Kultúrpara

2024. augusztus 21., szerda

Mamutrezervátum

Egy tudományos áttörésnek köszönhetően feltámasztanak egy mamutcsordát, és túlélésükhöz egy volt elefántmentő ember, Damira tudatát töltik fel a matriarchába. A programhoz a pénzt a kutatóknak kell előteremteniük, akik ennek érdekében a csorda egyes egyedeit - nagyon sok pénzért! - engedik kilőni, valamint az orvvadászok is megjelennek - de egyikük sem számolt Damirával. 

KÖNYVAJÁNLÓ

Szerző: Ray Nayler
Fordító: Sepsi László
Kiadó: Agave Könyvek

MAMUTREZERVÁTUM

A nem túl távoli jövőben Moszkvában tudományos áttörés történik, aminek köszönhetően sikerrel feltámasztják a mamutokat, majd egy védett rezervátumba helyezik őket. A túlélésükhöz azonban szükség van némi szakértelemre is - mármint a mamutok részéről - hiszen a környezet teljesen más, mint ami a génjeikbe, ösztöneikbe be van kódolva. A fentiekből kifolyólag Dr. Damira Khismatullina nevű embert bízzák meg azzal, hogy segítsen a mamutokon, aki életét az elefántok megmentésénnek szentelte. Kis bibi csak azzal van, hogy ez a személy már évek óta halott (meggyilkolták), de a tudatát anno megmentették és áttöltik egy mamutba, így az ő vezetésével sikerül túlélniük és szaporodniuk, és növekedésnek indul a csordájuk. Elkötelezett kutatók kis csoportja ellenőrzi a folyamatot, de az ország vezetése nem akar költeni a mamutokra: tartsák el magukat, mondják, és nem érdekli őket, hogy hogyan. Így adódik aztán, hogy a nemes célt nemtelen eszközökkel tudják csak elérni - mamuttrófeákért sorba állítják a kőgazdag embereket, akik iszonyú pénzekért vadászhatnak a csorda tagjaira. És persze, megjelennek az orvvadászok is, de egyik csoport tagjai sem számoltak Damirával.

Bizarr, egyedi, a felelősségteljes embert elgondolkodtató mű született meg Ray Nayler tollából, ami áthallásokkal rendelkezik napjaink vagy a közelmúlt történéseivel. Valóban voltak hasonló események a földön, fiatal elefántokkal, akik még borjú korukban kerültek mentés alá és akiket meg kellett tanítani fajuk sajátos viselkedésnormáira. Az is stimmel, hogy a vezetők a programra pénzt elefántvadászattal szereztek, nagyon gazdagok, nagyon sok pénzért lőhettek ki egyedeket, ami összeget aztán ugyanarra az elefántcsorda túlélésére fordítottak, amiből előzőleg kilőtték az áldozatot.

A sci-fi és az ökothriller vonal onnan datálódik, hogy a szerző egyrészt mamutokat támaszt fel és rendez csordába, valamint a csorda élén álló matriarchába emberi tudatot töltenek fel, hogy túlélésüket elősegítsék. A kisregény a vadvédelemre hegyezi ki mondanivalóját, változatos, olvasmányos módon mutatja be mindazokat a vonásokat, amelyek a vadvédőket (kutatók, vadőrök) és ellenségeiket (vadorzók), mozgatórugóikat jellemzi. Karakterei remekül kidolgozottak, a nő, aki elkötelezetten védi az elefántokat (az ő tudata kerül feltöltésre a matriarchába), a tehetetlenségtől tétova, apja árnyékában jövő és kilátás nélküli fiatalember lépései, a csilliárd összeget fizető nagyon gazdag, meleg pár, akik tudat alatt kapcsolatuk egyben tartásáért küzdenek az amúgy fantasztikus kalandtúrán, ahol egy mamutot lőhetnek ki, a tudós, akit gúzsba kötnek az anyagiak és muszáj nemtelen eszközökhöz is nyúlnia a nemes cél érdekében - valamennyien izgalmas, életszagú leírásokat kaptak.

Ray Nayler személyében új kedvencet avattam a sci-fiírók terén, kíváncsian várom, hogy Az óceán szeme című regény olvasására időt keríthessek, mert egészen biztos vagyok abban, hogy azt is falni fogom, mint ezt a kisregényt. Csak azért ezzel kezdtem, mert vékonyabb volt, mint a másik, ezt egy délután alatt megettem, nem engedte letenni magát.

Szerintem olvassátok! (És szerezzétek be Az óceán szemét is.) 

Fülszöveg

Az ​óceán szeme szerzőjének legújabb műve feszült ökothriller lélegzetelállító tudományos-fantasztikus jóslatok sűrűjében.

A nem túl távoli jövőben Moszkva egy tudományos áttörésnek köszönhetően sikerrel feltámasztja a mamutokat, és egy védett rezervátumba helyezik őket, ám a túlélésükhöz szükség van még valakire, aki képes nekik megtanítani, hogyan legyenek mamutok egy olyan világban, ami egyáltalán nem hasonlít a régi életterükre.

Dr. Damira Khismatullina, az elefántok viselkedésének világszerte legnagyobb szakértőjének segítségét kérik. Bár Damirát évekkel korábban meggyilkolták, a digitalizált tudatát feltöltik egy mamut agyába, és a csorda matriarchájává válik. Vezetésével az állatok átvészelik az évszakokat, és gyors szaporodásuknak köszönhetően megvetik lábukat az új világban.

Hamarosan azonban megérkeznek az orvvadászok hangtalan drónjaikkal, mesterséges öszvéreikkel és mindennél halálosabb fegyvereikkel, a történelem pedig úgy tűnik, önmagát fogja ismételni. Damirán múlik a faj jövője, akire nemcsak nehéz döntések várnak, de idővel szembesül azzal is, hogy a különleges tudásán túl miért hozták vissza valójában.

Ray Nayler legújabb könyve bizonyíték arra, hogy Az óceán szeme nem egyszeri csúcsteljesítmény volt, és személyében a sci-fi új nagyságát üdvözölhetjük.


Ray Nayler
Ray Nayler Quebecben született, majd Kaliforniában nőtt fel. Több mint két évtizedet dolgozott Oroszországban, Türkmenisztánban, Tadzsikisztánban, Kazahsztánban, Kirgizisztánban, Afganisztában, Azerbajdzsánban, Vietnámban és Koszovóban. A munkája során megtanult oroszul, türkménül, albánul, azeriül és vietnámiul is. Jelenleg a George Washington Egyetem Nemzetközi tudomány- és technológiapolitikai karán vendégelőadó. Írással a szabadidejében foglalkozik: kritikai elismerésben részesült novelláit számos folyóirat és antológia közölte, többek közt a Gardner Dozois szerkesztette A legjobbak legjobbjai. Első regénye Az óceán szeme címmel jelent meg 2022 végén, és viharos kritikai sikert aratott. Nayler azóta egy kisregénnyel jelentkezett 2024 elején (Mamutrezervátum), és jelenleg a második regényén dolgozik, melyet az egész SFF közösség tűkön ülve vár.
Köszönöm a lehetőséget az Agave Könyveknek!
A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a lenti borítóképre kattintva, ahol beleolvasót is találsz.

Kövess minket Facebookon is!

Termékadatok

Cím: Mamutrezervátum
Szerző: Ray Nayler
Fordító: Sepsi László
Kiadó: Agave Könyvek
Oldalak száma: 144
Megjelenés: 2024. június 10.
Kötés: Puhatáblás
ISBN: 9789635982929

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése