Paul levele ikertestvéréhez:

"Julie-t látni a forró, sülő és rotyogó ételekkel megrakott tűzhely előtt ugyanúgy elbűvöl, mint egy üstdobost figyelni a szimfónia alatt. (Ha nem ülök be oda nézni őt, akkor nincs esélyem találkozni Julie-val.)… Képzeld ezt lelki szemeid elé: Julie-n kék vászonkötény, a kötény övében egy konyharuha, mindkét kezében egy-egy fakanál, és egyszerre két lábast kavargat. Figyelmeztető harangok hallatszanak, mint karmesteri pulpitusról a jelzések, és illatozó főmotívumként fokhagymaszagú gőz tölti meg a levegőt. A sütő ajtaja olyan gyorsan nyílik és csukódik, hogy szinte észbe sem kapsz, máris bedöf oda fürgén egy kanál, belenyúl egy lábosba, felemelkedik Julie ajkaihoz az íz ellenőrzésére mindez mint egy tökéletesen időzített dupla ütés a dobokon. Ő ott áll, körülvéve a hangszereivel, magabiztosságot és önbizalmat sugároz…

Szakavatott kopasztó, nyúzó és csontozó kezd válni belőle. Csodálatos látványt nyújt, amikor egy apró lyukon a csirke nyakán keresztül húzza ki az állat beleit, majd ugyanezen a kis furaton át a bőrt meglazítja, hogy ne tapadjon a húshoz, és hogy a szarvasgomba leopárdfoltjait el tudja helyezni sorjában a bőre alatt. Vagy amint egy liba minden egyes csontját kiszedi, anélkül hogy felszakítaná a bőrét. És látnod kellene, amint megnyúz egy üregi nyulat – megesküdnél rá, hogy ő a préri lánya, aki most lovagolt elő a hegyek közül."

Élő műsorról szó sem lehetett – részben a felszerelés és a hely korlátozott mivolta miatt, részben meg azért, mert én teljesen amatőrnek számítottam. De úgy döntöttünk, az egész műsort egy megszakítás nélküli harmincperces felvétellel rögzítjük, mintha élő adás lenne. Hacsak a kamera el nem romlott vagy a lámpák el nem aludtak, nem volt leállás, és nem lehetett korrigálni. Kicsit rázós volt, de illett hozzám. Ha egyszer belefogtam, nem nagyon szerettem megállni, és elveszíteni az élő előadás feszültségét és izgalmát. Mellesleg nézőink sokkal többet tanulhattak, ha hagytuk, hogy a dolgok úgy történjenek, ahogy a valóságban is szoktak – a csokoládéhab nem hajlandó elválni az öntőforma faláról, az almafelfújt összeesik. A főzés egyik titkát és egyben örömét jelenti megtanulni kijavítani valamit, amit elrontottunk; és az egyik lecke az, hogy derűsen viseljük el azt is, ha már egyáltalában nem lehet kijavítani.

„Ne feledd, semmi nem fontosabb a másik embernél!” Más szóval, a legfontosabb a világon a barátság – nem a karrier, nem a házimunka, nem a saját fáradtságunk –, amit pedig ápolni és táplálni kell.

Julia ​Child 1948-ban érkezett diplomata férje oldalán először Franciaországba. Egy szót sem tudott franciául, soha addig nem kóstolt egyetlen francia ételt sem, ráadásul főzni sem tudott. Ám ahogy kezdett elmélyedni a nyelv tanulásában, ahogy kezdte megismerni a franciák életmódját és konyháját, szenvedélyes érdeklődés gyúlt benne az ország és lakói iránt, a főzés pedig életre szóló hivatásává vált.
Ebben a könyvben Julia Child elsősorban franciaországi kalandjait meséli el: feltárul előttünk a háború utáni Párizs a híres Cordon Bleu főzőiskolával, az eldugott kisvendéglőkkel és a külföldiek pénztárcájához mért elegáns éttermekkel. Juliával együtt kilátogatunk Marseille nyüzsgő halpiacaira, végigjárjuk Provence kisvárosait, megcsodáljuk a kiépülőben levő francia Riviérát, megismerünk híres séfeket és a helyi konyha minden csínját-bínját értő egyszerű parasztasszonyokat. A szeretett férjével Európa más országaiba tett közös utazásaikról szóló tudósításokból kiderül az is, milyennek látta kontinensünket akkoriban egy érdeklődő amerikai.
Az emlékirat egyben beszámoló arról, milyen hányattatások után sikerült kiadni a francia szerzőtársnőivel közösen írt, ma már alapműnek számító, kétkötetes angol nyelvű nagy francia szakácskönyvet, és hogyan lett Juliából Amerika első televíziós sztárszakácsa.

Julia Child (eredetileg McWilliams) (1912-2004) amerikai szakács, író, televíziós személyiség. Leginkább arról híres, hogy a francia konyhaművészetet megismertette az amerikaiakkal, először szakácskönyve, a Mastering the Art of French Cooking („A francia konyhaművészet elsajátítása”), majd az ezt követő televíziós főzőműsora, a The French Chef segítségével („A francia főszakács”), amit 1963-tól kezdve vezetett.

Forrás: Wikipédia