Könyvajánló - Claire Keegan: Ilyen apróságok
1985, a karácsony előtti hetek egy ír kisvárosban. Bill Furlong szén- és fatelepén ilyenkor a legnagyobb a forgalom. Furlong lassan negyvenéves. Nap mint nap lelkiismeretesen teszi a dolgát. Egy szállítmányt a zárdához kell kivinnie, és ráébred valamire, aminek hatására át kell értékelnie a múlját. Eltöpreng, vajon minden úgy van-e jól, ahogy van. A város polgárai, akiket az egyház tart a markában, mindenesetre hallgatnak.
Az ún. Magdalen- vagy Magdolna-mosodák a mai napig Írország szégyenfoltjai, egy olyan szeglete a történelmüknek, amelyet talán a fennállásukkor is szégyelltek, mégis elviselték, mégis cinkosai voltak az egyháznak, amely az erkölcs nevében embertelenséget követ el, mint oly sokszor tette már.
Íroroszágban több, mint 200 éven át működtette az erősen bigott katolikus egyház a Magdalen- vagy Magdolna-mosodák néven elhíresült intézményeket, amelyek eredetileg menedéket és az újrakezdés lehetőségét hívatottak adni a rendkívül bigott világba bele nem férő megesett, férjezetlen anyáknak és lányaiknak, az erőszakot elszenvedett nőknek egyaránt, de a 20. századra kegyetlen börtön, munkatábor, és több ezer nő és fiatal lány halálának helyszíne lett belőlük, mindez az egyház égisze alatt, a társadalom szemhunyásával és hallgatólagos beleegyezésével. A botrány 1992-ben robbant ki, amikor egy anyagilag nehéz helyzetbe kerülő intézmény a földjei egy részét szerette volna eladni, itt pedig a feltárás során egy több, mint 150 emberi maradványt tartalmazó jelöletlen tömegsírt találtak. Ezután sorra kerültek elő olyan nők, akik hosszabb-rövidebb ideig "élvezték" ezen intézmények vendégszeretetét, és végül a közvélemény általános felháborodására felszámolták a Magdalen-mosodákat. A nevüket egyébként a legelső, Dublinban nyílt intézmény után kapták, amelyet 1765-ben a protestáns egyház nyitott, hogy megrendszabályozzák a "léha életet élő", házas férfiakat elcsábító gaz prostituáltakat és a házasságon kívül teherbe eső (mindegy, milyen okból) lányokat. Az intézkedést nagy örömmel fogadta a katolikus egyház, így gyakorlatilag a történelem során először a két egyház egyetértésben összefogott, és sorra nyitották ezeket az intézményeket. A falakon belül vasszigor uralkodott, testileg és lelkileg bántalmazták, fenyítették a nőket és lányaikat, akiket dolgoztattak, sokszor halálra.
Egy ilyen intézmény történetét meséli el Claire Keegan az Ilyen apróságokban. 1985-ben járunk, röviddel karácsony előtt, amikor eleve egy kicsit lelassulunk, egy kicsit átértékeljük az életünket, és talán jobban észrevesszük a többi embert. A szén- és fakereskedéssel foglalkozó Bill Furlong, akit ilyenkor havaz el leginkább a munka, egy szállítmány tüzelőt a zárdához visz, és itt felfigyel valamire, amit nem tud lenyelni.
Rövid, tömör könyv, amely ügyesen bánik az emberi érzelmekkel, nem visz közel a történtekhez, inkább némi távolságból, de éles szókimondással egyszerűen csak megmutatja. Megmutatja, hogyan bántak egy ilyen zárdában a nőkkel, de leginkább azt, hogy az emberi lélek hogyan reagált erre, milyen érzelmek nyíltak meg. Bár Írország múltjának egy szégyenteljes részét mutatja meg, mégis némi reményt nyújt, hogy létezik még valódi erkölcs, valódi emberi jóság is, amely érdekektől mentes, és amely nem bírja nézni a bántalmazást és szenvedést.
Magával ragadó történet, amelyből nemrégiben film is készült Cillian Murphy főszereplésével.
Köszönöm a lehetőséget a 21. Század Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.
Megjegyzés küldése