Egy délután pár órájába került abszolválni Vámos Miklós Teendők halálom után című kisregényét, a Karcsú Könyvek sorozat negyedik darabját. Alapja a szerző apja és testvére közötti kapcsolat, amely két holokauszt túlélő egymással mit kezdeni nem tudó, és idővel nem is akaró két rokon drámája.
KÖNYVAJÁNLÓ
TEENDŐK HALÁLOM UTÁN
Szerző: Vámos MiklósKiadó: Athenaeum Kiadó
Vámos Miklós rászokott (visszaszokott?) a kisregényformátumokra, vallja, hogy számára a kisregény az ideális alkotásfajta, szeret benne tobzódni. Hamar észre lehet venni művein, hogy ez a kedvenc műfaja (persze, ha maga is így nyilatkozik itt-ott, a tipp még biztosabb), egyszerűen szenvedély nála a történetalkotás, egyik erőssége az emberábrázolás. Mostanában kisregényei sorozatban jelennek meg, Karcsú Könyvek nevet kapta, a Teendők halálom után a sorozat negyedik darabja. Az egyik nagy weboldalnak nyilatkozva, Vámos Miklós ezt tartja az egyik legkedvesebb kisregényének. Én is. Gyakran olvasok Vámos Miklóstól, nem minden művét abszolválom csont nélkül, néha hezitálok, hogy érdekel-e engem annyira, hogy a közepébe is belekapjak, ne csak az elejét és a végét tudjam le - de ezt gondolkodás nélkül megettem egy negyeddélután alatt. Tetszett, akartam olvasni, miközben ciccegve csóváltam a fejem a történeten. (Az, hogy nem minden Vámos-kötet érdekel, csak annyit jelent, hogy a remekíró nem minden témája köt le, ami messze nem egyenértékű írásai színvonalának bírálatával.)
Lássuk a történetet!
Füsti Tamást 2000-ben egy reggel azzal ébresztik telefonon az egyik rendőrörsről, hogy illetékességi területükön kórházban van egy eszméletlen ember, angol útlevéllel, egy Psmith nevű, aki egyik tiszta pillanatában lesanyizta önmagát és arra hivatkozik, hogy ismeri őt - mármint Füsti Tamást. A férfi azonban nem emlékszik semmiféle angol ismerősre és nem nagyon akaródzik megjelenni neki a rendőr által mondott helyen, aki azonban tájékoztatja, hogy akkor idézés, aztán majd a rendőr behozza. Füsti a Kádár rendszerben szocializálódott, így végül megszeppenve visszakozik és várja értesítésüket, mikor, hová menjen. Ám az ügyből nem lett semmi, a rendőrök sosem keresték végül többet az ügyben. Már el is felejtette volna az egészet, amikor újra megcsördül a telefon, és Psmith maga jelentkezik a vonal végén. Megbeszélnek egy találkozót egy hotelben, ahol Alex Psmith egy gyűrűs irattartót gyűröget.
A lényeg, hogy Londonban meghal egy Lord, és világos utasításokat hagy Alex számára, hogy mi történjen halála után. Alex nem más, mint Lord William alkalmazottja, lakájok gyöngye (amúgy Kovács Sándor Ladánybenéről). Lord William (His Excellency, Franco is kitüntette) London előkelő negyedében lakik, a Knightsbridge 33-ban, a Hyde park egyik csücskében. Lőrincz Vilmos, ebből lett William V. de Lorenzi. Pécsen született, utolsó pillanatban emigrált előbb Hollandiába, majd az U. K.-ba és kerülte el a holokausztot, ellentétben szüleivel és az egyik öccsével. Végletesen haragszik a magyarokra, a szüleire és két öccsére is. Igaz, magyar rokonai is haragszanak Vilmosra.
A szerző apja és annak bátyja történetéből keletkezteti regényét, ők ketten azok, akik túlélték a holokausztot. A regényből üvölt a magány, nem hallják, nem értik, vagy csak nem akarják érteni egymást. Még mindig futóbolond, tartja a külhonba szakadt, kőgazdag, felfuvalkodott bátyjáról a szocialista Magyarország vállalati jogásza, amikor 25 év után Bécsben, luxuskörülmények között találkoznak. A szegényebb testvér csak a bátyjával szeretne bensőséges beszélgetést, több együttlétet, a gazdagabb pedig nem is érti, mit akar a másik. Időt! - ordít az öccse, - időt csak rám, ránk, és nem az üzleti tárgyalásaidon - ahová elcipelsz - foghegyről elejtett személytelen mondatokat! A Lord azonban lúzernek tartja öccsét, aki képtelen élni az élet nyújtotta lehetőségekkel. Egyiknek sem fordul meg a fejében, hogy nem arra kéne kihegyezniük nehezteléseiket, hogy miben különböznek egymástól, hanem azt keresni, miben hasonlítanak és mi a közös kettejük családjában. William-Vilmos azonban képtelen kilépni felépített imidzséből, amiért egy különösen heves szóváltás után az öccse így búcsúzik tőle: felnőttünk, már nem dirigálhatsz nekem, és még csak meg sem verhetsz, mint tetted kiskoromban, amikor nem azt akartam csinálni, amit te mondtál.
Soha többé nem találkoztak.
Fordulatos cselekmény, fokozatosan adagolt információk, megérteni-valók jellemzik a kisregényt, amelyek alapján szinte krimiszerűvé válik az egész történet. (A szerző bevallottan Jo Nesbo módszereihez nyúlt az írás során.) Nagyon jót tesz neki a feszes szerkezet, sehol sem untat sallangokkal (amiket amúgy minden regényben átlapozok, hogy jól van, haladjunk). A helyszín főleg London, de járunk Bécsben, Budapesten is.
A családi dinamikán, a szocializmuson, a fapados magyar kapitalizmuson és a holokauszt okozta traumákon túl a karakterek hozzák a zsarnokoskodó, pökhendi, önző vállalkozó és az empátiára jobban hajló, beosztott munkát végző értelmiségi különbségét, plusz a versengeni sosem fáradó testvérpár tragikus végzetét. Az egyik ezért gazdag, mert megragad minden lehetőséget (ami állandósult időhiánnyal és folyamatos készenléttel jár), a másik pedig mindig várja, hogy valaki irányítsa, megmondja, mi a feladata, valakinek megtehesse, amit az kér-követel tőle, így tisztes jóléten túl nem is halad semmire, ugyanakkor szinte arra van ideje, amire csak akarja. A két mentalitás között ég és föld húzódik. Amit az öcs Bécsben a báty szemére hány (nem törődsz igazán velem, a sorsom és a magyarországi rokonok életére is fütyülsz), nem tudja róla, hogy ez - minden percben az üzleti ügyek és lehetőségek rendelkezésére állni - a hatalom és a gazdagság alapja. Itt nem lehet 16 óra 00-kor letenni a tollat és másnap reggel újra felvenni. Az más kérdés, hogy 25 külön töltött év után Lord William lehetett volna jobban érdeklődő, jobban ráérő és empatikusabb is. Arról nem beszélve, hogy korábban és a jelenben valóban segíthetett volna anyaországi rokonain pénzzel is. Az évi egy karácsonyi telefonhívás kábé inkább ne is lett volna részéről.
A reménytelen vég életszerű. Megtudtunk mindent, amit lehetett - hogy mi következik, az egy másik kisregény témája (lehetne). Tulajdonképpen lúzer itt mindenki, nemcsak az, akit a Lord annak nézett. Őmaga sem marad ki a lúzerek sorából (a pénz nem tesz automatikusan bölccsé is), pökhendisége, gőgje, időn túli testvéri versengése, családja vonatkozásában józan paraszteszének hiánya nagyon is idetartozik. A Magyarországon maradtak is lehettek volna simulékonyabbak, hogy részesüljenek valami kis könnyebbségben a kőgazdag rokon vagyonából. Mereven tartani a frontokat, önérzetesen nyelni a nyomort, miáltal gerincesebbnek tartani magunkat ugyanolyan baromság, mint a nagyon gazdag nemtörődömsége. Mondjam, hogy mind megérdemlitek, amit kaptatok? Mondom. A végén azért az a másfél millió fontos lottócédula fááááájt. Hja, kérem, a maga módján lúzer itt minden karakter... dehát ilyen az élet, és Vámos Miklós igazán ért ahhoz, hogy a fentieket az irodalom eszközeivel átnyújtsa az olvasónak.
Szerintem olvassátok! Pár héten belül itt a sorozat következő darabja (Cím nélkül), ki ne hagyjátok!
Fülszöveg
A testvéri kapcsolatok nehézsége: ketten (hárman, négyen, öten stb.) vagytok, ugyanazoktól a felmenőktől, mégis óriási a különbség. A helyzet bonyolódik, ha más égtájakra sodor benneteket az élet, főleg ha a vasfüggöny két oldalára, össze sem hasonlítható anyagi helyzetbe. A vétkeket, bűnöket és erényeket törli a halál. Kár, hogy erre csak a temetés után döbben rá a túlélő. Hogy a halott mire jön rá, arról nincs megbízható forrásunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése