Kivetülések

 Könyvajánló - Prof. Karl Deisseroth: Kivetülések

Egy ​fantasztikus utazás az emberi elmében – ezt kínálja Karl Deisseroth megható és lebilincselő könyve, amely klinikai eseteken keresztül tárja fel az olvasó előtt belső világunk és érzelmeink biológiai természetét.

Az elismert klinikai szakpszichiáter és kutató szerző nevéhez köthető az optogenetika forradalmian új módszere, mely a fény segítségével térképezi fel az agyműködést. Könyvében kutatásai és páciensei esettanulmányai által mutatja be, hogy mit árulnak el a mentális betegségek az emberi elméről és az emberi érzelmek eredetéről – vagyis mit tudhatunk meg a sérült elme révén az egészséges, ép elméről. Egy evészavarral küzdő fiatal nő esete azt tárja elénk, hogyan képes az emberi agy fellázadni az éhség és szomjúság legősibb ösztönei ellen; egy idős, depresszióval és demenciával küzdő veteráné arra világít rá, hogy az emberben az evolúció során nemcsak az öröm, hanem az öröm hiányának érzete is kifejlődött.

A Kivetülések az agyról alkotott elképzeléseink mellett a saját magunkról mint társadalmi lényekről kialakult képünket is átformálja. Mindezt a tudomány legújabb eredményeivel, és kapcsolódásra, értelmes életre vágyó emberek mindenkiben visszhangot keltő történeteivel illusztrálva teszi.

Prof. Karl Deisseroth igazán sokoldalú ember, mondhatjuk, hogy modern polihisztor. Amerika minden táját beutazva nevelkedett szüleivel és két lánytestvérével, mindannyiuk legfőbb hobbija az olvasás volt, Karl még bicajozás közben is a kormányon egyensúlyozott egy könyvet: érdekelte a regényeken, fikciós irodalmon át a történelem, biológia és mindenféle tudományok is. Előfordult, hogy édesapjával Marylandből Kalifornia felé autózva órákon át felolvasott neki. Nem csoda, hogy életét először a kreatív írás felé fordította, de már az egyetem első évében olyan kérdések kezdték izgatni, hogy hogyan lesz egyetlen sejtből egy egész test, sok-sok milliónyi sejt bonyolult hálózata? Hogyan tárolódnak és hogyan hívjuk elő az immunrendszer sejtszintű emlékeit? Hogyan magyarázhatóak az érzelmek sejtszinten? Ezek a témák hamar a neurológia felé fordították, amiből Ph.D.-t szerzett, de pszichoanalitikával és pszichiátriával is foglalkozott, jelenleg a Stanford biomérnök professzora, akinek érdeklődési körébe tartozik az autizmus, a depresszió és a rák, és ezek felfedése, kezelése egyaránt. Szakterülete az optogenetika, amely a sejtek fénnyel való feltérképezését és irányítását jelenti, egészen fiatal tudományág, ami napjaink egyik leggyorsabban fejlődő ágazatává nőtte ki magát. Segítségével olyan veleszületett vagy szerzett betegségek és állapotok válnak gyógyíthatóvá, mint a vakság, a rákos sejtek kezelése, vagy idegrendszeri rendellenességek. Karl Deisseroth könyvében esetein, páciensein keresztül nem csupán ezt a tudományágat mutatja be, de elmeséli elméleteit és kutatásait a fő érdeklődési területéről is: az emberi érzelmek sejtszintű megközelítéséről.

Vallja, hogy az irodalom, a történetek fontos kapcsok köztünk, emberek között, ezért előszeretettel használja az irodalom nyújtotta lehetőségeket a kapcsolódás és megismerés egy más szintjére. A pszichiátria tudománya egészen más és más eszközöket is igényel, mint a legtöbb orvoslás: nehezen lehet egzakt tényekre alapozni, mert a legfőbb meghatározó tényező maga az ember és a különféle helyzetekben való viselkedése, reakciói, érzelmei, amelyre hatással van maga a megfigyelő, a pszichiáter is a saját történetén, ismeretein, ítéletén és reakcióin keresztül. Ugyanakkor sokszor éppen az segít a diagnosztika bonyolult útvesztőjében, ha megfigyelik, hogy saját magukban milyen érzelmeket és reakciókat váltanak ki az egyes páciensek. Ezért rendkívül fontos egy ilyen munka során az önismeret is. 

