét a szekrényét, amely egy nagy értékű tárgyat rejtett, s amelyet a Wertheim és fiai gyártottak. Ha volt valami, amiben a vagyonos ékszerész biztonságban tudhatta a dolgait, az bizony egy páncélozott szekrény volt. A tervrajzzal azonban meglépett egy pimasz betörő, aki semmi egyebet nem vitt el a bécsi üzletből, csak azt. Mi lehet olyan értékes azon a tervrajzon?

Bizony, Pulszky Ferenc térképét IS egy ilyen szekrényben őrizték Budapesten, és annak is lába kélt. A férfi roppant súlyos gondokkal szembesül a rablás miatt, lehet, az igazgatói székből is kipenderítik, de a renoméjának mindenképpen annyi, ha a drágaköves térkép - a fő attrakció - nem kerül elő a Pest-Buda egyesítésére rendezett nagyszabású kiállításra. Emília három társával kézbe veszi a dolgokat... A kotnyeles fiatalok mindenütt ott vannak, mindent látnak és minden, a bűntényben érintett számára tüskék lesznek a köröm alatt.

Szereplők

Jakob Wasserberger
Vagyonos férfi, Bécs, sőt Európa egyik legnagyobb zománcékszer-műhelyének a tulajdonosa és fő ékszerkészítője - de ő mégis szerény életet él. A Spiegelgassén álló ékszerüzlet és műhely emeletén lakik, ott történt a tervrajz elrablása.

Pulszky Ferenc
A Nemzeti Múzeum igazgatója, akitől ellopják az aranytérképet.

Steiner Hugó
Császári és királyi főtérképész, akinek szakértelme nagyban segítette a fiatalok nyomozását.

A négy kamaszkorú nyomozó: 

Emília, Pulszky unokahúga
Angliából engedték el a szülei, hogy tanuljon egy évet nagybátyjától művészetben, életérzésben, magába szívja a magyar hagyományokat. Eszes, tanulni vágyó, bátor fiatal lány.

Mirosław Batić
Apja órásmesterként a Nemzeti Múzeumban dolgozik, szegényebbek, mint Pulszkyék. A bécsi világkiállításra igyekeznek ők is a többi fiatallal, aminek fővédnöke éppen Wertheim. Állandó viccelődésével vagy halálra idegesítette vagy rémesen lefárasztotta a társaságot.

Florian Beyer
Nagyapjának úri szabósága van a Váczi úton. A komolyság, a precízség, a modor és a kellem mintapéldánya. Okos, és sokak számára példakép annak ellenére, hogy nem érzi jól magát ebben a szerepben. Viszont felnéz az apjára, a rendőrfelügyelőre, imponálni akart neki, és ezért mindent meg is tesz. Így a viccelődő, nyegle Batić és a komoly, precíz éltanuló félig-meddig voltak barátok, inkább csak társaságot nyújtottak egymásnak.

Deiller Antal
Stréber, túlzottan készséges fiatalember, aki a történet kezdetén kereskedelmi gyakorlaton teljesít szolgálatot: Bécsben, a világkiállításon vajazza a szendvicseket.

Helyszín

Bécs és Budapest 1873-ban. Járunk a Nemzeti Múzeumban, a megépült Lánchíd kapusánál, a Városligetben, a Budai Várban, és a bécsi világkiállításon, amely jelentősen hozzájárult az osztrák főváros kozmopolitává válásához (Práter, Iparcsarnok, Akvárium). 

A szerző, Fodor Veronika, kedvenc korszaka a XIX. század, az ipari forradalom, az építészet, művészet, különleges műremekek időszaka, nem véletlenül választotta ifjúsági regénye időszakának a fent említett kort. Korábban Bécsben töltött ösztöndíjasként némi időt, amikor kedvenc foglalatosságának hódolhatott: járta az osztrák főváros utcáit, múzeumait, könyvtárait és levéltárait, amelyeknek haszna ebben a könyvben feltétlenül megnyilvánul a pontos és aprólékos helyszín- és tárgyleírásokban. A szerző számos történelmi tényre támaszkodva alkotta meg regénye fő cselekményeit (Pest-Buda-Óbuda egyesítése, bécsi világkiállítás, járvány, tőzsdekrach, Pulszky Ferenc, Jacob Wasserberger), de a dramaturgia alapját képező budapesti kiállítás és műkincsrablás az írói képzelet szüleménye.

A történet olyan, ami képes megragadni a fogékony fiatalok (kiskamaszok, nagykamaszok) fantáziáját. A jó harcol a rossz ellen, ami önmagában is ideálokat teremt a világra rányíló szemekben. A hősiesség, a humor és az izgalmak, kalandok feltétlen táptalajt jelentenek a teremtő képzeletnek. A korabeli miliőben játszódó cselekmény fűszerezése a régi épületek, régi erkölcsök és hagyományok sava-borsával történt, az olvasók maradéktalan örömére.

Megítélésem szerint a Manó Könyvek igényes kötésben, külcsín-belbecs összhangjában álmodták meg az Új Kedvencek sorozatát, amibe ez az ifjúsági regény is tartozik. Javaslom mind a kis és nagykamaszok és azok szülei, nagyszülei figyelmébe a sorozat eme darabját, de teljes nyugalommal a többi regényt is! Aki nívós ifjúsági irodalmat szeretne az asztalra letenni, feltétlenül adjon egy esélyt a fenti sorozat darabjainak is.

Szerintem olvassátok!

Fülszöveg

1873 őszén a Nemzeti Múzeum nagyszabású kiállításra készül. Témája a magyar főváros részeinek egyesítése, Budapest születése. Pulszky Ferenc, a múzeum igazgatója lelkesen veti bele magát a feladatba, és egy igazán különleges műtárgyat, egy fő attrakciót készíttet el Európa egyik leghíresebb ékszerészével, Jakob Wasserbergerrel. A megnyitó előtt pár héttel azonban valaki ellopja azt a múzeumból. Pulszky unokahúga és barátai titkos küldetésbe fognak, hogy visszaszerezzék a kiállítási tárgyat. Bécsben, a világkiállításon és Budapesten keresik a rejtvény darabkáit.
***
Műtárgyrablás a Nemzeti Múzeumban, méghozzá a városegyesítési kiállítás fő attrakciója tűnik el. Pulszky Ferenc, a múzeum igazgatója, unokahúga Emília és a lány barátai nyomozásba kezdenek. Vajon visszaszerzik a megnyitóig?

Fodor Veronika
Történelem szakon végzett, író, szerkesztő. 2016 óta jelennek meg mese- és ifjúsági könyvei. Legszívesebben a 19. század világában merül el. Ha tehetné, kipróbálná az időutazást. Amíg ez nem lehetséges, addig meséket és verseket ír.

Egy kiállítás képei című könyvéből Morvay Gábor producerrel és Baumgartner Zsolt animációs rendezővel közösen animációs filmsorozat készül Szimonidesz Hajnalka illusztrációival.
Szentivánéji álom című könyve 2019-ben elnyerte a Fitz József-díjat.

Köszönöm a lehetőséget a Manó Könyveknek!
A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a lenti borítóképre kattintva.
Beleolvasót itt találsz.

Kövess minket Facebookon is!
A képek a kiadó oldalairól származnak.
Termékadatok
Cím: Az aranyváros
Szerző: Fodor Veronika
Kiadó: Manó Könyvek
Sorozat: Új kedvencek
Oldalak száma: 248
Megjelenés: 2023. november 02.
Kötés: Keménytáblás
ISBN: 9789635844333
Méret: 197 mm x 140 mm

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése