Levelek a kitelepítésből, 1951-1953
Tények és tanúk sorozat
Szerkesztő: Kollai István
Kiadó: Magvető Kiadó
Kitelepítés - mindenki ismeri a szót, a közelmúlt elképesztő eseményeihez vezető utat és annak következményeit, amit a deklasszált tömegeknek kellett elszenvedniük. A ma emberének a történtek átéléséhez - akik csak hallottak arról, hogy ilyen volt -, elég, ha elképzelik, hogy ingó és ingatlan vagyonukat egyszerűen elveszik tőlük, majd egy tollvonással meghatározzák lakóhelyüket is, ahol kutya kötelességük megjelenni és beköltözni a számukra kijelölt ingatlanba. Ez lehetett leromlott házrész, de elhagyott istálló vagy tyúkól is. A méltóságukból kivetkőztetett emberek pedig tűrtek és dolgoztak, kicsinyes, bosszúálló főnököktől és a település lakói egy részének megvetésétől szenvedve, gyakran éhezve, orrvérzésig hajtva a feladatok végrehajtását, és gyakran még az sem volt elég.
Idézet a könyvből
„Nem beszélve arról, hogy két hete egy falat kenyeret sem ettünk, mert elfogyott a kenyérjegy. Vacsorára tej, főtt krumplival, reggelire tea cukor nélkül – cukrunk nincs. Ebédre pedig éppen csak valami, mert kukoricatöréstől még egy szakácsnő sem kapott ihletet. Olyan rendetlenség, felfordulás volt 4 hétig, hogy rossz rágondolni. Négyheti szennyest máma szappanoztam be. Péterrel elhatároztuk, hogy két napig nem dolgozunk – szombat, vasárnap, és hétfőn elkezdjük a cukorrépaásást. A nem dolgozás abból állt, hogy nagytakarítunk, vasalunk, mosunk stb.”
A mű Kollai István szerkesztésében a kitelepítés mentálistörténetét bontja ki, Mikecz Károly családjának levelezése által. A férfi a II. világháború előtt elismert bankár volt, és mint ilyen, szúrta a szemét a regnáló szocialista hatalomnak, ezért neki, Péter fiának és menyének, Kövér Katalinnak, elrendelték a kitelepítését: a Békés megyei Kamut tanyavilágába kellett költözniük. Az Alföld kemény világ az újrakezdéshez, hátha még megnehezített életkörülmények között, kényszerűen újrakezdett életről van szó. A háborús események után a középosztály térvesztése és túlélése érdekében a mindennapi élet "apróságairól" lehetett csak szó, ilyenekről, mint az állapotos Kövér Katalin hogy fog szülni a rideg körülmények között, mivel tudják majd táplálni a kisgyermeket ezen a tanyán, hová zsuppolhatták el a többi családtagot, mennyire merjenek csapongani a levelekben, amik jórésze Kövér Katalintól származik, vajon elolvassák-e a leveleiket a postán. A levelek alapvetően vidám hangulatúak (nem adták meg magukat körülményeiknek), de ettől függetlenül átüt rajtuk a tanácstalanság és a folyamatos szorongás.
 |
A képen a levelek írója, Kövér Katalin és férje, Mikecz Péter.
|
...és hogyne ütne át a leveleken a kétségbeesés, amikor leányfalui villájuk, az abban elhelyezett tárgyak ebek harmincadjára került a kitelepítéskor, annak reménye nélkül, hogy valaha is valamicskét sikerülhet visszaszerezni belőlük. (Végül is a villa hellyel-közzel, megtépázva megmaradt, de a régi jó világ nem tért vissza, sokat nyomorogtak benne a kitelepítés utáni visszatérést követő években is.) Kövér Katalin nem is számított elitnek, mégis utolérte az ő családját is a vész. Ahogy a szerkesztő fogalmaz: "a kommunizmus társadalomépítő csődjének egyik jele, hogy az ilyen, egyébként nem kifejezetten az elitből származó embereket is ellenségként kezelte, lezülleszteni próbálta." Arról nem is beszélve, hogy a kitelepítettség életre szóló billogot jelentett minden benne résztvevőnek, legyen szó karrierről, iskoláztatásról vagy társadalmi pozícióról. Idézet a könyvből
Örömömben gyorsan írok egy lapot! Kaptam egyik szomszédunktól egy csuda helyes kis bölcsőt. Csak egy kicsit drágán akarja adni, 5.- Ft-ért. Megpróbálok alkudozni. Ez mégiscsak jobb, mint egy ruháskosár, mert egész kétéves koráig fekhet benne a gyerek.
Most kaptam meg Apuka levelét, örülök, hogy nincs otthon semmi zűr. Nagyon sokat izgultam az utóbbi időben a sok rossz pesti hír miatt. Mi jól vagyunk, pénzünk szörnyen kevés, munka pedig végleg nincsen. Kérvényünket (Körösladányt) elutasították. Szokásos pech. A lisztet még nem tudtam feladni. Most szerkesztettem egy jó kis zsákot. Abba küldöm el. Majd megkérlek benneteket, hogy őrizzétek, és ha Anya decemberben lejön, elhozza nekem, ugyanis két törölközőből áll.
A szerkesztő, Kollai István (történész), a könyvben szereplő Mikecz Péter és Kövér Katalin unokája, ezért tud lábjegyzetekben sok hozzáfűzést megtenni, és azért lábjegyzetekben, hogy szabad teret engedjen az olvasói interpretáláshoz. Utószavában hozzáfűzi a kitelepítettek további sorsáról szóló tényeket, adatokat, megállapítja, hogy az 1951-1953 közötti évek kilátástalanságát a legtöbben idegrendszeri állapotuk és habitusuk szerint dolgozták fel, többen is disszidálás mellett döntöttek. Ennyi trauma után nehéz újra iskolapadba ülni, vagy ellenséges környezetben megvalósítani a neki testhez álló életpályát, egyeseknek halálukig tartó paranoiájáról nem is beszélve: soha többé nem bíztak egyetlen politikusban és politikai rendszerben sem. Például csak műszaki vonalon engedték őket diplomához jutni, a Mikecz családban is található jópár mérnök ebből az időszakból.
Szerintem olvassátok - a kötet végén található szerkesztői utószót se hagyjátok ki!
Fülszöveg
1951-ben az „úri középosztály” maradványait büntetendő újfajta retorziót vezetett be a sztálinista hatalom: budapesti családok ezreit telepítették ki az alföldi tanyavilágba, lakásaikat pedig elvették. Pár hónap alatt mintegy ötezer család találta magát az Alföld valamelyik sarkában. Bár a kitelepítések 1953-ban véget értek, az érintettek évtizedekig cipelték a trauma súlyos terheit. A Tények és Tanúk sorozat újabb kötete a kitelepítés mentalitástörténeti aspektusába enged bepillantást egy család levelezésén keresztül: a világháború előtt elismert bankárnak, Mikecz Károlynak a Békés megyei Kamut tanyavilágába kellett költöznie Péter fiával és menyével, Kövér Katalinnal. Az ő leveleiken keresztül kapunk képet az Alföldön kényszerűen újrakezdett életről. Az alapvetően életvidám hangvételű leveleken átüt a tanácstalanság, a szorongás érzése: 1952-től már a kitelepítésben született kislányuk miatt is aggódik a család. A fejük felett elhúzó repülők vajon a felszabadítók? Vajon a postás elolvassa a rokonok ideküldött leveleit? Hol a többi családtag, kit hová zsuppoltak? Mit lehet enni adni egy babának a tanyán? Ilyen „apróságokból” áll össze a nagykép: a világháború előtti középosztály térvesztése és túlélése. A Kövér Katalin haláláig a családban ismeretlen leveleket a lánya találta meg. A történeti hátteret és a szereplők további életútját a kötetet sajtó alá rendező Kollai István történész utószava ismerteti.
Köszönöm a lehetőséget a Magvető Kiadónak!
A kötetet kedvezményes áron megrendelhetitek a kiadó honlapjáról a lenti borítóképre kattintva.
Kövess minket Facebookon is!
A képek a kiadó oldalairól származnak. 
Megjegyzés küldése