Deisseroth és csapata dolgozta ki és tökéletesítette azt a módszert, amelynek során az emberi agyba sejtszintű betekintést kapunk az optogenetika módszerével. Hiszen az agy nem csupán egy fizikai szerv: működését a benne lévő milliónyi idegsejt és a köztük lévő szinapszisok befolyásolják, ezért egy mentális betegségnél vagy állapotnál nem nagyon van fizikai eltérés egy egészséges ember agya és a beteg agya között. Az eltérést ezek az idegsejtek és szinapszisok működése adják. Ebben egyaránt szerepet játszik a genetika és a környezet is, főleg életünk első éveiben szerzett tapasztalatok. Az optogenetika segítségével megismerhetőek ezek a folyamatok, és az a rejtett, belső mag is, amelyet sokan az agytól függetlenül kezelnek: a tudat és az érzelmek.

Hogy is működik az optogenetika?

A sejtek önmagukban nem fényérzékenyek, de egy algából kivont fehérjével és annak a kívánt sejthez való eljuttatásával a mikrobiális DNS arra ad utasítást, hogy a sejt fényérzékeny fehérjét termeljen, ennek a neve rodopszin. Száloptika segítségével tudják aktivizálni aztán ezeket az idegsejteket, és megfigyelni, hogy a fényérzékeny fehérjék milyen utat járnak be az agyban. Ennek a segítségével fizikailag feltérképezhetővé és leírhatóvá válik az agy funkciói, az érzelmek, és mindenféle belső, mentális tevékenység is. A megfigyelések során egyértelművé vált, hogy az egyes erős érzelmi állapotok, pl. a szorongás sokkal több agyi területet érintenek, mint gondolták, és a teljes folyamat megfigyelhetővé vált, ahogyan a szorongás egyes fázisaiban fizikai tüneteket, légzési nehézségeket okozott, miközben szinte birtokba vette az egész érzelmi központot, végül a motivációs központot is. 

Az egész könyv Deisseroth pácienseinek esetei mentén épül fel, bemutatva az egyes embert, a diagnosztikáját és a múltját, hátterét is, amely hozzájárult ezen állapotok kialakulásához, majd a kezelések és vizsgálatok során az optogenetikai eredményeiket is. Emellett végig körüllengte a történeteit az a nézete, hogy ami nem hasznos evolúciós szempontból, az eltűnik. Így szerinte a különféle mentális állapotoknak is lehetett valamikor haszna, különben már rég kiszelektálódott volna. 

Az biztos, hogy a történelmet erősen befolyásolták egyes állapotok, leginkább az ADHD és az autizmus enyhébb válfajai, hiszen a tudományos áttörésekhez, a művészethez, a feltaláláshoz mind elengedhetetlenek az ADHD-ra és autizmusra jellemző tünetek: a szuperfókusz, mert csak így képesek akár évtizedeken át egyetlen, az adott korban talán értelmetlennek tűnő, később mégis jelentős áttörést hozó téma kutatására, kísérletezésre; az egyedi nézőpont; és a "normalitástól" (legyen az bármi is) való eltérést sokszor tűzzel-vassal irtó tömegek semmibe vétele. Számtalan tudós, feltaláló vagy a területén jelentőset alkotó művész "szenvedett" minden bizonnyal az ADHD, az autizmus vagy épp a skizofrénia és mániás depresszió egyes válfajaiban. Karl Deisserothot sokkal inkább a megismerés és a működési mechanizmus feltárása hajtja, és semmiféle társadalmi bélyeget nem fogad el, sőt, sokszor ezeket a rossz társadalmi beidegződéseket teszi felelőssé egy-egy állapot kialakulásáért, és szerintem ebben igaza van. 

Viszont én úgy gondolom, hogy amikor ezek az állapotok már tényleg megnehezítik, megkeserítik az egyén életét, akkor a korábban talán hasznos funkciók egyszerűen túlműködnek, és immár nem hasznosak. Mint egy epilepsziás roham, ami az agy egy kis részén kezdődik, és szinte áramütésszerűen, műszerekkel lekövethető módon stimulálja az agy több részét, aminek hatására az kisül, és a test kontrollálhatatlan remegésében, felfokozott nyáltermelésben, légzési nehézségekben csapódik le akár az ájulásig. Nekem két epilepsziás rohamom volt életemben, és sokkal több kezdődő, amit képes voltam megállítani idejében. Csak éppen a szorongásnak vagy a depressziónak nincs ennyire egyértelmű, fizikailag ennyire látható jele, és sokkal tovább tart. Épp a napokban olvastam valahol arról, hogy a szorongás milyen szinten megváltoztatja az agyi funkciókat, és hogyan akadályozza minden látható külső jel nélkül a cselekvést és normális életvitelt. Ezt sokszor tapasztalom saját magamon is, de nekem mindig sokat segít, ha ismerek egy jelenséget. Épp olyan ez, mint az alvási bénulás: egy rendkívül intenzív és ijesztő élmény, ami néhány havonta előfordul nálam, de segít, hogy ismerem a hátterét, hogy mi zajlik ilyenkor az agyamban, és nem mindenféle földönkívülieknek vagy túlvilági lényeknek tulajdonítom. Ez a fajta megismerési vágyam és realista hozzáállásom a dolgokhoz az, ami átsegít/átsegített a gyászfolyamaton is három közeli családtagom hirtelen halála után.

Prof. Karl Deisseroth

Természetesen ez a tudományág is etikai aggályokat is felvet, hiszen az optogenetika lehetővé teszi, hogy érzeteket és érzelmeket ébresszünk vagy altassunk el emberekben és állatokban egyaránt: a segítségével érezhet éhséget, szomjat, szociális kényszert, agressziót és mindezek ellentétét is. Beleszólhatunk ezekbe a természetes folyamatokba mesterséges módon? És ha igen, milyen szabályok mentén? Véleményem szerint sokszor már ezen reakciók, érzelmek és érzetek létrejötte is mesterséges, hiszen az a közeg és az a társadalom hozza létre, amiben az egyén él. Ha egy elnyomott, sőt, politikailag valóban üldözött és irtott népcsoporthoz tartozik; ha gyerekként, lányként folyamatos szexuális abúzust és társadalmi elnyomást élt át; ha a családját, közvetlen környezetét megrontotta az alkohol vagy egyéb drogok - ezek mind olyan körülmények, amelyek létrehozzák, elősegítik a felnőttként megélt mentális betegségeket és állapotokat. Ezeken segíteni, ezeket normalizálni ha lehetőségünk van rá, kötelességünk - szerintem. 

Persze mindezt ellenőrzött körülmények között, megfelelően szabályozva. Ahogy az AI, ez is egy olyan lehetőség az emberiség kezében, amiből könnyen lehet fegyver. De ettől még nem kell betiltani a használatát. Elvégre minden egyes háztartásban megtalálhatóak emberölésre alkalmas fegyverek. Az egyik legősibb a kés, és nem a kés hibája, ha rosszra használják. Ez persze nem azt jelenti, hogy szabadon kéne tartani otthon lőfegyvereket, én személy szerint ellenzem a fegyvertartást, mert a kés, az olló, a kerti fűrész és ágvágó is hasznos használati tárgy. A lőfegyver nem az, de nagyon könnyen kerülhet olyan kezekbe, ahol aztán tényleg gyilkos fegyver válik belőle. Egyesek szerint az iskolai lövöldözések ellen a megoldás a még több fegyver: lőfegyver a tanároknál, felnőtteknél. Szerintem meg az erőszak ellen a megoldás a prevenció, a pszichológia és a káros környezetből való kiemelés. Jó példa James Fallon története, aki saját magán is észrevettem a pszichopatákra jellemző agyi mintázatokat, és saját fiatalkori kilengései és életmódja is erre utalnak, mégsem lett bűnelkövető, mert ahhoz egy olyan trigger kell, ami nála nem volt meg: a szeretetlen, rendezetlen, erőszakos, abuzáló gyerekkori környezet. De Dorothy Otnow Lewis tanulmánya is sokatmondó a gyerekkorban átélt abúzus miatti disszociatív személyiségzavar kibontakozásáról.

Rendkívül érdekes és informatív, magával ragadó olvasmány volt ez a kötet, jó volt megismerni ezt a tudományágat, és Deisserothról egy rendkívül szimpatikus, energikus, életerős, érdeklődő, ugyanakkor alázatos és józan kép alakult ki bennem. Keresni fogom a jövőben a kutatási anyagait, mert mindezidáig ismeretlen volt előttem a neve. Utoljára Michio Kaku: Az elme jövöje c. könyve volt rám ilyen hatással, ami az agykutatást illeti, kozmológia és kvantumgravitáció területén pedig Carlo Rovelli írásai. Deisseroth egyértelműen belépett a kedvelt tudományos szerzőim közé. 

Köszönöm a lehetőséget a Maxim Kiadónak! A kötet a borítóra kattintva elérhető kedvezményes áron.