Könyvajánló - Donna Tartt: Az Aranypinty

"Tartsd távol magad azoktól, akiket túlságosan szeretsz. Mert azok fognak megölni."

Donna Tartt Az Aranypinty című regénye az elmúlt évtized legkapósabb kötetei között van. Én mindig félek azoktól a könyvektől, amik ennyire nagy zajjal érkeznek, de hajtott a kíváncsiság, hogy mi is ez a regény, amiről jót is és rosszat is hallani.

Először is a sztori: adott egy tizenhárom éves kölyök, Theo Decker, akinek az életét fenekestől fordítja fel egy szörnyű tragédia. Édesanyjával ellátogat a New Yorki Metropolitan Museum of Art-ba, ahol robbanás történik. Elveszíti édesanyját, de egy haldokló öregúr ad neki egy pecsétgyűrűt és arra kéri, hogy vigyen magával egy 17. századi festményt, Carel Fabritius Aranypinty című alkotását és keresse fel a családját az ékszerrel.

A fiú ezután teljesen elveszik, fogalma sincs hogy mi lesz vele, a nagyszülei nem akarják magukhoz venni, az apja pedig már nagyon régen elhagyta őket. Ideiglenesen egy barátjának a szülei, a Barbour család veszi magához addig, amíg rendeződnek a viszonyai.

Így kerül a Park Avenue-ra, ahol a gazdagok világát nem érzi magáénak és egyáltalán nem találja benne a helyét. Egyetlen kapaszkodója a különös festmény. Aztán kíváncsiságának és az ékszernek köszönhetően ismerkedik meg Hobie-val, a restaurátorral, akinek élete során fontos szerepe lesz még.

Mikor épp rendeződne bizonytalan helyzete felbukkan az apja és magával viszi Las Vegasba. Ennél rosszabbat nem is tehetett volna szegény kölyökkel. Alkalmatlan szülőnek. Iszik, nem törödik a gyerekkel, Theo pedig rossz társaságba keveredik. Új barátjával, Borisszal csak lézengenek, hanyagolja az iskolát és rákap az alkoholra és a drogokra. Egyenes út a pokol felé...

Látjuk felnőni, látjuk, ahogy küzd az alkoholista apjával és sajnos azt is, ahogy egy tragikus spirálba kerül saját önpusztításának köszönhetően. Theo nem az a fajta főszereplő, akit megszeret az ember. Az ő narrálásán keresztül ismerjük meg a történetét. Önző is, hibát hibára is halmoz, a festmény iránti megszállottsága pedig már-már ijesztő. Apja halála után Hobie-hoz költözik. Teljesen más élethelyzet, más ritmus, igyekszik is beilleszkedni, dolgozni, de a drogok mámorában töltött évek után nehéz visszailleszkedni a való világba.

A festményt kincsként őrzi. Visszaadni már fura lenne, meg amúgy is, ki tudja mikor jön jól egy ilyen érték, ha pénzre lenne szüksége. Persze lesz itt még kavar, stiklik és az sem segít rajta, amikor húszéves korában Borisz újra felbukkan az életében, de ekkor már nem csak piti drogos, hanem egy kemény bűnöző.

A regény mindent tartalmaz, ami egy ilyen drámába kell: veszteség, gyász, túlélés és útkeresés önmagunkhoz. Olyan fontos kérdéseket is feszeget, mint a bűn és az emberi esendőség.

Donna Tartt kiváló író, akit A titkos történet című regénye világhírűvé tett. Az Aranypintyre sokat kellett várni, de végül úgy látszik megérte éveken át dolgoznia rajta, mert meghozta neki a Pulitzer-díjat. Erre a kötetre rá lehet hangolódni, ezúttal is bizonyította, hogy nem rossz író, de nekem mégsem az igazi, szerintem túlírta. Számomra voltak benne elnyújtott, unalmas filozófiai fejtegetések és olyan magyarázatok, amikre nem volt szükség. Összességében azért nem volt rossz, tanulságos történet kicsit ode nem illő végkifejlettel.

A könyvet a Park könyvkiadó bocsátotta rendelkezésünkre recenziós céllal, amelyet itt is köszönünk!