A sikeres bolsevik forradalom után a kisemmizett orosz arisztokrácia, az értelmiségi és művészi hivatásokkal kenyeret keresők tömegével öntötték el Párizs utcáit. Kik ők és hogyan tudtak meg- és túlélni a Fények városában? Egyszerre izgalmas, szórakoztató és helyenként szívszorító mű az orosz történelmi korszak szakavatott írójától, Helen Rappaporttól.
KÖNYVAJÁNLÓOROSZOK PÁRIZSBAN
Szerző: Helen RappaportFordító: Tomori GáborKiadó: Európa Kiadó
Párizs és Oroszország Nagy Péter cár óta - kisebb-nagyobb kihagyásokkal - szerették egymást. Az orosz arisztokrácia menetrendszerűen megfordult a Fények városában, ott ültek a Ritz kertjében, a színházi lelátókon, a lokálokban, és extremitásaikkal néha túllőttek a célon, de a mindig tömött pénztárcák ezeket a kilengéseket elsimították, mindenki megelégedésére rendezve lettek a sorok. Ez a könnyedség tűnt tova a bolsevik hatalomátvétel után: az arisztokrácia nem tudott a pénzzel bánni, sosem kezelték, mindig az őket körülvevő szolgálatteljesítők hada foglalkozott életük keretezésével, felkeléstől lefekvésig, ők öltöztették, ők sütöttek-főztek, mostak rájuk, és ők kezelték a pénzügyeiket, fizettek helyettük éttermekben, lokálokban, boltokban.
Ennek a víg életnek lett vége 1917-ben, amikor a kommunista rezsim hatalomra került Oroszországban. A cári világ végével az ancien régime urai menekülni kényszerültek, a legtöbben Franciaországba. Nincstelenül, hontalanul, vagyonuktól szinte teljesen megfosztva érkeznek az oroszok ezrei a francia fővárosba, s a régi kényelmüket, a léha költekezésüket felváltja a nélkülözés keserve és a munkalehetőségért való küzdelem.
A legtöbb vagyonos ember kimentette javai egy részét, amihez csak hozzá tudott férni és menekülés közben könnyen mobilizálható, netán akár el is rejthető volt ruházatban, csomagban. A legtöbben fantasztikus ékszereik eladogatásában reménykedve bíztak abban, hogy akár 1930-ig is kihúzzák belőle a megélhetésüket. Csalatkozniuk kellett: az értékeikkel házalókat Európa nagy fővárosaiban sorra kiszipolyozták a nyomor vámszedői. A közvetítő ügynökök alacsonyan tartották a műkincs és ékszerkereskedelem árait, arra hivatkozva, hogy a piacot elöntötték az ékszerek, így lényegesen kevesebb pénzt kaptak vagyontárgyaikért, mint ami értéket azok képviseltek.
A megélhetés kényszere munkakeresésre sarkalta őket, de ugyan mihez ért egy arisztokrata? Így fordulhatott elő, hogy egykori tábornok szalutált a vendégeknek a szállodaportán, admirális köszönt az autómosót igénybe vevőknek, és nagyhercegnők próbáltak keresetet kicsikarni varrótudásukból. A nemrégen még ünnepelt orosz művészek kis albérletekben húzták meg magukat és éhesen talpaltak Párizs utcáin állandó munka után, félretéve büszkeségüket, pincér vagy mosogatói állásról álmodozva, miközben néha nem is napról napra, hanem óráról órára élnek.
„Párizs tele van oroszokkal – írja Hemingway 1922-ben, miután megérkezik a Szajna parti fővárosba. – Egyfajta gyermeki reménykedéssel áramlanak Párizsba, hogy a dolgok valamiképpen rendbe jönnek, ami egészen elragadó, amikor az ember először találkozik vele, néhány hónap múltán viszont már dühítő kissé. Senki nem tudja, hogyan élnek, leszámítva, hogy eladogatnak ékszereket, arany dísztárgyakat és családi ereklyéket, amiket magukkal hoztak Franciaországba…”
Amikor összekapartak maguknak valamiféle állandó egzisztenciát, nemigen mozdultak ki lakásaikból. Összejöveteleik zártkörűek voltak és jóformán csak a múlt örömteli eseményeinek felidézésével és annak elemzésével foglalkoztak, hogy kinek a hibájából jutottak el idáig. Ahogy az egyik emigráns fogalmazott: "Ez a múlt olyan volt, mint egy poros gyémánt, amelyet reménykedve a fény felé tartunk, hátha a napsugár keresztülszűrődik rajta. Beszéltünk a múltról, visszatekintettünk rá. És a múltról beszélve nem tanulságokat kerestünk, hanem fáradhatatlanul és hiábavalón azt taglaltuk, ki a hibás azért, ami velünk történt. A jövőnket egészében nem tudtuk elképzelni, míg az Oroszországba való visszatérésünket, amit annak idején nagyon biztosra vettünk, csak igen határozott előjelek mellett láttuk lehetségesnek. Az élet szomszédságában éltünk, de féltünk találkozni vele.”
Helen Rappaport értő kézzel nyúlt a témához, nem csoda, hiszen történész, Oroszország-szakértő, életrajzíró; kutatásai elsősorban a viktoriánus korszakra és a forradalmi Oroszország történetére irányulnak. Több könyve is megjelent a témában (Romanov nővérek 1-2, A forradalom fogságában, stb.), amelyek megírását mindig alapos kutatás előzött meg. Jelen művében levéltári iratokra, személyes levelezésekre, és a kötet végén több tucatnyi oldalra rúgó forrásmunkára, jegyzetekre, bibliográfiára hivatkozik. A mű szorongást keltő témáját őszinte együttérzéssel tálalja, a történeteket színes anekdoták lazítják, a jellemrajzok eltaláltsága sokat ad hozzá a gyakran eddig fel nem tárt forrásokra támaszkodva. Mielőtt az olvasó ítélkezik az oroszokat ismerni vélve, azért legyünk kicsit megengedőbbek: csak el kell képzelni, hogy földönfutókká tesz bennünket egy tollhúzással valami, ami után nincs fedél a fejünk felett, nincs mit ennünk, nincs mibe felöltöznünk, a mindennapi minimálisan egyszeri étkezés is olyan választások elé állít, hogy vagy cipőt veszünk vagy eszünk. Bizony, ezek semmiféle léhaságra sem lehetnek megfelelő büntetések. És hogy manapság ilyen nincs? Nem is tudom, honnan ez a sok menekült Európában, de magyar viszonylatban például a nyugdíjpénztárba hajdan szorgosan összehordott kis pénzecske einstandolása sem mindenkinek esett jól. Szóval, csínján a könnyen odadobott ítéletekkel.
Szerintem olvassátok!
Fülszöveg
„Párizs tele van oroszokkal – írja Hemingway 1922-ben, miután megérkezik a Szajna parti fővárosba. – Egyfajta gyermeki reménykedéssel áramlanak Párizsba. Senki nem tudja, hogyan élnek, leszámítva, hogy eladogatnak ékszereket, arany dísztárgyakat és családi ereklyéket, amiket magukkal hoztak Franciaországba.” És valóban, a Romanov-dinasztia bukását, a bolsevik hatalomátvételt követően vagyonuktól szinte teljesen megfosztott oroszok ezrei menekülnek a francia fővárosba, s az éjszakai lokálok, a finom borok és ételek nyújtotta élvezetek, a Gyagilev vezette Orosz Balett fénykorát felváltja a nélkülözés keserve és a munkalehetőségért való küzdelem. Egykori tábornok áll a szálloda portáján, admirális várja a kuncsaftokat az autómosóban, miközben a feljebbjutás reményében pincéri és taxisofőri ábrándokat kergetnek. Nagyhercegnők, grófnők varrják a párizsi elit szláv motívumokkal ékített, Coco Chanel tervezte ruháit, a nemrégen még Oroszország-szerte ünnepelt művészek lepukkant albérletekben húzzák meg magukat, álmatlanul és éhesen, a mindent elsöprő honvágytól szenvedve.
Az ő történetüket írta meg A négy nővér és A forradalom fogságában című bestsellerek szerzője, Helen Rappaport, imponálóan gazdag, eddig feltáratlan forrásokra támaszkodva, rendkívül színes anekdoták és eltalált jellemrajzok sokaságát felvonultatva, az őszinte együttérzés hangját sem nélkülözve.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése